San Francisco

7.1 Megelőztük a bajt
Két nagyon fontos dolgot elfelejtettem, ami még tegnap történt, és az akár a képeken is látható lesz:

• megborotválkoztam :).
• Sokkal durvább ennél, hogy másnap (azaz szombat) reggel meséli Anuj, hogy három órával azután, hogy fent voltunk a Twin Peaksen, valakit lelőttek ott. No, azért ez már nem tréfadolog. A jó hír, hogy most sem egyezett meg mind a négy koordinátánk a balesetével. :)

8.0 Még mindig imádom
A szombat úgy indult, hogy az eddig összegyűlt szennyesünket elvittük szépen egy wash&fold-ba, ahol szépen kimossák és összehajtogatják a ruháinkat. Ez nagyon egyszerű, mert azon kívül, hogy átadjuk és átvesszük, csak fizetni kell. És nem vészes az összeg sem. Kettőnknek egy heti cucca volt 7 dollár, azaz kb. 1500 Forint. Mondom már egy ideje, hogy otthon is csinálni kéne egy ilyen láncot. (Persze otthon nem kell úgy lenyúlni mások zokniját, mint ahogy azt az enyémmel tették. Ráadásul csak a pár egyik felét. Kasugik.) Mivel gyönyörű idő volt, olyan, ami nagyon-nagyon ritka errefelé, azaz semmi köd nem volt, sütött a nap, nem fújt a szél, a kikötőbe mentünk reggelizni (hot-dog, burger, stb.), a piaci fergeteg mellé. Kint ültünk, és élveztük, ahogy a nap feltölt minket bioenergiával. A másfél éve alakult Mile 606 két tagja igencsak hiányolta a harmadikat, fel is elevenítették a másfél évvel ezelőtti turnéjukat.

Jól eltelve vágtunk neki a második, ezúttal nappali városnézésnek. Kezdtük a GG híd lábánál lévő Presidioval, illetve a Palace of Fine Arts-szal, ami így festett:

Majd folytattunk túránkat ismét a Golden Gate-tel, ahol ezúttal nagyon pezsgett az élet; nem csoda, szombat volt, és szikrázó napsütés. Alig találtunk parkolóhelyet, de végül azért csak akadt egy. Ez a látvány tárult elénk: előtérben a híd, háttérben a város és az öböl. Ugyan nem először fogadott engem hasonló kép, de legutóbb ilyen tiszta egyszer sem volt a levegő, vagy a híd teteje, vagy a város nem látszott. Ezen a képen még az Alcatraz is jól kivehető, ahova ez alkalommal sem jutottam el, no de sebaj, SF mindig visszavár. :)

Később a hídon visszajöttünk a déli oldalra, és lesétáltunk a tengerpartra, ahol Anuj-dzsal frizbiztünk is a régi utak emlékére. Anuj kétszer ügyesen a tengerbe dobta a játékszert, amiért kb. térdig kellett gázolnom a frissítő vízbe, és mivel elég erős hullámok voltak, még azok elől is menekülni kellett. Kicsit a cipő (amit ugyan levetettem), kicsit a nadrág is vizes lett, no de sebaj, hisz férfiak vagyunk, ugye, Miki? :) A játék után kedves házigazdánk bevitt minket a városba, hogy csapathassak egy kis pénzszórást az Abercrombie&Fitch-ben. 40-50%-os leárazás volt, király! A bevásárlóközpontban megebédeltünk, majd az egy sarokra lévő cable car végállomáshoz sétáltunk.

A "villamossal" végállomástól végállomásig, a Hyde Street északi végéig, a partig mentünk. Nagyon vicces, ahogy fel-le megy az utcákon, végig csilingel, miközben Te a nyitott oldalán üldögélsz, és nézel ki a fejedből. Mivel az utcák néhol elég meredekek, a cable car a kereszteződések közepén áll meg, mert egyedül itt vízszintes a talaj, ami kicsit megkönnyíti a ki- és beszállást. Innen a parton sétáltunk végig szorgosan látogatva souvenir boltokat. Letudtuk a kötelező hűtőmágnes vásárlást, megnéztük a fókákat, és elsétáltunk a BART (metró) állomásáig. Ezzel aztán szépen hazamentünk. Otthon gyorsan lefürödtünk, megírtam az előző bejegyzés felét, és máris indultunk vissza Anuj-dzsal együtt a városba vacsorázni. A The House helyre foglalt asztal, ami nem volt butaság, mert mikor odaértünk, már sor állt, és minden asztal tele volt. Kb. 5 perc után hozzá le is tudtunk ülni, és finomat vacsoráztunk. A többiek halat ettek, én malachusit. :) Egész jó kis hely volt, finom étel, kellemes hangulat. Vacsi után a kilókat lemozgandó benéztünk egy club-ba, ami azért felejthető volt, kivéve a borsos belépőt, illetve a bírságot, amit szegény vendéglátónk gyűjtött be egy duplazáróvonalos megfordulással. Azt hiszem, ez a buli nem ért ennyit, pláne, hogy kb. 30-40 perc után el is jöttünk. Sem a hely nem volt meggyőző, sem a DJ nem állt a helyzet magaslatán. Hát, így ért véget a szombatunk.

9.0 Pihenőnap
Mivel le vagyok maradva, és egyébként is elég rövid post-nak nézünk elébe, nem szedtem külön ezt a napot, mert igazán nem is csináltunk semmit. A helyszín változatlan, a szereplők is ugyanazok. :) Vasárnap szerintem 9 és 10 között kelhettünk valamikor, és mosakodás után ismét mentünk reggelizni. Otthon nem igazán szoktam, de kezdek rászokni. Igaz, nem olyan korán eszünk, mint otthon, és az ebédet sem 12 óra körül szoktuk elfogyasztani, sokkal inkább 3-4 óra tájban. Na de ki tudja már követni az időt meg az időzónákat? :) Nos, tehát elmentünk, de addigra már az is le volt szervezve, hogy a reggelinél Barbarával találkozzunk, aki legutóbb nagyon finom vacsorával látott minket vendégül, és azóta sem feledtem a kedvességét. Barbara január óta új munkahelyen dolgozik, most is épp (vasárnap reggel) dolgozott a kávézóban, ahogy ez errefelé szokás. Mindenki bent ül egymagában egy szál Macintosh-sal, sehol egy jó kis PC, és dolgozik, vagy Internetezik. A figyelmesek, és elsősorban Gabi kedvéért, csokis croissant ettem, forró csokival. Az alábbi kép itt készült:

Sajnos, Pityu és Bibi nem tudott jelen lenni. Azért gondoltunk rájuk, és megemlítettük őket. Reggeli és egy kis beszélgetés után felmentünk a lakáshoz legközelebbi dobra, hogy nappal is ránézzünk a városra, itt készült ez a kép is, ahol látszik az új pulcsim. Mikor is lesz a következő újpulcsis buli??? :) Tudom, karácsony után. :(

A kilátás pedig ilyesmi:

Megbeszéltük, hogy az ebédet mi csináljuk meg, úgyhogy hazamentünk, befejeztem a megkezdett beszámolót, aztán gyalog elmentünk vásárolni. Kb. 10 utcasarokra volt a bolt, de olyan kis helyes utcákon mentünk fel-le. :) Kitaláltuk, hogy kolbászt sütünk, és hozzá zöldségeket. Vettünk 8 jól megtermett kolbit, és spárgát, répát. Paradicsom volt otthon. Vacsira meg másnap reggelre kenyeret, felvágottat, sajtot, és inni. No, hát elég hihetetlenül fog hangzani, de én voltam a séf. Én sütöttem meg a kolbászokat, és hozzá a zöldségeket, de mindketten – hogy udvariasságból-e vagy sem, azt nem tudom – jó étvággyal ették, és bevallásuk szerint ízlett is nekik. Nekem is. Ebéd után a korábbi ijedelmeket és idegességeket pihentük ki, azaz ejtőztünk egy kicsit. Na jó, aludtunk. :) Amikor aztán felkeltünk, Anuj tartott nekünk egy képes beszámolót a januári kirándulásáról Indiában. Több mint négy hetet töltött ott, egyik unokatestvérének volt az 5 napos esküvőjén ötszázad (!) magával egyetemben. Nagyon érdekes dolgokat mesélt és mutatott, gyönyörű tájakon járt ő is. Neki az édesanyja Kanadában él, a testvére meg ő az USA-ban (ő sosem élt már Indiában), de sok rokona még mindig a hinduk földjén él. Mivel ez a nap ekkor már láthatóan nem volt túl tevékeny, és már kezdett is sötétedni, gyorsan megvacsoráztunk (a bevásárlásból kitalálható, hogy mit), majd összepakoltunk az újabb útra. A hétfő ugyanis újabb repülést jelent, ezúttal már a hatodik és hetedik fel- és leszállást, egy nagyon izgalmas céllal, Hawaii második legnagyobb szigetével, Mauival. Szóval összeraktuk a cuccot (ezúttal a repülőre felviendő táskámba raktam a fogkefém és egy váltóruhát), lefürödtünk és lefeküdtünk aludni. Kelni 5:30-kor kellett, hogy hatkor indulhassunk a reptérre, mert a repülő 8:15-kor szállt fel Honoluluba. Na, de ez már egy másik történet. A San Franciscoban eltöltött nyaralás nem jöhetett volna létre, ha nincs Anuj:

10.0 A következő rész tartalmából: