Milyen változásokat okoz egy Föld körüli út?

A szó minden értelmében fordul velem a világ. :)

Koh Pany

27.0 James Bond Island

Egész eddig minden nap saját szervezésű kirándulásokra, városnézésekre, programokra mentünk, épp itt volt az ideje kicsit másra hagyatkozni, és így az utolsó napon elmenni, az előre befizetett egy napos hajókázásra. Egész korán jött értünk már a busz, ami a kikötőbe repített minket. Egy nagyon kedves, angolul egész jól értő, de természetesen a helyi sajátos kiejtéstől meg nem szabadult akcentussal beszélő leányzó volt a túravezetőnk. Rajtunk kívül egy német-olasz pár, egy német háromfős család, valamint egy orosz nő alkotta a csoportot. A kikötőig a vezetőnk sok mindent mesélt Thaiföldről, főleg erről a környékről, aminek többségét értettük, de voltak homályos foltok. Azt hiszem, ezzel nem voltunk egyedül, mert amikor az egyik hegy nevét mondta el angolul, a németek azt értették, hogy heaven, én azt, hogy eleven, Zsuzsa pedig azt, hogy elephant. Utólag kiderült, neki volt igaza, de ez a kis példa jól szemlélteti, hogy bizony nehéz úgy megérteni az angol szöveget, ha a mássalhangzók időközben szublimálnak, a szó végét meg snassz kimondani. :)
A kikötőbe érve láttuk először, hogy milyen is lesz az a hajó, amin a napot fogjuk tölteni.

A csónakban - mert utólag inkább ezt érzem hitelesebb elnevezésnek - utazva azt is gyorsan észrevehettük, hogy épp dagály van. A szigetek, amik most inkább susnyásnak tűntek félig, néhol egészen víz alatt voltak. Nem úgy a teve-szikla. :)

Ahogy hajókáztunk, lőttem még néhány fotót szigetekről, víz mosta sziklavájatokról, barlangrajzokról, településről, hegy alatti alagútról.

Végül megérkeztünk a James Bond szigetre, ami arról kapta a nevét, hogy a The man with the golden gun című JB filmet itt forgatták. A sziget valójában két nagy függőleges falú, megmászhatatlan sziklából, és a köztük lévő kis földnyelvből áll, illetve a különálló, mellettük, a vízből kiálló kis sziklából. A szigeten más nincs, csak egy kis - a turisták kedvéért - gyorsan felállított vásársor, ahol ugyanazokat a kacatokat lehet megvenni, mint bármely településen, csak itt háromszor annyiért. :) No igen, vannak szállítási költségek is. Természetesen itt is készült ugrálós kép.

Innen visszafelé indultunk a csónakkal, de még két megállót útba ejtettünk. Először, az út talán legszebb helyét. Egy nagy hajónál kikötöttünk, és innen kajakkal mentünk tovább, saját "sofőrrel". Azaz még evezni sem kellett, ámde, nem is lehetett. Ez azt jelentette, hogy nem lehetett sem hosszabb, sem rövidebb ideig maradni egy-egy helyen, mint ami a program része volt, és elkalandozásra sem igazán volt mód. Megpróbálom elmesélni, hogy hol jártunk és milyen látványban és élményben volt részünk, de ennek elképzelését sajnos, a fantáziátokra kell bíznom, mert a sok víz miatt nem vettem elő a fényképezőgépet.
Szóval a kajakkal először a hullámzó tengeren úsztunk egy darabig, majd egy nagy fordulóval átcsúsztunk egy szikla alatt, és egy nagy hegy belsejébe kerültünk. De a szabad ég alatt voltunk, nem barlangban, hanem egy zárt lagúnában, körülöttünk csodás, magas hegyek. A belső tengerszem néhol olyan sekély volt, hogy mangrove ligetek nőttek ki, és a hegy egy egész labirintust alkotott a tengerrel együtt. Időnként újabb alagutakon kellett áteveznünk úgy, hogy épp csak elfért a kajak, nekünk teljesen el kellett feküdnünk benne. Sok kis zeg-zugot mutatott meg nekünk a kapitányunk, mi csak ámultunk, bámultunk. Nem tudtuk, hogy ez a kis kaland is része a napi programnak, de utólag ez volt az egészben a legcsodásabb.
A kajakozás után ismét csónakba szálltunk, és elmentünk ebédelni egy muzulmán szigetre. A szigetet thaiul 'Koh'-nak írják, 'Ko'-nak ejtik, a sziget neve pedig Pany volt. Azaz ugyanúgy ejtették ki, akárcsak a nevem "idegenül" 'Kopáni'. A szigetet régen halászok alapították, a település valójában a tenger fölött van, csak a széle csatlakozik a magas szigethez, ahova egy út visz fel, és csak vészhelyzet esetén használják (cunami elől menekülnek ide). Áramellátása generátorral történik, nincs víz alatt vezeték, amely összekötné a szárazfölddel. Régen 100%-ban halászfalu volt, ma már 60-70%-a a lakosoknak a turizmusból él: éttermek, árusok stb. Egy asztalhoz ült az egész társaság, amit telepakoltak mindenféle finomsággal, és mindenki abból és annyit vett, amiből és amennyit akart. Nekem főleg saláta és csirke jutott, mert egyébként az asztal halakkal és tengeri herkentyűkkel volt borítva. :)
A szigeten készültek az alábbi képek:

Kikötés után még busszal meglátogattunk egy sziklaszentélyt, ahol a fizikailag legnagyobb a fekvő Buddha volt, de igazán a legnagyobbak a majmok voltak. Tele volt velük a barlang és a környéke. :)

Innen aztán irány vissza a szállásra, ott egy gyors fürdés, összepakolás, és máris irány az autó és a reptér. Itt ért ugyanis véget a nyaralás, már csak egy hosszú-hosszú út állt előttünk.

28.0 Európa, a közöny melegágya
A Phuket - Bangkok, Bangkok - London, London - Budapest maratoni repülésen semmi igazán említésre méltó nem történt, hacsak az nem, hogy Londonban éltem át életem legrosszabb le- és felszállását is. Valami lehetett ott a levegőben, mert úgy rángatta mindkét gépet, hogy alig bírták egyenesben tartani repcsiket a pilóták.
Már a British Airways-en kezdtem érezni, hogy míg Ázsiában figyelnek egymásra az emberek, tiszteletben tartják egymást, tudják még mi az, hogy fizető vendég, addig Európában verseny van. Nem csak a "piacon", az életben is. Igen, az életszínvonal sokkal magasabb itt, de a "szarunk egymásra faktor is". Lehet itt jó körülmények között élni 70-80 évig, de ha még csak ilyen rövid idő alatt is, hatással volt rám az a világ, ahol az emberek boldogok. Legalábbis azt láttam, hogy ott az emberek együtt, nem egymás mellett élnek. Ezt elmondani nehéz, de érezni nagyon könnyű. Mikor a magyar légitársasággal repültem, és megérkeztem ismét haza, úgy éreztem, hogy ez az a hely, ahol a legrosszabb élni. És mindezt azért gondolom, mert azt látom, hogy itt nem az a cél, hogy nekem jó legyen, boldog legyek stb., hanem, hogy a másiknak rossz. Kelet-Európában dívik a közöny, táplálják belénk a pesszimizmust és elégedetlenséget. Utánozzuk a nyugatot, szeretnénk, ha mi is "kitörnénk", versenyzünk. Csak itt nem az a lényeg, hogy a tetteim által több legyek, mint más, hanem az, hogy ő legyen kevesebb, hogy én előbbre jussak.
El is morfondíroztam az irigyelni igén. Nem tudom, van-e olyan nyelv, ahol kétféle módon tudják kifejezni az irigylés pozitív és negatív oldalát. Kár, hogy nekünk ez csak negatív szó. Szerintem, ha valakit az érdemi, sikerei miatt irigylek, és szeretnék én is olyan jó lenni, és ez tettekre sarkall, az jó. Ha elirigylem tőle, ha irigykedem rá és ez rossz érzést kelt bennem, az rossz. Valami ilyesmit érzek a két világ között. Sajnos, mi vagyunk az utóbbi.
Két hónap távlatából árnyaltabb már a kép, de összességében fenntartom ezt a véleményem. Szeretem ezt az országot, de nem szeretem az itt uralkodó hangulatot, eszméket és világszemléletet.

A reptérre aki kijött elém (Boti, Luca, Bucó, Tomi, Bogi, Cseni), annak köszönöm, nagyon jól esett.

Hogyan tovább?
Ez még mindig nem az utolsó poszt az úttal kapcsolatban (szeretnék egy rövid összefoglalást adni a helyszínekről).