Nyugat-Maui

11.0 Banán, Bálna, Beach
Aloha!
Kedd, reggel 7 óra. Az itteni szállásunk sajnos, nem tartalmaz bőséges reggelit (sem omlettet, sem mást), így korán keltünk, hogy gyorsan vegyünk valamit inni, enni és már úton is legyünk. Sok tervünk volt, és a nap – ha nem is annyira, mint otthon – korán megy le. Ezért rögtön útnak is indultunk, úgy terveztük, az első városban veszünk majd reggelit. Észak felé vettük az irányt, majd rögtön nyugatnak az öböl mentén. Az út mentén azonban rögtön megálltunk kicsit nézelődni, a tengert, egy közeli másik szigetet, illetve a napot. Ja, és a bálnákat! Mert ilyenkor sok-sok hosszúszárnyú (angolul púposhátú: humpback) bálna úszkál itt az öbölben, nyáron pedig a röpke 8000 kilométerre lévő északi tengerekbe úsznak fel. Sok-sok bálnát láttunk, fújtattak, úszkáltak, de sajnos egyik sem ugrott ki. Ez lett a legjobb kép, de van még egy pár hasonló:

A bálnanézésből továbbmenve hamarosan Hawaii régi fővárosában, Lahainában találtuk magunkat. Ennek a városnak a főterén áll egy fügefa, amely kb. 4000 négyzetméter árnyékot ad, és különlegessége, hogy nem egy, hanem több törzse van. Olyan, mintha sok-sok fa összenőtt volna:

Az egyik ilyen törzs engem is bekebelezett, de végül szerencsésen kiszabadultam:

A város már magán viseli az amerikaiak ujjlenyomatát, az utcák egy régi szárazföldi aranyásó western-film díszletét idézik. Sok kis színes ház, erkélyek, cégérek.

Itt sétáltunk egy kicsit, vettünk reggelit, meg innivalót és banánt az útra (igen, a majmokat etetni). :) Körülnéztünk a csudaklassz csilivili ingek között, és gondoltam, hogy viszek is a SciamuS csapatnak, de akkor kötelező a legközelebbi üzletkötésre ebben menni. Aztán meggondoltam magam. Túl menő lenne. :) Ez a hajba tűzött virág jól néz ki, na de a ruhákon ez sok-sok minta, motívum és színvilág. Hű. (Olyan, mintha a száguldó robotok táblája lenne az ingekre festve. Bari, ugye gyakoroltok???)
Lahainából mentük tovább észak felé a part mentén, mert máshol ugye nem is lehet. :) A hegy belseje felé egyáltalán nem visz út, az teljesen érintetlen, és megközelíthetetlen. A partszakasz egyébként gyönyörű, sok helyütt banán- és ananászültetvények sorakoznak, az út mentén friss gyümölcsöt, banánkenyeret és egyéb finomságokat árulnak. Ezeket az árusokat viszont magasan veri a helyi Üvegtigris:

A partszakaszról sok-sok fotót készítettem, ezek közül egy-kettő:

Az út itt néhol egysávos, néhol másfél, néhol aszfalt, néhol föld, vagy sár, kanyarokban gazdag, sebességkorlátokban szegény. Iszonyatosan lehet repeszteni:

Bámulatos a táj, a magas partot, sziklákat néhol mély völgyek töredezik, vízesések, illetve patakok ékesítik, vöröslő és sárgálló virágzó fák teszik színessé. A nem túl hosszú út azonban megéri az időt, még ha a sok-sok megállás miatt egy fél, vagy akár egy egész nap is rámegy.
A félkör végén még benéztünk Wailukura is, illetve a Iao Valley Nemzeti Park bejáratáig is elmentünk, itt azonban meggondoltuk magunkat. Ezek a képek a nemzeti park bejáratához közel készültek, jól látható, ahogy a magas hegy árnyékában megbújnak a pálmafák. Jól nézze meg mindenki a képeket, mert javaslom, hogy miután Coba-ban megtartottuk az első EKKE számháborút, akkor ide mindenképp szervezzünk egy EKKE tábort. Már vannak ötleteim a túraútvonalakkal kapcsolatban.

Mi a korai indulás okán még világosban körbeértünk a nyugati félkörön, s ilyetén úgy határoztunk, belefér még a szigetet kialakító három vulkán közül a legnagyobbnak (az egyetlen látogathatónak) a megnézése is, még akkor is, ha már csak a csupasz kráter tekinthető meg, mert a vulkán már kihunyt. Ugyan száz százalékosan nem zárható ki, hogy valaha még kitör majd, azonban 1790 óta erre nem volt példa, az egyébként 8000 éves tűzhányó tekintetében.
A kráter legmagasabb pontja 3055 méter, és amikor megérkeztünk, már jóval a felhők felett voltunk. De még ilyen magasan, mindenféle növénytől távol is van élet, például igen sokat látni ebből a madárból:

Bindi, ez milyen madár? Egyébként sok-sok állat láttál gondolok rád, kéne nekem valami Bindi-féle állathatározó itt. Minden élőlény más mint otthon, csak egy két növény olyan, mint otthon a szobában. Jó, azért annyi a különbség, hogy itt olyan, mintha Gulliver lennék az óriások között:

A tűzhányóról látszik továbbá a legnagyobb Hawaii sziget (Big Island, Hawaii) két legmagasabb pontja is: a Mauna Loa és a Muana Kea. Ennél több érdekességet elmondani nem nagyon tudok róla, beszéljenek inkább a képek:

A hegytetőről lefelé igyekeztem teljesen kiiktatni a féket, és csak motorfékkel jönni. Az a helyzet, hogy ez automata váltós autóban szerintem sokkal könnyebb, mint manuálisban. És kevesebb munkával is jár. De jókat röhögtem az előttem bénázó, sokat fékező sofőrökön. :) Itt ugyan már kezdett sötétedni, de egy rövid kitérővel még minden zsákutcába betértünk, és a keleti „körgyűrű” déli részébe is belekóstoltunk egy kicsit. A sok-sok vargabetű közben tudtam meg, hogy mi a különbség a speed bump nevű és a speed table nevű fekvőrendőrök között, illetve életemben először találkoztam „negatív fekvőrendőrrel”, azaz nem kiállt az úttestből, hanem hiányzott belőle. Mesterséges és szabályos kátyú. :)
Na jó, ezt a napot még lehetne boncolgatni, részletezni, és taglalni, de az a nagy büdös helyzet, hogy egy-egy ilyen bejegyzés 2 órámba telik (fényképválogatással), és akkor még ki sem posztoltam, ami újabb idő. És a Mauin töltött időnk igencsak a végéhez közeleg (holnap, csütörtökön repülünk tovább), így aztán még az este 9 és 11 óra közötti időszakot is ki kell használni. No, de sebaj. Látom, hogy olvassátok, és ez a fontos, meg a kommentjeitek. Ez mindent megér!
Mahalo!

Ui. Láttunk a szomszéd szobába egy gekkót berohanni. Azóta a mi szobánkban csak én tudok nyugton aludni. :)

12.0 A következő részek tartalmából: