Összefoglaló, avagy hova menj nyaralni/telelni

Többen érdeklődtek már, hogy vajon tényleg megírom-e az ígért összefoglalót az egyes helyszínekről, az értékelést, s egyben ajánlót. A válaszom mindig az volt, hogy természetesen igen, de egyrészt (tényleg nagyon) nem érek rá, másrészt nem is baj az, ha egy kicsit érnek bennem a látottak, és tiszta fejjel, nem friss, esetleg túl- vagy alulértékelt élmények viharában hasonlítom össze az egyes helyszíneket.
Ahhoz, hogy valami alapján mérhetőek és viszonyíthatóak legyenek egymáshoz ezek a desztinációk, úgy döntöttem, egy pár szempont alapján pontozni fogom őket. Ezen túl természetesen szöveges értékelést is írok, ahol bővebben kifejtem a gondolataim, illetve igyekszem kedvcsinálót nyújtani egy hasonló utazáshoz.

A szempontok a következők voltak:

• civilizáltság
  
• kultúra
  
• időjárás
  
• árszint
  
• természet
  
• emberek
  
• pihenési- és szórakozási lehetőségek

A pontozás az iskolában megszokott 1-5 osztályzat alapján történt, ahol az ötös a legjobb, legmagasabb szintet, az egyes a leggyengébbet jelenti. Igen szigorú voltam, hogy ténylegesen összehasonlíthatóak legyenek a helyszínek. No, akkor lássuk az egyes helyszíneket! Többen érdeklődtek már, hogy vajon tényleg megírom-e az ígért összefoglalót az egyes helyszínekről, az értékelést, s egyben ajánlót. A válaszom mindig az volt, hogy természetesen igen, de egyrészt (tényleg nagyon) nem érek rá, másrészt nem is baj az, ha egy kicsit érnek bennem a látottak, és tiszta fejjel, nem friss, esetleg túl- vagy alulértékelt élmények viharában hasonlítom össze az egyes helyszíneket. Ahhoz, hogy valami alapján mérhetőek és viszonyíthatóak legyenek egymáshoz ezek a desztinációk, úgy döntöttem, egy pár szempont alapján pontozni fogom őket. Ezen túl természetesen szöveges értékelést is írok, ahol bővebben kifejtem a gondolataim, illetve igyekszem kedvcsinálót nyújtani egy hasonló utazáshoz. A szempontok a következők voltak:

• civilizáltság
  
• kultúra
  
• időjárás
  
• árszint
  
• természet
  
• emberek
  
• pihenési- és szórakozási lehetőségek

A pontozás az iskolában megszokott 1-5 osztályzat alapján történt, ahol az ötös a legjobb, legmagasabb szintet, az egyes a leggyengébbet jelenti. Igen szigorú voltam, hogy ténylegesen összehasonlíthatóak legyenek a helyszínek. No, akkor lássuk az egyes helyszíneket!

Mexikó, Yucatan-félsziget

• civilizáltság: 3
  
• kultúra: 5
  
• időjárás: 5
  
• árszint: 3
  
• természet: 4
  
• emberek: 3
  
• pihenési- és szórakozási lehetőségek: 4

Mexikó elsősorban a maja kulturális emlékek miatt tett rám mély benyomást. Egyszerűen lenyűgözőek az építményeik, az a misztikum, ami körülöleli őket, a sok-sok megválaszolatlan kérdés és „középkori” hangulat. Amíg az ember nem jár ilyen helyen, addig nem tudja, mit hagy ki. Amíg pedig ott van, áthatja az érzés, hogy ő is részese valami más világnak, valami „mesének”. És akinek mindez nem lenne elég (pedig higgyétek el, már csak ezért megéri), annak ott van a világ egyik legszebb, örökké napfényben úszó tengerpartja a maga fehér homokjával, januárban is meleg, simogató vízével, árnyat adó pálmafáival. És nincs híján a vidék egyéb szórakozási lehetőségeknek sem, delfinekkel való úszás, cenote-k, víziparkok, vásárlás. Egy-két dolgot tudok említeni, amiben még lehet fejlődnie az országnak, ezek közül egyik mindenképp a fejlettség és civilizáltság, mert igen gyakori az az érzése az embernek, hogy át akarják verni, meg akarják kopasztani, és mindezt olyan árszínvonal mellett, amit amerikai turistákra szabtak, azaz a kínálat minősége és annak díja nincs összhangban.

California, San Francisco

• civilizáltság: 5
  
• kultúra: 3
  
• időjárás: 4
  
• árszint: 3
  
• természet: 2
  
• emberek: 4
  
• pihenési- és szórakozási lehetőségek: 5

San Francisco az a város, amit mindenkinek látnia kell(ene) életében. Azt hiszem, hogy az Egyesült Államok egyik legemberközelibb, leghangulatosabb városa, ami nem kis szó. Azon túl, hogy itt van a méltán híres Golden Gate híd, a sok számára a sorozatból ismert Twin Peaks, az öböl, az Alcatraz és a világ leghíresb „villamosa”, a cable car, fantasztikus az egész város lüktetése, a nappali forgatag, az ódon kikötők látványa, az éjszakai bulik, a tengerpart és mindennek tetejében a dimbes-dombos táj, a hepe-hupás utcákkal. Másodszor jártam itt, de nagyon remélem, hogy nem utoljára. A városban szinte soha nincs igazán hideg, vagy forróság, egész évben 5-25 fok között mozog a hőmérséklet, ami az óceán felől érkező szélnek köszönhető. Nincs olyan dolog, amit ne lehetne csinálni San Franciscoban.

Hawaii, Oahu, Maui

• civilizáltság: 5
  
• kultúra: 3
  
• időjárás: 5
  
• árszint: 4
  
• természet: 5
  
• emberek: 5
  
• pihenési- és szórakozási lehetőségek: 5

Ha valaki igazán egyedit, egzotikusat, nyugtatót és egyben lélegzetelállítót akar látni, annak Mauit kötelező meglátogatnia. Itt, a mintegy 80 kilométeres szigeten egyszerre találja meg a holdbéli tájra emlékeztető vulkánkrátert, a dél-európaihoz hasonló mediterrán tájat, a sűrű esőerdőt, és a szavannát. Minden csak attól függ, hogy a sziget északi, keleti, déli, vagy nyugati felére tévedünk. A növények hatalmasak, az óceán csodás, a bálnák közelsége megdöbbentő, és akkor még nem is beszéltem az erodált, csipkézett hegygerincekről, ormokról és a lépten-nyomon elénk táruló vízesésekről. No, egyszóval a természet látványával nem lehet betelni, többet nyújt, mint amire bárki is vágyhat. Óriási hullámokban lehet szörfözni, bodyboardozni, vagy csak úszkálni. Én nem voltam, de körbe lehet repülni a szigeteket helikopterrel, ami biztos, hogy megéri az árát, ugyanis Hawaii-n még az árak sem vészesek. Nyugat-Európához képest kifejezetten olcsó. Ezen túl, az ínyencek filmes helyszíneket kutathatnak fel, vízesésben fürödhetnek, vagy éppen teknősökkel úszkálhatnak az óceánban. Mindemellett a legkorszerűbb és civilizáltabb környezet vesz körül, minden flottul megy, nincsenek gubancok, nincs miért aggódni, és az embernek nincs gyomorgörcse, ha átadja a bankkártyáját. Nincs rohanás, nincs stressz, de készüljetek fel, a gyomrotoknak nem lesz része hasonló kényeztetésben, mert a gasztronómiai fejlettségük hagy némi kívánnivalót maga után.

Japán, Tokió

• civilizáltság: 5
  
• kultúra: 5
  
• időjárás: 4
  
• árszint: 2
  
• természet: 2
  
• emberek: 5
  
• pihenési- és szórakozási lehetőségek: 4

Japán (és most csak Tokióról tudok beszélni) a szélsőségek hazája. Egyszerre található itt meg az ázsiai társadalmak baráti hangulata, az emberek egymás iránti tisztelete, a segítőkészség és együttélés (szemben az európai egymás mellett éléssel), illetve a nyugati társadalmak fejlettsége, az osztrákok által is megirigyelhető tisztaság és rendszeretet, a munkamánia, a rohanás, és nem utolsó sorban a szexuális aberráltság. Olyan érzése van az embernek, hogy robotokat nevelnek itt, egy művin fenntartott világban él, de történik mindez (Észak-Koreával ellentétben) erőszak nélkül. Az emberek valahogy beleszületnek és élnek ebben a világban, ami egyszerre elragadó és megbotránkoztató európai szemmel. A reggeli vasalt inges, öltönyös figurák látványa, amint olvassák a manga-képregényeket teljesen ellentétben áll a városban egyébként fel-alá mászkáló metroszexuális, festett, extravagáns frizurájú srácokkal, és miniszoknyában szökdécselő lányokkal. Furcsa, de mégis szerethető, elegáns hely ez, minden számunkra megszokott berendezkedés, korlát és erkölcsi gátlások nélkül. És a legmegdöbbentőbb, hogy ilyen fejlettségi szinten, világszínvonalon, alig beszélnek angolul. Azt hiszem, keveset láttam még Japánból, épp csak a felszínt láttam.

Thaiföld, Bangkok

• civilizáltság: 2
  
• kultúra: 5
  
• időjárás: 4
  
• árszint: 4
  
• természet: 1
  
• emberek: 3
  
• pihenési- és szórakozási lehetőségek: 3

Thaiföld, partvidék

• civilizáltság: 2
  
• kultúra: 4
  
• időjárás: 4
  
• árszint: 5
  
• természet: 5
  
• emberek: 5
  
• pihenési- és szórakozási lehetőségek: 4

Ha eddig bármikor is azt írtam volna, hogy ez és az egész más világ, biztosan nem gondolkoztam előre, hogy még Thaiföldről is fogok írni. :) Hiszen ha valami társadalmi berendezkedésre és kultúrára igazán különbözik az általunk megszokottaktól, akkor az Thaiföld. Itt azonban nem a már-már kozmopolita, és a turistákból megélő mozgó, élő, koszos, rendezetlen nagyvárosra, Bangkokra gondolok, hanem a thai vidékre, ahol tényleg nagyon szerény körülmények között élnek az emberek, együtt majmokkal, elefántokkal, és más kisebb hüllőkkel, madarakkal, emlősökkel. A fővárosi zűrzavar az óriási reptérrel, az ügyeskedő ügynökökkel, a cikázó tuk-tukokkal csodás hely azoknak, akik olcsón akartnak vásárolni mindenféle ruhaneműt, vagy csecsebecsét. Izgalmas azoknak, akik érdeklődnek a buddhizmus iránt, akiket vonz ez a kultúra, és cserébe hajlandóak eltűrni a bűzt, a zajt és a nyugtalanságot. Aki nem akar ilyen kompromisszumokat kötni, annak ott a vidék. A tájban ugyan csalódtam, ami a szárazföldet illeti, de a tengerre kihajózva ámulatba ejtő lagúnák, szigetek, sziklák, zárt öblök ragadnak magukkal. Nagyon olcsón, nagyon színvonalas szolgáltatásokat vehetünk igénybe, gondolok itt pl. a kényeztető masszázsra (bocs, a happy finish-t nem próbáltam). Friss, édes gyümölcsökkel tömhetjük, miközben a tengerparton süttetjük a hasunk. A víz meleg, de az időjárás pompás, de el kell fogadnunk, hogy naponta egyszer, egy órán keresztül nyakunkba öntik a dézsát.

Ha azért mész nyaralni, hogy idegen társadalmat, embereket ismerj meg, és a civilizált világ és a tisztaság is fontos, akkor Japánba menj. Ha más társadalmak érdekelnek, és szívesen felhagysz a kényelmi szempontokkal azért, hogy szép környezetben barátságos emberekkel találkozhass, és a természeti kincsek lenyűgöznek, akkor irány Thaiföld. Ha minden vágyad, hogy kellemetlenségek nélkül, minden flottul menjen, és mesés környezetben pihenhesd ki magad, miközben sosem látott növény- és állatvilág vesz körül, a Te úti célod Hawaii. Ha szereted a pezsgést és a kényelmet, a bulikat és a nyüzsgő városokat, híres helyeket és épületek/építményeket szeretnél látni, és mindenféle program érdekel, ne hagyd ki San Franciscot. Ha elbűvölnek a történelmi emlékek, a letűnt kultúrák romjai, ha mindened a fehér homokos, tűző napsütéses tengerpart pálmafákkal, akkor Mexikóban a helyed. Összességében elmondhatom, egyik ország meglátogatását sem bántam meg, s ha úgy adódna, nem haboznék visszamenni egyik helyre sem. De oly sok minden vár még felfedezésre… :)

Koppány ajánlja:

• 1. Hawaii (elsősorban Maui)
  
• 2. Mexikó
  
• 3. San Francisco
  
• 4. Thaiföld
  
• 5. Tokió

A blognak ezennel a végére értem.
(Ui. Feltöltve Bulgáriából.) :)

Koh Pany

27.0 James Bond Island

Egész eddig minden nap saját szervezésű kirándulásokra, városnézésekre, programokra mentünk, épp itt volt az ideje kicsit másra hagyatkozni, és így az utolsó napon elmenni, az előre befizetett egy napos hajókázásra. Egész korán jött értünk már a busz, ami a kikötőbe repített minket. Egy nagyon kedves, angolul egész jól értő, de természetesen a helyi sajátos kiejtéstől meg nem szabadult akcentussal beszélő leányzó volt a túravezetőnk. Rajtunk kívül egy német-olasz pár, egy német háromfős család, valamint egy orosz nő alkotta a csoportot. A kikötőig a vezetőnk sok mindent mesélt Thaiföldről, főleg erről a környékről, aminek többségét értettük, de voltak homályos foltok. Azt hiszem, ezzel nem voltunk egyedül, mert amikor az egyik hegy nevét mondta el angolul, a németek azt értették, hogy heaven, én azt, hogy eleven, Zsuzsa pedig azt, hogy elephant. Utólag kiderült, neki volt igaza, de ez a kis példa jól szemlélteti, hogy bizony nehéz úgy megérteni az angol szöveget, ha a mássalhangzók időközben szublimálnak, a szó végét meg snassz kimondani. :)
A kikötőbe érve láttuk először, hogy milyen is lesz az a hajó, amin a napot fogjuk tölteni.

A csónakban - mert utólag inkább ezt érzem hitelesebb elnevezésnek - utazva azt is gyorsan észrevehettük, hogy épp dagály van. A szigetek, amik most inkább susnyásnak tűntek félig, néhol egészen víz alatt voltak. Nem úgy a teve-szikla. :)

Ahogy hajókáztunk, lőttem még néhány fotót szigetekről, víz mosta sziklavájatokról, barlangrajzokról, településről, hegy alatti alagútról.

Végül megérkeztünk a James Bond szigetre, ami arról kapta a nevét, hogy a The man with the golden gun című JB filmet itt forgatták. A sziget valójában két nagy függőleges falú, megmászhatatlan sziklából, és a köztük lévő kis földnyelvből áll, illetve a különálló, mellettük, a vízből kiálló kis sziklából. A szigeten más nincs, csak egy kis - a turisták kedvéért - gyorsan felállított vásársor, ahol ugyanazokat a kacatokat lehet megvenni, mint bármely településen, csak itt háromszor annyiért. :) No igen, vannak szállítási költségek is. Természetesen itt is készült ugrálós kép.

Innen visszafelé indultunk a csónakkal, de még két megállót útba ejtettünk. Először, az út talán legszebb helyét. Egy nagy hajónál kikötöttünk, és innen kajakkal mentünk tovább, saját "sofőrrel". Azaz még evezni sem kellett, ámde, nem is lehetett. Ez azt jelentette, hogy nem lehetett sem hosszabb, sem rövidebb ideig maradni egy-egy helyen, mint ami a program része volt, és elkalandozásra sem igazán volt mód. Megpróbálom elmesélni, hogy hol jártunk és milyen látványban és élményben volt részünk, de ennek elképzelését sajnos, a fantáziátokra kell bíznom, mert a sok víz miatt nem vettem elő a fényképezőgépet.
Szóval a kajakkal először a hullámzó tengeren úsztunk egy darabig, majd egy nagy fordulóval átcsúsztunk egy szikla alatt, és egy nagy hegy belsejébe kerültünk. De a szabad ég alatt voltunk, nem barlangban, hanem egy zárt lagúnában, körülöttünk csodás, magas hegyek. A belső tengerszem néhol olyan sekély volt, hogy mangrove ligetek nőttek ki, és a hegy egy egész labirintust alkotott a tengerrel együtt. Időnként újabb alagutakon kellett áteveznünk úgy, hogy épp csak elfért a kajak, nekünk teljesen el kellett feküdnünk benne. Sok kis zeg-zugot mutatott meg nekünk a kapitányunk, mi csak ámultunk, bámultunk. Nem tudtuk, hogy ez a kis kaland is része a napi programnak, de utólag ez volt az egészben a legcsodásabb.
A kajakozás után ismét csónakba szálltunk, és elmentünk ebédelni egy muzulmán szigetre. A szigetet thaiul 'Koh'-nak írják, 'Ko'-nak ejtik, a sziget neve pedig Pany volt. Azaz ugyanúgy ejtették ki, akárcsak a nevem "idegenül" 'Kopáni'. A szigetet régen halászok alapították, a település valójában a tenger fölött van, csak a széle csatlakozik a magas szigethez, ahova egy út visz fel, és csak vészhelyzet esetén használják (cunami elől menekülnek ide). Áramellátása generátorral történik, nincs víz alatt vezeték, amely összekötné a szárazfölddel. Régen 100%-ban halászfalu volt, ma már 60-70%-a a lakosoknak a turizmusból él: éttermek, árusok stb. Egy asztalhoz ült az egész társaság, amit telepakoltak mindenféle finomsággal, és mindenki abból és annyit vett, amiből és amennyit akart. Nekem főleg saláta és csirke jutott, mert egyébként az asztal halakkal és tengeri herkentyűkkel volt borítva. :)
A szigeten készültek az alábbi képek:

Kikötés után még busszal meglátogattunk egy sziklaszentélyt, ahol a fizikailag legnagyobb a fekvő Buddha volt, de igazán a legnagyobbak a majmok voltak. Tele volt velük a barlang és a környéke. :)

Innen aztán irány vissza a szállásra, ott egy gyors fürdés, összepakolás, és máris irány az autó és a reptér. Itt ért ugyanis véget a nyaralás, már csak egy hosszú-hosszú út állt előttünk.

28.0 Európa, a közöny melegágya
A Phuket - Bangkok, Bangkok - London, London - Budapest maratoni repülésen semmi igazán említésre méltó nem történt, hacsak az nem, hogy Londonban éltem át életem legrosszabb le- és felszállását is. Valami lehetett ott a levegőben, mert úgy rángatta mindkét gépet, hogy alig bírták egyenesben tartani repcsiket a pilóták.
Már a British Airways-en kezdtem érezni, hogy míg Ázsiában figyelnek egymásra az emberek, tiszteletben tartják egymást, tudják még mi az, hogy fizető vendég, addig Európában verseny van. Nem csak a "piacon", az életben is. Igen, az életszínvonal sokkal magasabb itt, de a "szarunk egymásra faktor is". Lehet itt jó körülmények között élni 70-80 évig, de ha még csak ilyen rövid idő alatt is, hatással volt rám az a világ, ahol az emberek boldogok. Legalábbis azt láttam, hogy ott az emberek együtt, nem egymás mellett élnek. Ezt elmondani nehéz, de érezni nagyon könnyű. Mikor a magyar légitársasággal repültem, és megérkeztem ismét haza, úgy éreztem, hogy ez az a hely, ahol a legrosszabb élni. És mindezt azért gondolom, mert azt látom, hogy itt nem az a cél, hogy nekem jó legyen, boldog legyek stb., hanem, hogy a másiknak rossz. Kelet-Európában dívik a közöny, táplálják belénk a pesszimizmust és elégedetlenséget. Utánozzuk a nyugatot, szeretnénk, ha mi is "kitörnénk", versenyzünk. Csak itt nem az a lényeg, hogy a tetteim által több legyek, mint más, hanem az, hogy ő legyen kevesebb, hogy én előbbre jussak.
El is morfondíroztam az irigyelni igén. Nem tudom, van-e olyan nyelv, ahol kétféle módon tudják kifejezni az irigylés pozitív és negatív oldalát. Kár, hogy nekünk ez csak negatív szó. Szerintem, ha valakit az érdemi, sikerei miatt irigylek, és szeretnék én is olyan jó lenni, és ez tettekre sarkall, az jó. Ha elirigylem tőle, ha irigykedem rá és ez rossz érzést kelt bennem, az rossz. Valami ilyesmit érzek a két világ között. Sajnos, mi vagyunk az utóbbi.
Két hónap távlatából árnyaltabb már a kép, de összességében fenntartom ezt a véleményem. Szeretem ezt az országot, de nem szeretem az itt uralkodó hangulatot, eszméket és világszemléletet.

A reptérre aki kijött elém (Boti, Luca, Bucó, Tomi, Bogi, Cseni), annak köszönöm, nagyon jól esett.

Hogyan tovább?
Ez még mindig nem az utolsó poszt az úttal kapcsolatban (szeretnék egy rövid összefoglalást adni a helyszínekről).

Pihenj!

26.0 Masszázs, kagyló, pancsi, vízesés

Már kora reggel éreztem, hogy ez nem az én éjszakám volt. Nem tudtam aludni - éjszaka kint sétáltam a szállás udvarán -, mégis "elaludtam" a nyakam.
Néhány kép az udvarról:

A jobb oldalon a csuklyás-izmom teljesen feszült, kő kemény volt, teljesen beállt. Alig, sőt inkább nem is bírtam elfordítani a fejem. Mivel erre a napra még nem volt terv, amihez tartanunk kellett volna magunkat, nem kellett sehova sietni. Így aztán reggeli után a Lobbyban a masszázsok után érdeklődtünk. Volt talp-, hát, ilyen-olyan masszás, de nyilvánvaló volt, hogy Thaiföldön a thai masszázst kell kipróbálni. Azoknak, akik szaftos sztorit várnak, el kell árulnom, hogy nem, nem volt happy finish. Többek között azért sem, mert én egy ladyboytól kaptam masszázst. Elsőre fel sem tűnt, olyan volt, mint egy csúnyább lány (volt melle), de amikor masszírozott, többször láttam a kezét, és elég gyanús volt. Zsuzsa is ezt a gyanút erősítette meg, így a legvégén jól meg is néztem, és már biztos vagyok benne, hogy valamikor ő még kissrác volt. Az embernek nem ez a vágya, amikor thai masszázst szeretne, de végül is egész jól csinálta, nem volt tolakodó, sem szemérmetlen, és kisgatyában voltam végig. Úgyhogy azon kívül, hogy helyiek csinálták egész ügyesen, nem sok különbség lehetett egy itthonihoz képest. Viszont utána tényleg kicsit lazábbnak éreztem magam. Sajnos, csak kicsit.
Mivel nem voltam a topon, feszült és görcsös voltam, és Zsuzsa is szeretett volna már tartani egy pihenőnapot tengerben fürdéssel, napozással, ezért úgy döntöttünk, itt az ideje kicsit barnulni is. Először a medencében pancsiztunk, úszkáltunk, majd lesétáltunk a tengerpartra is. Valójában az út során először tartottunk fürdős napot, eddig mindig csak bementünk a vízbe, de ez csak a programok között volt. Most ez volt a program. Életemben először fürödtem az Indiai óceánban, nagyon meleg volt. Sem a part, sem a víz nem volt olyan szép és tiszta, mint Mexikóban, de ettől még nagyon kellemes volt. A legtutibb a homokban szaladgálás és ugrálás volt. :) Gyűjtöttünk több kagylót is, mind a parton mind a vízben. Igazából ezzel már el is mondtam mindent, ami ebédig történt. :) (Itt nem készült kép, mert nem vittem le a fényképezőgépet.)
A partról felfelé fotóztam az alábbi képet telefonnal, amivel egyébként errefelé lépten-nyomon találkozni lehet. Tökéletes példa arra, hogy az ember mindig utólag tanul a hibákból (és persze kérdés, hogy lesz-e erre valaha is szükség). Leginkább mementóként szolgál, sokkal inkább a történtekre hívja fel a figyelmet, mintsem tényleges segítségként szolgálna.

Ezután egy helyi kis étteremben ebédeltünk, majd fényképezőgéppel ismét lementünk a partra, hogy csinálunk 1-2 képet.

Igen ám, de ekkor jött a szokásos, minden napra kijutó eső. Eddig az út során alig találkoztunk esővel, volt egy kicsi Mexikóban, de ott főleg este és éjszaka, a többi helyen nem is emlékszem, hogy egyszer is elkapott volna minket a zuhé. Na, itt minden nap, kiadós, hosszan tartó, sűrű és nagyszemű eső volt. Menetrendszerűen jött 3-4 óra körül, és tartott 5-6-ig. Olyan, mint itthon a nyári zápor, csak kb. 2 órán keresztül. Ilyenkor jobb volt vagy a tengerbe, vagy fedél alá húzódni, különben bőrig ázott az ember. A fotózás így gyorsan végetért, majd ismét felmentünk a szállásra, és úgy döntöttünk, hogy ha már nagyon úgysem tudunk mit csinálni, elmegyünk autóval egy kicsit körülnézünk északabbra is. Egy jó 2 órát autóztunk is, és visszafelé jövet, amikor már elállt az eső, elmentünk egy közeli vízeséshez is. Ez a dzsungel szélén van, de már az erdőben. Szép zöld, sűrű, méretes növények, és riasztó hangerejű rovarok kísértek minket a kb. egy kilométeres úton az autótól a vízesésig, és vissza.

Hazaértünk után gondoskodtunk a holnapi programról, azaz befizettük magunkat egy egynapos hajós kirándulásra a szigetek között. Volt is sikerélményünk, mert az eredeti két személyre szóló 4800 Bahtos árat lealkudtuk 2800 fabatkára (ha jól emlékszem). Eztán betértünk egy Internet kávézóba, mert a környéken sehol nem volt ingyenes wifi, hiába kerestem két napig. Itt percalapú számlázás volt, de a levelek elolvasásán, egy kis csetelésen, a blog kommentjeinek átfutásán kívül mással nem törődtünk, így 25 perc alatt végeztünk is. Közben már intézkedtünk az esti masszázs ügyében, Zsuzsa ügyesen spórolt ismét egy kis pénzt, így kettőnknek 1-1 órás talpmasszírozás 500 Bahtba, azaz kb. 3300 Ft-ba került. Erre ugyan várni kellett egy órát, mert épp tele volt a szalon, de addig az esti csúcsforgalomban végigsétáltuk a város egyetlen utcáját, és bementünk szinte minden boltba. Sajnos, semmi igazán jót nem találtam, és csak azért nem akartam semmi bóvlit, gagyit, giccset venni, hogy hozzak valamit. Csak hűtőmágnessel gazdagítottam magam. Láttam ugyan mindenféle világmárkából mindenféle ruhadarabot fillérekért, bár a feliraton és logón kívül általában nem különböztek egymástól ezek. :) A temérdek ruhán kívül volt mindenféle dísztárgy és buddhista jelkép, szimbólum és szobor, ezek azonban nekem nem jelentettek semmi különlegeset. Nem tartottam jó ötletnek venni olyat, amit nem vallok, vagy aminek nem vagyok követője, csak azért, mert voltam ott. Pláne, hogy elég kevés tényleg jól kinéző kacat volt. Persze itt is mindenkinek a barátja voltam. :)
A hosszas kolbászolás után végre eljött az ideje, hogy egy újabb masszázst vegyünk, mert a reggeli is nagyon jólesett már, de még mindig nem éreztem magam teljesen fesztelennek. A talpmasszázs isteni volt, de végül a masszőr úgy látta jónak, ha a nyakam, a hátam és a kezeimet is meggyúrja. Ezúttal egy kedves (nem túl heyles) kis csaj kényeztetett, de erős volt, és nagyon ügyes. Isteni volt.
Vásároltunk még másnapra egy kevés csokit és innivalót, majd görcsöktől mentesen tértünk nyugovóra. Tudtuk, másnap korán indulunk, mert jön értünk a busz, ami majd visz minket a hajóhoz. Lefekvés előtt még összepakoltunk, mert tudtuk, erre már nem lesz időnk hazaérkezésünk után, hiszen rögtön indulnunk kell majd a reptérre. Összepakoltunk az erkélyen is, amin egyébként velük osztoztunk 4 napig:

Fordulat

25.0 Phuket, belgák, majmok

Ahogy eddig minden más helyen, most is azt terveztük, hogy első nap megtesszük a legnagyobb túrát, hogy ha valami közbejön, és nem sikerül megnéznünk, amire leginkább kíváncsiak vagyunk, akkor legyen még lehetőségünk pótolni valamelyik másik nap. A terv tehát Phuket szigetének meghódítása, Phuket város felfedezése, vásárlás, és nézelődés volt. No, nem is voltuk restek most sem, időben keltünk, reggeliztünk, majd leugrottunk a közeli élelmiszerboltba (7 eleven) innivalót, némi falnivalót és csokit venni. Ezt rendben meg is tettem, amikor hallottam, hogy a mögöttem álló - egyébként európainak tűnő - srác épp azt kérdi a bolti eladóktól, hogy mikor jön busz, és hol áll meg Phuket felé. Még kimentem a kocsihoz, de már út közben szöget ütött a fejemben, hogy el kéne őket vinni. Gondoltam, ebben nem döntök egyedül, így kedves Mitfahrerem (nevezzük Zsuzsának, lévén ez a neve) beleegyezését kértem a dologhoz, hogy felajánljam az autónk hátsó ülését nekik. A hozzájárulás feltétel nélküli volt, nagyon megfontoltan a sofőrre bízta a dolgot. Egy bökkenő volt már csak: nekünk nem volt konkrét útitervünk, és úgy terveztük, hogy ha valami tetszik, ott megállunk, illetve keressük a jó helyeket, és csak ebéd körül érünk majd Phuketre. Mindezt végiggondolva a következőre jutottam (nem akartam rögtön dönteni helyettük): elmondom nekik, hogy szívesen elvisszük őket, de mivel mi nézelődni akarunk, csak azt tudjuk ígérni, hogy 2-3 óra felé ott leszünk. Így is tettem, kihangsúlyozva, hogy mi lehet, hogy meg-meg fogunk állni. Belga barátainknak (először franciának tippeltem őket ékes francia beszédük alapján) tökéletesen megfelelt, hogy nem tudják, hogy pontosan mikor és pontosan hova visszük őket, mégpedig azért, mert nekik sem volt semmi tervük még, sem szállásuk estére. :) Azt tudták csak, hogy ma szeretnének eljutni Phuketre, és majd ott keresni egy helyet, ahol álomra hajthatják fejüket. Hát, így lettünk hirtelen kettőből néggyé. Az út során végig beszélgettünk, kiderült, hogy ők még tavaly (!), azaz 2010-ben érkeztek 5 hétre, bejárták az északi részt, és most a délin kalandoznak, azért van ennyi szabijuk, mert valami állami szervnek dolgoznak, és az útjuk csak részben van megtervezve, igazából hátizsákkal kóborolnak az országon keresztül-kasul. A leányzónak néha nehézséget okozott az angol, nekünk pedig a francia, de a srác egész érthetően beszélt, és jól ki is tudta fejezni magát. Meséltek tapasztalataikról elsőkézből, illetve arról, kikkel találkoztak már, az ő tapasztalataikról (pl. láttak cápát) pedig másodkézből.
A kitalált utat nagyon nehezen találtuk meg, hiába néztünk három térképet, és hiába fürkésztük nyolc szemmel a táblákat, a kívánt leágazást kétszer is elvétettük. Harmadszorra már nem. Az út során kiautóztunk egészen Phuket keleti partjáig, és fizettünk 10 fabatkát (65 Ft), hogy megnézhessünk egy elég büdös és ócska kikötőt. Viszont itt láttunk először majmokat:

A csónakokra igen méretes motorokat (szerintem traktormotorokat) szerelnek, ez aztán hangosabb, mint gyors, pedig tényleg nagyon hasítanak.

Ez a majom először teljesen békés volt, majd egyszer csak rám támadt, nem tudta, hogy nincs esélye. :) Én meg jól betojtam, úgyhogy szépen elhátráltam, hagytam, hadd vicsorogjon. Elég ijesztő volt, de nagyobb volt a füstje, mint a lángja, hál' istennek.

Aztán amikor jöttek a helyiek, akkor már nem volt olyan nagy a szája, sikoltozva rohant előlük. Gyanítom, kaphattak már egy-két pofont evezőlapáttal...

A kikötőből aztután délnek tartottunk tovább, és itt láttunk egy parkot, ahol elefánton lehetett lovagolni. Mivel egy zárt udvarban lehetett volna csak elefántogolni, mindenféle változatosság nélkül, nem nagyon hajlottunk rá. Egy ideig néztük őket, majd továbbálltunk.

Itt jut eszembe, ami egyébként egész országszerte felfedezhető, hogy tele vannak kaucsukfával, és mindenhol a linken is látható módon gyűjtik a gumi alapanyagát. Néhol nem nagyon törődnek a gyűjtőedény helyes beállításával, ilyenkor hiába csöpög a kaucsuk, az edény mellé folyik. Ezt elég sok helyen tapasztaltuk, nem tudom, van-e más oka, mint a lustaság.
Kicsit beljebb láttunk egy nagyon elegáns, fából épült házat, kiírva nem volt semmi, ezért úgy vélem, csak egy jómódú csóka víkendháza lehet. Az épületen egyébként már fel lehet fedezni a cunamiból való okulás jeleit.

Ez után már egyenesen Phuket városába mentünk, mert közelgett már az ebédidő. Kisebb bolyongás után megtaláltuk a "városközpontot" a piaccal. "Stopposaink" megkérdezték, van-e kedvünk ebédelni velük, mi meg nagy naivan azt feltételeztük, hogy majd meghívnak minket, ha már elhoztuk őket kb. 120 kilométerre. Nem vártuk el, de ez után a kérdés után elég valószínűnek találtuk. Tévedtünk. Először még végigsétáltunk az élelmiszerpiacon (ami nem volt túl bizalom- és vágygerjesztő), egy család pl. - aki a WC-k tisztán tartásáról gondoskodott - kempingágyakon ott tartotta délutáni sziesztáját az orrfacsaró bűzben a budik bejáratánál. Jó lehet az emésztésük...
Aztán, találtunk egy egész helyes kis éttermet, ahol végül négyesben megebédeltünk, majd elbúcsúztunk egymástól. A városban még váltottunk pénzt, Zsuzsa vett magának három sálat is, jómagam pedig - megrészegülve a díjmentes Internettől - a telefonommal elolvastam a leveleim, az otthoni híreket, még Skype-on haza is telefonáltam. Sajnos, nem csak jó híreket kaptam, ami aztán a továbbiakat is beárnyékolta. Egy kicsit még kolbászoltunk a városban, majd újra autóba ültünk. Töprengtünk egy ideig, hogy merre s hogyan tovább, de végül egy másik úton elindultunk hazafelé. Időközben többször is eleredt az eső, és mire hazaértünk, már egy kicsit sötétedett is. Este még elvégeztem a teendőim és kicsit elgondolkoztam az eddig megtett úton, egészen addig, amíg az este helyét az éjszaka nem foglalta el.

Mindenki barátja

24.0 Bangkok

A 2 fő számára 100 fabatkába (Baht) kerülő (kb. 6500 Ft) szálláshoz reggeli is tartozott, ráadásul jó kiadós: virsli, tükörtojás, sonka, kenyér, saláta. Reggeli után össze is cuccoltunk, mivel a szállást el kellett hagynunk, azonban nem akartuk magunkkal vinni a bőröndöket a városba és cipelni magunkkal, így aztán megdumáltam velük, hogy hadd hagyjuk ott és majd visszajövünk érte. Azért is vissza kellett jönni, mert a vacsorát és az egyéb fogyasztást nem tudtuk kártyával fizetni, fabatkát pedig még nem váltottunk. Amíg összepakoltunk, addig hívattunk egy taxit, aki aztán bevitt minket a városba. Nem igazán voltak terveink, úgyhogy a 40-50 perces utat is útikönyv-böngészéssel és tervezgetéssel töltöttem. Utóbb kiderült, ez tök felesleges volt.
A taxissal azt beszéltük meg, hogy a Grand Palace-nál tesz ki minket, ezt akartuk leginkább és elsősorban megnézni. Mivel a mókussal nem nagyon volt közös kommunikációs eszközünk (nem beszéltünk közös nyelvet, ő pedig vezetés közben nem tudott mutogatni), nem tudtunk infót gyűjteni tőle a helyi szokásokról, mit lenne érdemes megnézni, hol váltsunk, stb. Kicsit meglepő volt, amikor megkülönböztető jelzéseket használó mentőt előztünk, de ez elég megszokott ott, mert nem, hogy félre nem állt senki, de még jól be is vágtak elé. Javaslom ezért, ha Thaiföldre mentek, ne legyetek betegek, ne érjen Benneteket baleset, ne legyen szükségetek mentőre. Ha mégis, inkább taxit hívjatok! Az útburkolati jelek egyébként is csak sormintának szolgálnak, vagy valami díszítésként festhetik az utcára, de biztos, hogy nem a sávokat, illetve a sávváltási tilalmat jelöli. A törökök hozzájuk képest svájciak.
No, mire beérkeztünk a város szívébe, kiderült, hogy a palota még nincs nyitva. Bár az is lehet, hogy csak valami üzlet reményében vertek minket át. Utólag sokkal inkább erre gyanakszom. Megtalált minket egy tuk-tukos (olyan motor, amin hátul 2-4 ember utazhat egy nyitott dobozban). Mosta, hogy 30 fabatkáért (210 Ft) körbevisz minket a városon megmutatja a legérdekesebb helyeket, majd visszahoz. Hihetetlen volt, de még bíztunk benne, pláne, hogy többször is visszakérdeztem, és megerősítette, hogy igen, 30 Bahts, nem 30 bugs (a kiejtésük alapján simán lehetett volna az utóbbi is).
Először is pénzt mentünk váltani, hogy tudjunk venni inni, illetve fizetni. :) Eddig minden simán ment, bár a vezetési stílusától kicsit tartottunk az elején. A dupla záróvonalon simán átmentünk a szemközti egy sávra, ahol jött szembe egy busz, de hát mit nekünk egy busz, aki szabályosan jön szembe? Jól ledudáltuk, hogy mit képzel magáról, hogy a saját sávjában mer velünk szembe jönni. Aztán ezt és ehhez hasonlókat mutatott nekünk újra és újra, és volt benne spiritusz, mindig tudta fokozni a tempót és őrült vakmerőséget.
Aztán elvitt minket egy templomhoz, illetve egy több tíz méter magas álló Buddhahoz. Ez a legmagasabb Buddha-szobor a városban.

Nekem nagyon tetszett az ilyen épületek teteje. Eddig tartott a beetetés. Mondta a srác, hogy mindjárt megyünk a következőhöz, csak előtte elmegyünk a marketre. Ez még egész tűrhetően hangzott, de kiderült, hogy egy szabóságba vitt el minket. Még mindig tök pozitív voltam, így végül sikerült megalkudnom a helyiekkel, hogy 2-3 óra alatt rám szabnak 3 inget általam választott anyagokból. Igaz, nem terveztem, hogy inget vegyek, de végül is egyszer élünk, és meggondolva, hogy valóban nem egyszerű találni rám passzoló inget, közös nevezőre jutottunk. Nagyon szerették volna, ha még öltönyöket is veszek, de éreztem, hogy mindennek van határa, és azért a bizalom sem hágott a tetőfokára részemről. Nem akartam előre fizetni úgy, hogy tudtam, még aznap továbbrepülünk.
Innen aztán sajnos, nem volt megállás. Megnéztünk még ékszerüzletet, ajándéküzletet, majd kezdődött az egész elölről. Hiába mondtuk, hogy köszi, nem akarunk venni semmit, akkor is erősködött, hogy nézzük csak meg. A 3. kör után már nagyon azt éreztük, hogy az időnket vesztegetjük vele. Sajnos, egész addig jutottunk, hogy mondtuk, ha nem visz minket vissza a kiindulási helyre, akkor majd visszamegyünk mással. Nem volt boldog ettől, de érezte, hogy sok értelme nincs annak, ha elvisz minket boltokhoz, ahonnan mi ugyanazzal a lendülettel jövünk ki, ahogy bementünk. Kapott néhány ingyen tankolási kupont már így is, nekünk meg elegünk volt. Az elején még mindenki a barátjának hívott, és nagyon beszélgethetnékjük volt, de egy idő után azt hiszem rám volt írva, hogy nem fogok semmit venni, mert inkább a kiutat mutatták meg, minthogy körbeudvaroljanak.
Így jutottunk vissza a palotához. Itt jött az újabb pofon. Mivel nagyon meleg volt, rövidnadrágban voltunk, mert azt mondták, mindenhol lehet bérelni ruhát, amiben bemehetünk. Hát, itt épp elfogyott, így pedig még az udvarra sem engedtek be. Eddig jutottunk:

Ezután nyakunkba vettük a várost, és térkép alapján kezdtük el sétálni. Lementünk a folyóhoz, átvágtunk piacon, ettünk valami helyi kisétteremben (elég felejthető volt mind minőségre, mind mennyiségre), majd visszamentünk a kész ingekért. Ezután még sétáltunk egy kicsit minden cél nélkül:

Amikor már kezdett az idő utolérni minket, próbáltunk taxit fogni. Nem hittük volna, hogy az egyébként taxikkal teli városban ilyen nehéz dolgunk lesz. Több mint 50 percbe telt, mire találtunk üres taxit, aki hajlandó volt kivinni minket a reptérhez közeli motelhez, ráadásul nem irreálisan magas áron. Már ott tartottunk, hogy többet is fizetünk az eredeti tervünknél, amikor valaki benyögte, hogy elvisz minket azon az áron, amire mi is gondoltunk. Így is elég necces volt, mert a városból 50 perc alatt jutottunk ki, és akkor még mindig hátra volt 20 kilométer. De aztán visszaérkeztünk időben, a cuccunk is megvolt, és az egyébként óránként járó shuttle-t is előrehozták nekünk, és rögtön kivittek minket a reptérre.
Most jött a következő nagy feladat. Este háromnegyed hét volt kb. amikor próbáltunk először Interneten kocsit bérelni még Bangkokban phuketi reptéri átvétellel, hiszen a szállásunk másfél órás autóútra volt a reptértől. Itt mindenhol azt írták, hogy nincs autó, és az autót is csak reggel 8 és este 6 között lehet átvenni. Úgyhogy a bangkoki reptéren felkerestem az autókölcsönzőket, hátha tudnak segíteni. A Budget, a National és a Hertz nem tudott. Vagy már zárva volt a phuketi irodájuk, vagy autó nem volt, vagy valami más baj volt. Végül, az egyébként legdrágább, de legalább készséges Avisnál sikerült elintézni, hogy – ugyan már ők is bezártak – valaki kijöjjön a repülő érkezésére, és átadja az autót. Nagyon necces volt, mert több cég nem volt. :)
A reptérváró így festett:

A repülőút csodás volt, a Thai Air gépei magasan a legkényelmesebbek voltak az összes közül. Szép színes (értsd. csicsás) üléseik vannak, de pazar a kiszolgálás, és óriási a hely még turistaosztályon is. Ki tudtam nyújtani a lábam, a térdem nem ütöttem be, és nem kellett terpeszben sem ülnöm. Még szinte fel sem szálltunk, máris felszolgálták a meleg vacsorát (másfélórás út volt), majd a vége felé még egyszer hoztak inni. Ők tudják, mit jelent a fizető vendég.
Miután megérkeztünk volt még egy kis kalamajka az autóátvétellel, de végül csak megkaptuk a Honda Civic-ünket, és térkép és GPS nélkül vághattunk neki a szállás megkeresésének. Nehezített pálya volt fáradtan, sötétben a jobbkormányos autóval a baloldali közlekedésben utazni, pláne, hogy index helyett mindig az ablakot törölgettem, mert ezek még a bajuszokat is felcserélték. :)
Tettünk egy kis vargabetűt, de végül legalább a települést megtaláltuk. Itt persze majdnem minden resortot ugyanúgy hívnak, így aztán először tévesen valami másikba fordultunk be, de felvilágosítottak, hogy ez nem az. Még térképet is adtak, és mondták, gőzük nincs, hol lehet. A térképen aztán 10 perc keresgélés után megtaláltam, és végül tényleg ott is volt. Éjfél körül értünk a szállásra, ahol egy kissé kótyagos állapotban lévő, angolul egy kukkot nem értő (kicsit talán fogyatékos is) éjjeliőr fogadott minket. Eltartott egy ideig, míg felfogta, hogy mit szeretnénk, de végül a fiókban megtalálta a foglalásunkat, és eltotyogott velünk a szobánkig. Ekkor végre megkönnyebbültünk.

Ismét a felhők fölött

23.0 NRT - BKK

Még előző nap este összepakoltunk, megvettük a reggelit, sőt, el is készítettük, hogy reggel már készen álljunk az újabb repülésre. Nem is volt túl sok időnk, mert a reptér ugye kb. két órára volt tőlünk, metróval és vonattal. Így aztán a reggeli tisztálkodás után máris a metró felé vettük az irányt, a reggelit is már csak a szerelvényen fogyasztottuk el. Reggel még a tűzoltók is felvonultak a búcsúztatásunkra, de maradásra nem bírtak minket.

Hogy milyen iskola van Japánban szombaton, azt nem tudom, de a metró tele volt különböző egyenruhás diákokkal, meg bóbiskoló emberekkel, viszont számunkra a lényeg az volt, hogy minden flottul ment. A reptérre oda is értünk időben, az univerzális, előre feltöltős bérletünket szépen visszaváltottuk, és mentünk ismét a poggyászfeladáshoz. Szerencsére itt sem volt semmi fennakadás, sőt, rögtön helyet is kaptunk a gépre. A szokásos várakozást elütöttük a maradék yenünk elköltésével, a beszállókapu megtalálásával és egy kis Internetezéssel. A repülővel jó sokat keringtünk mire végre beálltunk a sorba, és szépen kivártuk, hogy ránk kerüljön a sor. Mire odaértünk, már utánunk is jó néhány álltak felszállásra várva.

A repülőről készítettem egy pár fotót Tokióról,

illetve a Fujiról.

Az úton egyébként más említésre méltó nem történt, a JAL kiszolgálására rossz szót nem nagyon lehet mondani. Érdekes leginkább csak az volt, hogy egy percre sem repültünk be Kína fölé, végig a part mellett, de a tenger fölött szálltunk.
Mikor megérkeztünk Bangkokba, egy egész más világ fogadott minket. Először is, a reptér nekem baromira tetszett, tudni kell ugyanis, hogy az Európa - Ausztrália útvonalon két köztes reptér van, amely a teljes forgalmat lebonyolítja: Bangkok és Szingapúr. Szóval nagyon nagy a reptér, és az egész üvegből van, azaz mindent látsz. Rögtön látszott, hogy ismét meleg helyre érkeztünk, mert kint az irányítók rövid-ujjúban flangáltak. Jó, ez nem volt meglepetés. Ami inkább az volt, hogy nem nagyon találtam free Wifi-t, a fizetőshöz a kódot pedig jó messze árulták. Ez azért volt baj, mert itt sem szállásunk, sem autónk, sem semmi nem volt foglalva, tervezve, vagy előre elintézve. Így aztán - jobb híján - kimentünk az útlevél ellenőrzés után az érkezési terminálra. Itt persze mindenki rögtön taxit, szállást, három napos idegenvezetést akart ránk sózni, de senki nem abban segített, amiben kértük, hanem amit ő el akart adni. Még a tourist info is különböző szolgáltatáscsomagokat ajánlgatott. Mire végre találtam netet, gyorsan lecsekkoltam a korábban már kiírt szállások közül a legszimpatikusabban, és kérdeztük, hogy tudunk oda eljutni (kb. 2,5 km a reptértől). Természetesen taxival. Szerencsére azért itt nem japán árakkal mérnek, így végül ugyan helyi szemmel nézve drágán, de csak eljutottunk oda, ahova szerettünk volna 5 zöldhasúért. Kiderült az is, hogy ami 2,5 km, az légvonalban annyi, a taxis jó sokat tekergett, mire bevitt minket a dzsuva közepére. De érdekes módon a szállás teljesen rendben volt, pedig a helyet elnézve már minden reményünket elveszítettük.
Mivel a környéken való szétnézés ki volt zárva, fáradtak is voltunk, no, meg éhesek. vacsoráztunk, fürödtünk, és el kezdtünk készülni a következő napra. Még nem volt olyan késő, ezért megnéztük a leveleinket, illetve az útikönyvből, meg a helyi prospektusokból kitaláltuk, hogy mit is szeretnénk csinálni másnap. Korán feküdtünk, hogy korán kelhessünk.