Az első néhány hosszúsági fok

Figyelem! Az időpontok mindig helyi idő szerint vannak megadva!
1.0 Út Tulumig
Magyarországról az indulás minden zökkenő nélkül megtörtént, volt helyünk – noha nem agymás mellett –, időben indultunk és érkeztünk. Egyes perszónák bejárkáltak a pilótafülkébe, ez kisebb fennakadást, rázkódást és felháborodást keltett a többi utasban, voltak, akik terrortámadástól tartottak. Megnyugtattam őket…
Gatwickre való érkezésünk után bevonatoztunk Londonba, majd metróra szálltunk. Ekkor már óriási volt a riadalom otthon, nem küldtem SMS-t, hogy leszálltunk. Nem tudom, hogy a hírekben is esett-e szó a terrortámadásról, amitől sokan tartottak, de végül nem következett be, így a riadalom mindhiába, épségben metróztam. Metrótól séta Zsoltihoz (ismét thank him a lot), miközben láthattuk a tűzoltókat is munka közben [ld 1.1], majd érkezés. Cucc lerak, csörgés haza, nem túl ízletes reggeli megvesz, vacsora bevág, majd irány a kocsma. Itt lettem gazdagabb 7 pennyvel, majd távozáskor ugyanennyivel ismét szegényebb. Kb. fél órás ücsörgés után lesétáltunk a Temzéhez, majd haza.
Reggel hatkor keltünk, farkasszemet néztünk egy rókával, majd Zsolti kidobott minket a „közeli” Heathrow-ra (újfent örök hála). Itt egy rövid várakozás után repülőre szálltunk, hogy megkezdjük a második, immár komolyabb etapot. Ugyan ekkor még nem tudtuk, de a szállásig végül összesen 25 órát utaztunk. Az óceánt átszelő repülőúton egymás mellett ültünk, de valószínűleg csak azért, mert a két hibás, fekete-fehér képernyő pont egymás mellé esett. A repülő egyébként hozzávetőleg 90%-osan volt csak telített, de hát aki nem fizet, ne is egyék! Na, enni azért kaptunk. :) Ettől, s egy másik (ld. később) kis apróságtól eltekintünk, és eddig meg vagyunk elégedve az American Airlines-szal. A London – Miami gép (elsősorban Botinak):

Miamiba érkezésünkkor el kellett viselnünk azt, amit egy grillcsirke érez a hűtőből a grillgépbe kerüléskor. London: erős szél, hideg, a frizura még tart, Miami: hőség, szikrázó napsütés, a frizura makulátlan. :) Ja, for your information (aki ezeket nem tudja, az hülyén hal meg): Miamiban a reptéren januárban is légkondiznak, és az autókon elöl nincs rendszám!!!
A Miami Cancún járatnál kezdődtek az izgalmak. Először a beszállókaput cserélték le. Aki ferihegyi méretekben gondolkozik, annak jelzem, hogy itt kicsit nagyobb távolságokról van szó. Ez persze részben áthidalható a SkyTrain nevű reptéri ingyen vonattal. Ez viszont csak az átérést gyorsította meg, az indulást sajna nem, nagyjából egy órás késéssel indultunk, de felfértünk, sőt, vészkijáratnál kaptam helyet, így elfért a lábam. Mindez nem adott volna okot semmilyen aggodalomra, ha nem veszélyezteti további utunkat Cancúntól Tulumig (kb. 100 km). Az autókölcsönző ugyanis este 10-kor bezár, az autót 20:30-ra rendeltem, a gép viszont 9 után szállt le. Útlevél-ellenőrzés, csomagok megvárása, biztonsági ellenőrzés, blabla… Na persze, hogy az az autókölcsönző nem ott volt a reptéren, a kocsi nincs ott, hívni nem tudjuk őket. Szerencsénkre találtunk egy embert, aki odavitt egy emberhez, aki odavitt egy másik emberhez, aki CB-rádiózott kicsit, majd átadott minket egy olyan mókusnak, aki a mi kis autókölcsönzőnknek dolgozott. Kocsiba be, ablakot le, kettesbe be... Szerencsénkre nem mi jártunk egyedül így, egy amerikai párocska is ott téblábolt. Ők végül nem béreltek kocsit, majd kiderül, ők döntöttek-e jól. Ugyanis a sok papírmunka után, a 300 amerikai dolláros bérlésnek az lett az eredménye, hogy jött egy SMS a bankból, hogy sikeres kártyás vásárlás 185 e Ft. Hurrá! Mondom a csávónak, hogy ez így annyira nem okés, nem írom alá a csekket (azt mondta, hogy csak foglaló, nem vonta le). Persze nincs náluk hanyas... :) Na, ezután részemről a bizalmatlanság a tetőfokára hágott, és elkezdtem kötözködni, meg elolvasni mindent. A biztosításról szóló, kb. 10-es betűnagysággal teleírt 2 db A4-es jogi szöveget odaadtam az amerikainak, h csekkolja már le, h jó-e ez nekem. Azt mondta, hogy az rendben van. Kicsit szorított minket a helyzet, mert ez 10-f11 körül volt, és a szállással még nem beszéltünk. Végül megállapodtunk, és az amerikaiaknak is felajánlottunk egy ingyen fuvart. Na, szerintetek? Igen, elfogadták. Egész jó arcok voltak, épp csak bemutatkozni felejtettünk el, úgyhogy nevüket most már – ahogy eddig is – jótékony örök homály fedi. De jótett helyébe jót várj, mondja ezt minden magyar népmese: az ingyen fuvar Mexikóban 60 dollárt ért, miután a kötelező udvariassági (kösz nem, tedd csak el, tényleg nem, ….) köröket lefutottuk. Éjjel n1-kor érkeztünk Tulumba, ahol mindenki olyan folyékonyan beszél angolul, mint otthon urduul.
- Ígléz? No íglés.
- OK, buenos díaz amigo, yo soy hungaro, no hablo espanol, looking for Xibalba (ejtsd: siválvá) Hotel.
- „Siválvá? Siválvá? Siválvá? SILVÁLVÁ?? No, papaparrapaparapaos.
Mutogattak persze erre-arra. Egyik jobbra, másik balra. Van aki csak mosolygott. Egyébként is, hogy a jó k életben lehet, h valaki nem beszél folyékonyan spanyolul. :) Mármint, ez természetesen az én hibám. Lényeg a lényeg: Egy órás, éjszakai városnézés után mit ad Isten, találtunk egy angolul beszélő embert, aki még a hotelről is hallott. Ezt most mutatni is kéne, de a lényeg: "a következő utcán menj balra (mutatja, hogy jobbra), és megtalálod". A kezében jobban bíztam, mint a nyelvében, és bejött, jobbra volt! Ó je, végre.
Összegezve: felfértünk minden repülőre, minden repülő, amellyel felszálltunk, le is szállt, elértük az autókölcsönzőt, lejutottunk Tulumba, és volt éjjel is recepció. OMG.

1.1 A baleset előttünk van, ezért nem sietünk
Két baleset is épphogy megelőzött minket, Londonban egy Focust alakítottak kabrióvá a tűzoltók, sajnos, amikor arra mentünk, még valaki belülről nézte. Nem vártuk meg, hogy mi lesz vele. 2-3 órával később a kocsi még ott volt, és bár szerettük volna kipróbálni és lefotózni, a yard vigyázta.
A másik – talán még tragikusabb – Cancún és Tulum között történt éjszaka, egy embert elütöttek a „sztrádán”. Szegény csóka az út közepén darabokban feküdt, mindössze egy háromszög hívta fel a többi autós figyelmét arra, hogy ne az út közepén akarjon közlekedni, mert ez itt most fekvőnek fekvő, de nem rendőr. Kb. 10 perc múlva láttuk a mentőt is menni, szerintem már mindhiába, de azért remélem, hogy nem így van.

2.0 Az első nap Mexikóban
A következő részek tartalmából: