Oahu (counterclockwise)

15.0 Hullámok hazája
Reggel korán, 6-kor keltünk. Majd 6:10-kor, majd 6:20-kor, végül 7:00-kor. :) Erre azért volt szükség, mert Oahut csak egyszerre lehet megkerülni, és az biz’ egy jó napos program, ha az ember látni is szeretne ezt-azt. Ezt az utat jártuk végig autóval:

Nagyobb térképre váltás
Ez a sziget abban különbözik az előzőtől, hogy míg ott csupán kis települések vannak, országutak és csendes, érintetlen környezet, addig emitt igazi amerikai nagyváros (Honolulu), más kisebb-nagyobb városok, kétszer hatsávos autópályák dugókkal. Pedig méretben ez a kisebb. Ennélfogva a korai indulásunk (noha szombat volt) majdhogynem kárba is veszett azáltal, hogy belefutottunk egy helyes kis csúcsforgalomba. Állt a sztráda, időnként pedig lépésben haladtunk. Gondolkoztunk, hogy lemegyünk egy kijáratnál, de a keresztbe átszelő hidakon sem volt jobb a helyzet. Türelmesen kolbászoltunk, tötymörögtünk. Miután elhagytuk Waikikit, oldódott a helyzet, és hamarosan a tengerparton folytatódott a már-már szűknek mondható 2×2 sávos autópálya. Amikor aztán ez is elfogyott alólunk, és maradt a jó öreg országút, a tempó ismét felgyorsult. :)
A tengerpartra kiérve ez a látvány fogadott minket:

Ahogy mentünk tovább, és kezdett egyre inkább kisütni a nap (reggel még szemerkélt az eső), úgy lett egyre inkább melegünk, és kívánkoztunk a vízbe. Igen ám, de itt nincsenek kiépített strandok zuhanyzókkal, így ha megfürdünk, egész nap finom sósak és ragadósak leszünk. Így aztán ott merészkedtünk be a tengerbe először, ahol tudtunk a tetején járni:

Ez már a sziget keleti oldalán volt, ahol egy aranyos kis, meghódításra váró sziget is árválkodik.

Az utat folytatva a már Mauiról ismert banyan fák övezik több helyütt az utat, érdekes, indaszerű gyökereikkel, ágaikkal.

Mivel mindezidáig (kb. 120-150 km) nem sikerült egyetlen valamire való jó kis reggeliző helyet találnunk (értsd: sem pékség, sem valami jó kis szalonnás, kolbászos, zsíros katonákat kínáló árus), újra a skót család pénztárcáját dagasztottuk. Ez pont a Polinéz Kulturális Központ mellett volt, ahova szívem szerint bementem volna, de ekkor már a nappalnak közel a felén túl voltunk, és még sehol a híres északi part. Sajnos, ez kimaradt most az életünkből, de így legalább ha egyszer valamikor mégis visszatérnénk, lesz mit megnézni. :)
Ezt követően egy újabb rövid autókázás után elértünk a méltán híres szörfparadicsom partjaira, a North Shore-ra, ahol most sem kellett csalódnunk a hullámokban és a látványban. Szép homokos, ámde hirtelen mélyülő part, ami az erős északi szél hatására kialakuló kis hullámból is több métereset szül, ahogy az közeledik a szárazföld felé. Igen erőteljes, duzzadó, hömpölygő teremtések. De a srácok sem restek, igyekeznek meglovagolni őket.

Itt több helyen is megálltunk, néztük a hullámokat, üzentünk velük haza, áztattuk a lábainkat, és játszottunk, akárcsak a gyerekek. Ugráltunk, ki-be futkorásztunk, míg a másik fényképezett és vigyázott a cuccokra. :) Elmentünk még a sziget északnyugati végének másik felére is, itt egyedül nem ér körbe az út, és itt találkoztunk egy víziszörnnyel (, akinek kocsikulcs volt a kezében) :).

Egy pillanat alatt tört fel és tűnt el a vízben:

Innen aztán a sziget belsején keresztül visszatértünk délre, miközben ismét keresztülrobogtunk egy kisebb esőn, és kelet felé a hegyről láttuk, ahogy egy szivárvány nőtt. Sajnos, csak egy, így nem tudtam elkészíteni a duble rainbow videó második részét. :) Szerettem volna lefotózni, de az autópálya mellett sehol nem lehet megállni, és itt még csak pihenőparkolók sincsenek (arra a néhány kilométerre).
A két sziget között a legnagyobb különbség a már említett „népsűrűségben”, beépítettségben, nyüzsgésben van. Oahu egy sűrűn lakott, már-már zsúfolt, a modern amerikai életérzést nyújtó sziget, míg Maui egy érintetlen paradicsom. Maui sokkalta szebb a maga vadságával és "kicsinységével" (egyébként nagyobb sziget), Oahu nyüzsgőbb, pörgőbb, több lehetőséget kínáló, izgalmas sziget. Más a kettő, Maui sokkal inkább pihenésre, kikapcsolódásra alkalmas, Oahu a biznisz, a szörf és a bulik világa. De mindkettő nagyon is élhető.
További érdekességként még megemlítem, hogy utazásunk során először itt láttam „a mi autónkat”, habár gyanítom, ez sem Esztergomban látta meg a napvilágot, hanem a japóknál. Nem ritka itt a japán autó (Toyota, Honda stb.), de Suzukit nem igazán látni. Nekünk először nem fapados az autónk, egy nem túl szép, de annál inkább kényelmes Jeep Compass-szal robogunk.

Van benne hely bőven, könnyű ki-beszállni, működik a rádió, és nagyon jó a klímája, van benne tempomat, és az automata váltónak van kézi változata, azaz lehet le-fel lökögetni a sebességeket. Poén. :) Ja, és központi záras, távirányítós, nem kell külön zárogatni az ajtókat, vagy kulccsal nyitni, zárni.
Este még megírtam az előző napokat, feltöltöttem útitársunkról a képet, aki akkor köszönt be és lebegtette meg farkát, amikor épp kb. 60 km/h-val repesztettünk, illetve hosszú fáradságok árán az első videót is felszenvedtem. Megizzadtam vele, kb. 50 perc volt, mire fölkászálódott a nagy információs sztrádára.
A napot ananászevéssel zártuk.

16.0 A következő rész tartalmából