Mindenki barátja

24.0 Bangkok

A 2 fő számára 100 fabatkába (Baht) kerülő (kb. 6500 Ft) szálláshoz reggeli is tartozott, ráadásul jó kiadós: virsli, tükörtojás, sonka, kenyér, saláta. Reggeli után össze is cuccoltunk, mivel a szállást el kellett hagynunk, azonban nem akartuk magunkkal vinni a bőröndöket a városba és cipelni magunkkal, így aztán megdumáltam velük, hogy hadd hagyjuk ott és majd visszajövünk érte. Azért is vissza kellett jönni, mert a vacsorát és az egyéb fogyasztást nem tudtuk kártyával fizetni, fabatkát pedig még nem váltottunk. Amíg összepakoltunk, addig hívattunk egy taxit, aki aztán bevitt minket a városba. Nem igazán voltak terveink, úgyhogy a 40-50 perces utat is útikönyv-böngészéssel és tervezgetéssel töltöttem. Utóbb kiderült, ez tök felesleges volt.
A taxissal azt beszéltük meg, hogy a Grand Palace-nál tesz ki minket, ezt akartuk leginkább és elsősorban megnézni. Mivel a mókussal nem nagyon volt közös kommunikációs eszközünk (nem beszéltünk közös nyelvet, ő pedig vezetés közben nem tudott mutogatni), nem tudtunk infót gyűjteni tőle a helyi szokásokról, mit lenne érdemes megnézni, hol váltsunk, stb. Kicsit meglepő volt, amikor megkülönböztető jelzéseket használó mentőt előztünk, de ez elég megszokott ott, mert nem, hogy félre nem állt senki, de még jól be is vágtak elé. Javaslom ezért, ha Thaiföldre mentek, ne legyetek betegek, ne érjen Benneteket baleset, ne legyen szükségetek mentőre. Ha mégis, inkább taxit hívjatok! Az útburkolati jelek egyébként is csak sormintának szolgálnak, vagy valami díszítésként festhetik az utcára, de biztos, hogy nem a sávokat, illetve a sávváltási tilalmat jelöli. A törökök hozzájuk képest svájciak.
No, mire beérkeztünk a város szívébe, kiderült, hogy a palota még nincs nyitva. Bár az is lehet, hogy csak valami üzlet reményében vertek minket át. Utólag sokkal inkább erre gyanakszom. Megtalált minket egy tuk-tukos (olyan motor, amin hátul 2-4 ember utazhat egy nyitott dobozban). Mosta, hogy 30 fabatkáért (210 Ft) körbevisz minket a városon megmutatja a legérdekesebb helyeket, majd visszahoz. Hihetetlen volt, de még bíztunk benne, pláne, hogy többször is visszakérdeztem, és megerősítette, hogy igen, 30 Bahts, nem 30 bugs (a kiejtésük alapján simán lehetett volna az utóbbi is).
Először is pénzt mentünk váltani, hogy tudjunk venni inni, illetve fizetni. :) Eddig minden simán ment, bár a vezetési stílusától kicsit tartottunk az elején. A dupla záróvonalon simán átmentünk a szemközti egy sávra, ahol jött szembe egy busz, de hát mit nekünk egy busz, aki szabályosan jön szembe? Jól ledudáltuk, hogy mit képzel magáról, hogy a saját sávjában mer velünk szembe jönni. Aztán ezt és ehhez hasonlókat mutatott nekünk újra és újra, és volt benne spiritusz, mindig tudta fokozni a tempót és őrült vakmerőséget.
Aztán elvitt minket egy templomhoz, illetve egy több tíz méter magas álló Buddhahoz. Ez a legmagasabb Buddha-szobor a városban.

Nekem nagyon tetszett az ilyen épületek teteje. Eddig tartott a beetetés. Mondta a srác, hogy mindjárt megyünk a következőhöz, csak előtte elmegyünk a marketre. Ez még egész tűrhetően hangzott, de kiderült, hogy egy szabóságba vitt el minket. Még mindig tök pozitív voltam, így végül sikerült megalkudnom a helyiekkel, hogy 2-3 óra alatt rám szabnak 3 inget általam választott anyagokból. Igaz, nem terveztem, hogy inget vegyek, de végül is egyszer élünk, és meggondolva, hogy valóban nem egyszerű találni rám passzoló inget, közös nevezőre jutottunk. Nagyon szerették volna, ha még öltönyöket is veszek, de éreztem, hogy mindennek van határa, és azért a bizalom sem hágott a tetőfokára részemről. Nem akartam előre fizetni úgy, hogy tudtam, még aznap továbbrepülünk.
Innen aztán sajnos, nem volt megállás. Megnéztünk még ékszerüzletet, ajándéküzletet, majd kezdődött az egész elölről. Hiába mondtuk, hogy köszi, nem akarunk venni semmit, akkor is erősködött, hogy nézzük csak meg. A 3. kör után már nagyon azt éreztük, hogy az időnket vesztegetjük vele. Sajnos, egész addig jutottunk, hogy mondtuk, ha nem visz minket vissza a kiindulási helyre, akkor majd visszamegyünk mással. Nem volt boldog ettől, de érezte, hogy sok értelme nincs annak, ha elvisz minket boltokhoz, ahonnan mi ugyanazzal a lendülettel jövünk ki, ahogy bementünk. Kapott néhány ingyen tankolási kupont már így is, nekünk meg elegünk volt. Az elején még mindenki a barátjának hívott, és nagyon beszélgethetnékjük volt, de egy idő után azt hiszem rám volt írva, hogy nem fogok semmit venni, mert inkább a kiutat mutatták meg, minthogy körbeudvaroljanak.
Így jutottunk vissza a palotához. Itt jött az újabb pofon. Mivel nagyon meleg volt, rövidnadrágban voltunk, mert azt mondták, mindenhol lehet bérelni ruhát, amiben bemehetünk. Hát, itt épp elfogyott, így pedig még az udvarra sem engedtek be. Eddig jutottunk:

Ezután nyakunkba vettük a várost, és térkép alapján kezdtük el sétálni. Lementünk a folyóhoz, átvágtunk piacon, ettünk valami helyi kisétteremben (elég felejthető volt mind minőségre, mind mennyiségre), majd visszamentünk a kész ingekért. Ezután még sétáltunk egy kicsit minden cél nélkül:

Amikor már kezdett az idő utolérni minket, próbáltunk taxit fogni. Nem hittük volna, hogy az egyébként taxikkal teli városban ilyen nehéz dolgunk lesz. Több mint 50 percbe telt, mire találtunk üres taxit, aki hajlandó volt kivinni minket a reptérhez közeli motelhez, ráadásul nem irreálisan magas áron. Már ott tartottunk, hogy többet is fizetünk az eredeti tervünknél, amikor valaki benyögte, hogy elvisz minket azon az áron, amire mi is gondoltunk. Így is elég necces volt, mert a városból 50 perc alatt jutottunk ki, és akkor még mindig hátra volt 20 kilométer. De aztán visszaérkeztünk időben, a cuccunk is megvolt, és az egyébként óránként járó shuttle-t is előrehozták nekünk, és rögtön kivittek minket a reptérre.
Most jött a következő nagy feladat. Este háromnegyed hét volt kb. amikor próbáltunk először Interneten kocsit bérelni még Bangkokban phuketi reptéri átvétellel, hiszen a szállásunk másfél órás autóútra volt a reptértől. Itt mindenhol azt írták, hogy nincs autó, és az autót is csak reggel 8 és este 6 között lehet átvenni. Úgyhogy a bangkoki reptéren felkerestem az autókölcsönzőket, hátha tudnak segíteni. A Budget, a National és a Hertz nem tudott. Vagy már zárva volt a phuketi irodájuk, vagy autó nem volt, vagy valami más baj volt. Végül, az egyébként legdrágább, de legalább készséges Avisnál sikerült elintézni, hogy – ugyan már ők is bezártak – valaki kijöjjön a repülő érkezésére, és átadja az autót. Nagyon necces volt, mert több cég nem volt. :)
A reptérváró így festett:

A repülőút csodás volt, a Thai Air gépei magasan a legkényelmesebbek voltak az összes közül. Szép színes (értsd. csicsás) üléseik vannak, de pazar a kiszolgálás, és óriási a hely még turistaosztályon is. Ki tudtam nyújtani a lábam, a térdem nem ütöttem be, és nem kellett terpeszben sem ülnöm. Még szinte fel sem szálltunk, máris felszolgálták a meleg vacsorát (másfélórás út volt), majd a vége felé még egyszer hoztak inni. Ők tudják, mit jelent a fizető vendég.
Miután megérkeztünk volt még egy kis kalamajka az autóátvétellel, de végül csak megkaptuk a Honda Civic-ünket, és térkép és GPS nélkül vághattunk neki a szállás megkeresésének. Nehezített pálya volt fáradtan, sötétben a jobbkormányos autóval a baloldali közlekedésben utazni, pláne, hogy index helyett mindig az ablakot törölgettem, mert ezek még a bajuszokat is felcserélték. :)
Tettünk egy kis vargabetűt, de végül legalább a települést megtaláltuk. Itt persze majdnem minden resortot ugyanúgy hívnak, így aztán először tévesen valami másikba fordultunk be, de felvilágosítottak, hogy ez nem az. Még térképet is adtak, és mondták, gőzük nincs, hol lehet. A térképen aztán 10 perc keresgélés után megtaláltam, és végül tényleg ott is volt. Éjfél körül értünk a szállásra, ahol egy kissé kótyagos állapotban lévő, angolul egy kukkot nem értő (kicsit talán fogyatékos is) éjjeliőr fogadott minket. Eltartott egy ideig, míg felfogta, hogy mit szeretnénk, de végül a fiókban megtalálta a foglalásunkat, és eltotyogott velünk a szobánkig. Ekkor végre megkönnyebbültünk.