Fordulat

25.0 Phuket, belgák, majmok

Ahogy eddig minden más helyen, most is azt terveztük, hogy első nap megtesszük a legnagyobb túrát, hogy ha valami közbejön, és nem sikerül megnéznünk, amire leginkább kíváncsiak vagyunk, akkor legyen még lehetőségünk pótolni valamelyik másik nap. A terv tehát Phuket szigetének meghódítása, Phuket város felfedezése, vásárlás, és nézelődés volt. No, nem is voltuk restek most sem, időben keltünk, reggeliztünk, majd leugrottunk a közeli élelmiszerboltba (7 eleven) innivalót, némi falnivalót és csokit venni. Ezt rendben meg is tettem, amikor hallottam, hogy a mögöttem álló - egyébként európainak tűnő - srác épp azt kérdi a bolti eladóktól, hogy mikor jön busz, és hol áll meg Phuket felé. Még kimentem a kocsihoz, de már út közben szöget ütött a fejemben, hogy el kéne őket vinni. Gondoltam, ebben nem döntök egyedül, így kedves Mitfahrerem (nevezzük Zsuzsának, lévén ez a neve) beleegyezését kértem a dologhoz, hogy felajánljam az autónk hátsó ülését nekik. A hozzájárulás feltétel nélküli volt, nagyon megfontoltan a sofőrre bízta a dolgot. Egy bökkenő volt már csak: nekünk nem volt konkrét útitervünk, és úgy terveztük, hogy ha valami tetszik, ott megállunk, illetve keressük a jó helyeket, és csak ebéd körül érünk majd Phuketre. Mindezt végiggondolva a következőre jutottam (nem akartam rögtön dönteni helyettük): elmondom nekik, hogy szívesen elvisszük őket, de mivel mi nézelődni akarunk, csak azt tudjuk ígérni, hogy 2-3 óra felé ott leszünk. Így is tettem, kihangsúlyozva, hogy mi lehet, hogy meg-meg fogunk állni. Belga barátainknak (először franciának tippeltem őket ékes francia beszédük alapján) tökéletesen megfelelt, hogy nem tudják, hogy pontosan mikor és pontosan hova visszük őket, mégpedig azért, mert nekik sem volt semmi tervük még, sem szállásuk estére. :) Azt tudták csak, hogy ma szeretnének eljutni Phuketre, és majd ott keresni egy helyet, ahol álomra hajthatják fejüket. Hát, így lettünk hirtelen kettőből néggyé. Az út során végig beszélgettünk, kiderült, hogy ők még tavaly (!), azaz 2010-ben érkeztek 5 hétre, bejárták az északi részt, és most a délin kalandoznak, azért van ennyi szabijuk, mert valami állami szervnek dolgoznak, és az útjuk csak részben van megtervezve, igazából hátizsákkal kóborolnak az országon keresztül-kasul. A leányzónak néha nehézséget okozott az angol, nekünk pedig a francia, de a srác egész érthetően beszélt, és jól ki is tudta fejezni magát. Meséltek tapasztalataikról elsőkézből, illetve arról, kikkel találkoztak már, az ő tapasztalataikról (pl. láttak cápát) pedig másodkézből.
A kitalált utat nagyon nehezen találtuk meg, hiába néztünk három térképet, és hiába fürkésztük nyolc szemmel a táblákat, a kívánt leágazást kétszer is elvétettük. Harmadszorra már nem. Az út során kiautóztunk egészen Phuket keleti partjáig, és fizettünk 10 fabatkát (65 Ft), hogy megnézhessünk egy elég büdös és ócska kikötőt. Viszont itt láttunk először majmokat:

A csónakokra igen méretes motorokat (szerintem traktormotorokat) szerelnek, ez aztán hangosabb, mint gyors, pedig tényleg nagyon hasítanak.

Ez a majom először teljesen békés volt, majd egyszer csak rám támadt, nem tudta, hogy nincs esélye. :) Én meg jól betojtam, úgyhogy szépen elhátráltam, hagytam, hadd vicsorogjon. Elég ijesztő volt, de nagyobb volt a füstje, mint a lángja, hál' istennek.

Aztán amikor jöttek a helyiek, akkor már nem volt olyan nagy a szája, sikoltozva rohant előlük. Gyanítom, kaphattak már egy-két pofont evezőlapáttal...

A kikötőből aztután délnek tartottunk tovább, és itt láttunk egy parkot, ahol elefánton lehetett lovagolni. Mivel egy zárt udvarban lehetett volna csak elefántogolni, mindenféle változatosság nélkül, nem nagyon hajlottunk rá. Egy ideig néztük őket, majd továbbálltunk.

Itt jut eszembe, ami egyébként egész országszerte felfedezhető, hogy tele vannak kaucsukfával, és mindenhol a linken is látható módon gyűjtik a gumi alapanyagát. Néhol nem nagyon törődnek a gyűjtőedény helyes beállításával, ilyenkor hiába csöpög a kaucsuk, az edény mellé folyik. Ezt elég sok helyen tapasztaltuk, nem tudom, van-e más oka, mint a lustaság.
Kicsit beljebb láttunk egy nagyon elegáns, fából épült házat, kiírva nem volt semmi, ezért úgy vélem, csak egy jómódú csóka víkendháza lehet. Az épületen egyébként már fel lehet fedezni a cunamiból való okulás jeleit.

Ez után már egyenesen Phuket városába mentünk, mert közelgett már az ebédidő. Kisebb bolyongás után megtaláltuk a "városközpontot" a piaccal. "Stopposaink" megkérdezték, van-e kedvünk ebédelni velük, mi meg nagy naivan azt feltételeztük, hogy majd meghívnak minket, ha már elhoztuk őket kb. 120 kilométerre. Nem vártuk el, de ez után a kérdés után elég valószínűnek találtuk. Tévedtünk. Először még végigsétáltunk az élelmiszerpiacon (ami nem volt túl bizalom- és vágygerjesztő), egy család pl. - aki a WC-k tisztán tartásáról gondoskodott - kempingágyakon ott tartotta délutáni sziesztáját az orrfacsaró bűzben a budik bejáratánál. Jó lehet az emésztésük...
Aztán, találtunk egy egész helyes kis éttermet, ahol végül négyesben megebédeltünk, majd elbúcsúztunk egymástól. A városban még váltottunk pénzt, Zsuzsa vett magának három sálat is, jómagam pedig - megrészegülve a díjmentes Internettől - a telefonommal elolvastam a leveleim, az otthoni híreket, még Skype-on haza is telefonáltam. Sajnos, nem csak jó híreket kaptam, ami aztán a továbbiakat is beárnyékolta. Egy kicsit még kolbászoltunk a városban, majd újra autóba ültünk. Töprengtünk egy ideig, hogy merre s hogyan tovább, de végül egy másik úton elindultunk hazafelé. Időközben többször is eleredt az eső, és mire hazaértünk, már egy kicsit sötétedett is. Este még elvégeztem a teendőim és kicsit elgondolkoztam az eddig megtett úton, egészen addig, amíg az este helyét az éjszaka nem foglalta el.