Natgeo Wild

4.0 Tulum
Újabb nap, újabb reggeli. Hogy mi, azt úgyis tudjátok. De legalább van sok friss gyümölcs, úgyhogy az mindig feldobja. :) Mivel a medencében még mindig nem lehet fürdeni – mily meglepő -, ismét autóba ültünk. Ezúttal a szállást adó városunk régi romjait néztük meg, amely a város északi végében van, egészen a tengerparton. Maga a település egyébként nem fekszik a tengerparton, így aztán nem tudunk csak úgy kisétálni és fürdeni.
Az igazán közeli célhoz érve megdöbbenés nélkül konstatáljuk, hogy a parkolásért fizetni fogunk. Ez nem is olyan nagy baj, csak időközben nagyon lecsökkent a zsebünket húzó pesok mennyisége, de szerencsére a dollár és az euró itt mindenhol jó barátunk. Mondjuk a váltási árfolyamok között 1,3-as szorzót is találtunk már, 1 dollárért 10-13 pesot adnak. Szóval, elérkezvén a parkolós bódéhoz az első kérdés, h beszélek-e spanyolul. Röstellem, de még mindig nem. Ok, akkor majául? Hát, hogyne, hisz ősi testvérek vagyunk, nem is véletlen olyan hasonló a két nép neve: maja és magyar. Mi vagyunk a kistesók (no meg isa, por ës homou). Végül rájött, hogy tud angolul, úgyhogy a kocsit letettük, és elindultunk be. Újabb óriási lehetőségeket hagytunk ki, néhány dollárért simogathattunk volna majmot, még nagyobb és színesebb leguánt, fotózkodhattunk volna nagy fejdíszű indiánokkal és a többi, és a többi…
A parkolótól kb. 7-10 perc sétára (lábhossztól függően) van a bejárat, ahol újabb gombolás történik. Tudom, nálunk sincs máshogy. Becsületükre legyen mondva, hogy az egész romváros és környéke nagyon szépen rendben van tartva, tiszta, ápolt, és gyönyörű a növényzet. Sőt, ide még a mindenhol másutt fellelhető árusokat sem engedték be, úgyhogy nem kellett földre szegezett fejjel menni, vagy folyamatosan ismételgetni, hogy no, gracias. A város egyébként nagyon fontos szerepet töltött be a maják életében, mert összekötő helyszínéül szolgált a vízi és a szárazföldi utaknak. A több épület közül a legnevezetesebb és legimpozánsabb az ún. El Castillo, ami egy 12 méter magas sziklán, közvetlenül a tengerparton fekszik. Ugyan maga az épület nem látogatható belülről (ahogy sok másik maja épület sem), de így is magával ragadó. Képek a városról:

Közvetlenül mellette lehet lemenni a tengerpartra, ahol nagyon finom homokú tengerben lehet fürdeni, miközben a horizonton a kék tengert, mögöttünk a maja várost csodálhatjuk. Tudtak élni, s építeni ezek a maják, bárcsak ma is alkotnának még. Azt az ott elhelyezett leírásokból tudtuk meg, hogy itt, a Yucatán-félsziget mellett található a világ második legnagyobb korall-zátonya, és ráadásul még mindig folyamatosan fejlődik, formálódik, alakul. Nos, itt fürödhettek a maják is :):

A városból visszafelé a parkolóhoz annyira ügyes voltam, hogy beleléptem egy lukba. Ugyan eddig nem írtam, de már az első nap sikerült teljes erőből belerúgni a szekrényajtóba, ami miatt a jobb lábfejem kicsit fáj (kicsit sebes, és bedagadt). Ha hozzávesszük, hogy a bal nagylábujjam tövének törése még nem gyógyult meg pontosan, akkor a lyukba lépéssel szerzett achilles-ín sérüléssel ismét a bal lábam vezet 2-1-re. Na jó, nem kell aggódni, csak úgy elmeséltem. :)

4.1 Sian Ka’an
Miki, előrebocsátom, nem csak a Xel-ha kihagyását bánhatod.
Ezután délre vettük az irányt, az általam Sirkánról megjegyzett Sian Ka’an nemzeti park felé. A nemzeti park valójában egy félsziget, egy sziget és a körülöttük lévő tenger és öblök együttese. Itt is fizetni kellett, de itt már a semmiért. Azon kívül, hogy ez egy gyönyörű hely (ráadásul meglepően kevesen vannak), sem rendben tartva nincs, sem épkézláb, járható utak sincsenek. A sziget majd’ legdélibb pontján van Punte Allen városa, kb. 45 kilométerre a bejárattól, ide szerettünk volna eljutni. Az első 30 km zökkenőmentesen ment, igaz földúton, de 40, néhol 50 km/h-s tempóval abszolválható. Ezen a részen egy helyen lehűtöttük magunkat egy gyönyörű fehér homokos tengerparton (sajnos, nem volt nálunk semmi, amiben hozni tudtunk volna), és visszafelé itt ettünk egy kis papayát. A papayáról csak annyit, hogy finom, de ne akarjátok belülről látni: olyan, mintha valami belepetézett volna. Blöá. A tenger viszont kifejezetten meleg, kb. 24-26 fokos lehet, melegebb, mint nyáron az Adriai-tenger. Voltak méretesebb hullámok is, naná, hogy ugráltam bennük. Útközben több helyen is megálltunk, az egyik helyen láttunk ráját, utána is mentem, de elúszott. :(

Majd még egy kicsit délebbre, ahol kb. 20-40 méter széles az egész sziget ismét megmártóztunk egy olyan helyen, amit mintha a National Geographicból vágtak volna ki, vagy a Discoveryn láttam volna. Itt egyenlített a jobb lábam, ügyesen beleléptem valami szúrós növénybe, ami beletört a talpamba, így – mivel csak később vettem észre, hogy beletört – egy óra múlva operálhattam magam.

Nagyon érdekes továbbá, hogy míg a keleti oldalon a nyílt tenger hullámzik, él, és csodaszép kék, addig a nyugati oldalon (zárt öböl) nyugodt, iszapos, lápos vöröses-barnás a tenger. A bokrok gyökere itt sűrűn, kígyózón merül bele a tengerbe, nincs is igazi part, csak egy-egy vágott út a sűrű növényzetben. Rövid pancsizás után ismét autóba vágtuk magunkat, mert ekkor még kb. 10-15 km-re lehettünk az út végétől. De megtréfált minket a fránya útkarbantartó, ugyanis szerintem a középkorban családostul kihalt. Innentől 1 km legalább tíz percig tartott, és attól féltünk, hogy vagy a felfüggesztés, vagy a lengéscsillapító megadja magát, esetleg megússzuk egy defekttel. A tankcsapák ehhez képest smafuk. :) 3 kilométer után visszafordultunk, de így is sok-sok szépet láttunk. Visszafelé még egyszer megálltunk, de mivel már alacsonyan sütött a nap, és így a keleti oldal már árnyékos volt, a szél fújt, én már nem mentem újra a vízbe.
Viszonylag korán, még világosban hazaértünk, rendbe szedtük magunkat, és úgy döntöttük megnézzük a várost, ahol megszálltunk. Bementünk vacsorázni Tulumba, egy mexikói étterembe. Az adagok itt fele akkorák, mint otthon, de laktatóak, úgyhogy jóllakottan fekhettünk le, hogy felkészüljünk az utolsó napra.

5.0 A következő részek tartalmából:

Holnap egész nap repülünk, mert a mexikói hódítás véget ér. Hogy mikor és hogyan lesz időm megírni a napi beszámolót, még nem tudom, de biztosan nem marad el, legrosszabb esetben kicsit késik. Viszont arra is fel kell készülni, hogy az utazós napról túl sok izgalmasat nem tudok majd írni, na, de hát annyi baj legyen!