Összefoglaló, avagy hova menj nyaralni/telelni

Többen érdeklődtek már, hogy vajon tényleg megírom-e az ígért összefoglalót az egyes helyszínekről, az értékelést, s egyben ajánlót. A válaszom mindig az volt, hogy természetesen igen, de egyrészt (tényleg nagyon) nem érek rá, másrészt nem is baj az, ha egy kicsit érnek bennem a látottak, és tiszta fejjel, nem friss, esetleg túl- vagy alulértékelt élmények viharában hasonlítom össze az egyes helyszíneket.
Ahhoz, hogy valami alapján mérhetőek és viszonyíthatóak legyenek egymáshoz ezek a desztinációk, úgy döntöttem, egy pár szempont alapján pontozni fogom őket. Ezen túl természetesen szöveges értékelést is írok, ahol bővebben kifejtem a gondolataim, illetve igyekszem kedvcsinálót nyújtani egy hasonló utazáshoz.

A szempontok a következők voltak:

• civilizáltság
  
• kultúra
  
• időjárás
  
• árszint
  
• természet
  
• emberek
  
• pihenési- és szórakozási lehetőségek

A pontozás az iskolában megszokott 1-5 osztályzat alapján történt, ahol az ötös a legjobb, legmagasabb szintet, az egyes a leggyengébbet jelenti. Igen szigorú voltam, hogy ténylegesen összehasonlíthatóak legyenek a helyszínek. No, akkor lássuk az egyes helyszíneket! Többen érdeklődtek már, hogy vajon tényleg megírom-e az ígért összefoglalót az egyes helyszínekről, az értékelést, s egyben ajánlót. A válaszom mindig az volt, hogy természetesen igen, de egyrészt (tényleg nagyon) nem érek rá, másrészt nem is baj az, ha egy kicsit érnek bennem a látottak, és tiszta fejjel, nem friss, esetleg túl- vagy alulértékelt élmények viharában hasonlítom össze az egyes helyszíneket. Ahhoz, hogy valami alapján mérhetőek és viszonyíthatóak legyenek egymáshoz ezek a desztinációk, úgy döntöttem, egy pár szempont alapján pontozni fogom őket. Ezen túl természetesen szöveges értékelést is írok, ahol bővebben kifejtem a gondolataim, illetve igyekszem kedvcsinálót nyújtani egy hasonló utazáshoz. A szempontok a következők voltak:

• civilizáltság
  
• kultúra
  
• időjárás
  
• árszint
  
• természet
  
• emberek
  
• pihenési- és szórakozási lehetőségek

A pontozás az iskolában megszokott 1-5 osztályzat alapján történt, ahol az ötös a legjobb, legmagasabb szintet, az egyes a leggyengébbet jelenti. Igen szigorú voltam, hogy ténylegesen összehasonlíthatóak legyenek a helyszínek. No, akkor lássuk az egyes helyszíneket!

Mexikó, Yucatan-félsziget

• civilizáltság: 3
  
• kultúra: 5
  
• időjárás: 5
  
• árszint: 3
  
• természet: 4
  
• emberek: 3
  
• pihenési- és szórakozási lehetőségek: 4

Mexikó elsősorban a maja kulturális emlékek miatt tett rám mély benyomást. Egyszerűen lenyűgözőek az építményeik, az a misztikum, ami körülöleli őket, a sok-sok megválaszolatlan kérdés és „középkori” hangulat. Amíg az ember nem jár ilyen helyen, addig nem tudja, mit hagy ki. Amíg pedig ott van, áthatja az érzés, hogy ő is részese valami más világnak, valami „mesének”. És akinek mindez nem lenne elég (pedig higgyétek el, már csak ezért megéri), annak ott van a világ egyik legszebb, örökké napfényben úszó tengerpartja a maga fehér homokjával, januárban is meleg, simogató vízével, árnyat adó pálmafáival. És nincs híján a vidék egyéb szórakozási lehetőségeknek sem, delfinekkel való úszás, cenote-k, víziparkok, vásárlás. Egy-két dolgot tudok említeni, amiben még lehet fejlődnie az országnak, ezek közül egyik mindenképp a fejlettség és civilizáltság, mert igen gyakori az az érzése az embernek, hogy át akarják verni, meg akarják kopasztani, és mindezt olyan árszínvonal mellett, amit amerikai turistákra szabtak, azaz a kínálat minősége és annak díja nincs összhangban.

California, San Francisco

• civilizáltság: 5
  
• kultúra: 3
  
• időjárás: 4
  
• árszint: 3
  
• természet: 2
  
• emberek: 4
  
• pihenési- és szórakozási lehetőségek: 5

San Francisco az a város, amit mindenkinek látnia kell(ene) életében. Azt hiszem, hogy az Egyesült Államok egyik legemberközelibb, leghangulatosabb városa, ami nem kis szó. Azon túl, hogy itt van a méltán híres Golden Gate híd, a sok számára a sorozatból ismert Twin Peaks, az öböl, az Alcatraz és a világ leghíresb „villamosa”, a cable car, fantasztikus az egész város lüktetése, a nappali forgatag, az ódon kikötők látványa, az éjszakai bulik, a tengerpart és mindennek tetejében a dimbes-dombos táj, a hepe-hupás utcákkal. Másodszor jártam itt, de nagyon remélem, hogy nem utoljára. A városban szinte soha nincs igazán hideg, vagy forróság, egész évben 5-25 fok között mozog a hőmérséklet, ami az óceán felől érkező szélnek köszönhető. Nincs olyan dolog, amit ne lehetne csinálni San Franciscoban.

Hawaii, Oahu, Maui

• civilizáltság: 5
  
• kultúra: 3
  
• időjárás: 5
  
• árszint: 4
  
• természet: 5
  
• emberek: 5
  
• pihenési- és szórakozási lehetőségek: 5

Ha valaki igazán egyedit, egzotikusat, nyugtatót és egyben lélegzetelállítót akar látni, annak Mauit kötelező meglátogatnia. Itt, a mintegy 80 kilométeres szigeten egyszerre találja meg a holdbéli tájra emlékeztető vulkánkrátert, a dél-európaihoz hasonló mediterrán tájat, a sűrű esőerdőt, és a szavannát. Minden csak attól függ, hogy a sziget északi, keleti, déli, vagy nyugati felére tévedünk. A növények hatalmasak, az óceán csodás, a bálnák közelsége megdöbbentő, és akkor még nem is beszéltem az erodált, csipkézett hegygerincekről, ormokról és a lépten-nyomon elénk táruló vízesésekről. No, egyszóval a természet látványával nem lehet betelni, többet nyújt, mint amire bárki is vágyhat. Óriási hullámokban lehet szörfözni, bodyboardozni, vagy csak úszkálni. Én nem voltam, de körbe lehet repülni a szigeteket helikopterrel, ami biztos, hogy megéri az árát, ugyanis Hawaii-n még az árak sem vészesek. Nyugat-Európához képest kifejezetten olcsó. Ezen túl, az ínyencek filmes helyszíneket kutathatnak fel, vízesésben fürödhetnek, vagy éppen teknősökkel úszkálhatnak az óceánban. Mindemellett a legkorszerűbb és civilizáltabb környezet vesz körül, minden flottul megy, nincsenek gubancok, nincs miért aggódni, és az embernek nincs gyomorgörcse, ha átadja a bankkártyáját. Nincs rohanás, nincs stressz, de készüljetek fel, a gyomrotoknak nem lesz része hasonló kényeztetésben, mert a gasztronómiai fejlettségük hagy némi kívánnivalót maga után.

Japán, Tokió

• civilizáltság: 5
  
• kultúra: 5
  
• időjárás: 4
  
• árszint: 2
  
• természet: 2
  
• emberek: 5
  
• pihenési- és szórakozási lehetőségek: 4

Japán (és most csak Tokióról tudok beszélni) a szélsőségek hazája. Egyszerre található itt meg az ázsiai társadalmak baráti hangulata, az emberek egymás iránti tisztelete, a segítőkészség és együttélés (szemben az európai egymás mellett éléssel), illetve a nyugati társadalmak fejlettsége, az osztrákok által is megirigyelhető tisztaság és rendszeretet, a munkamánia, a rohanás, és nem utolsó sorban a szexuális aberráltság. Olyan érzése van az embernek, hogy robotokat nevelnek itt, egy művin fenntartott világban él, de történik mindez (Észak-Koreával ellentétben) erőszak nélkül. Az emberek valahogy beleszületnek és élnek ebben a világban, ami egyszerre elragadó és megbotránkoztató európai szemmel. A reggeli vasalt inges, öltönyös figurák látványa, amint olvassák a manga-képregényeket teljesen ellentétben áll a városban egyébként fel-alá mászkáló metroszexuális, festett, extravagáns frizurájú srácokkal, és miniszoknyában szökdécselő lányokkal. Furcsa, de mégis szerethető, elegáns hely ez, minden számunkra megszokott berendezkedés, korlát és erkölcsi gátlások nélkül. És a legmegdöbbentőbb, hogy ilyen fejlettségi szinten, világszínvonalon, alig beszélnek angolul. Azt hiszem, keveset láttam még Japánból, épp csak a felszínt láttam.

Thaiföld, Bangkok

• civilizáltság: 2
  
• kultúra: 5
  
• időjárás: 4
  
• árszint: 4
  
• természet: 1
  
• emberek: 3
  
• pihenési- és szórakozási lehetőségek: 3

Thaiföld, partvidék

• civilizáltság: 2
  
• kultúra: 4
  
• időjárás: 4
  
• árszint: 5
  
• természet: 5
  
• emberek: 5
  
• pihenési- és szórakozási lehetőségek: 4

Ha eddig bármikor is azt írtam volna, hogy ez és az egész más világ, biztosan nem gondolkoztam előre, hogy még Thaiföldről is fogok írni. :) Hiszen ha valami társadalmi berendezkedésre és kultúrára igazán különbözik az általunk megszokottaktól, akkor az Thaiföld. Itt azonban nem a már-már kozmopolita, és a turistákból megélő mozgó, élő, koszos, rendezetlen nagyvárosra, Bangkokra gondolok, hanem a thai vidékre, ahol tényleg nagyon szerény körülmények között élnek az emberek, együtt majmokkal, elefántokkal, és más kisebb hüllőkkel, madarakkal, emlősökkel. A fővárosi zűrzavar az óriási reptérrel, az ügyeskedő ügynökökkel, a cikázó tuk-tukokkal csodás hely azoknak, akik olcsón akartnak vásárolni mindenféle ruhaneműt, vagy csecsebecsét. Izgalmas azoknak, akik érdeklődnek a buddhizmus iránt, akiket vonz ez a kultúra, és cserébe hajlandóak eltűrni a bűzt, a zajt és a nyugtalanságot. Aki nem akar ilyen kompromisszumokat kötni, annak ott a vidék. A tájban ugyan csalódtam, ami a szárazföldet illeti, de a tengerre kihajózva ámulatba ejtő lagúnák, szigetek, sziklák, zárt öblök ragadnak magukkal. Nagyon olcsón, nagyon színvonalas szolgáltatásokat vehetünk igénybe, gondolok itt pl. a kényeztető masszázsra (bocs, a happy finish-t nem próbáltam). Friss, édes gyümölcsökkel tömhetjük, miközben a tengerparton süttetjük a hasunk. A víz meleg, de az időjárás pompás, de el kell fogadnunk, hogy naponta egyszer, egy órán keresztül nyakunkba öntik a dézsát.

Ha azért mész nyaralni, hogy idegen társadalmat, embereket ismerj meg, és a civilizált világ és a tisztaság is fontos, akkor Japánba menj. Ha más társadalmak érdekelnek, és szívesen felhagysz a kényelmi szempontokkal azért, hogy szép környezetben barátságos emberekkel találkozhass, és a természeti kincsek lenyűgöznek, akkor irány Thaiföld. Ha minden vágyad, hogy kellemetlenségek nélkül, minden flottul menjen, és mesés környezetben pihenhesd ki magad, miközben sosem látott növény- és állatvilág vesz körül, a Te úti célod Hawaii. Ha szereted a pezsgést és a kényelmet, a bulikat és a nyüzsgő városokat, híres helyeket és épületek/építményeket szeretnél látni, és mindenféle program érdekel, ne hagyd ki San Franciscot. Ha elbűvölnek a történelmi emlékek, a letűnt kultúrák romjai, ha mindened a fehér homokos, tűző napsütéses tengerpart pálmafákkal, akkor Mexikóban a helyed. Összességében elmondhatom, egyik ország meglátogatását sem bántam meg, s ha úgy adódna, nem haboznék visszamenni egyik helyre sem. De oly sok minden vár még felfedezésre… :)

Koppány ajánlja:

• 1. Hawaii (elsősorban Maui)
  
• 2. Mexikó
  
• 3. San Francisco
  
• 4. Thaiföld
  
• 5. Tokió

A blognak ezennel a végére értem.
(Ui. Feltöltve Bulgáriából.) :)

Kelet-Maui videó

Még Mauin készült:

Panoráma képek 4.

Oahu:

Utolsó nap a múltban

17.0 Földön, vízen
A nap indulása már-már hagyományosnak mondható abban az értelemben, hogy a reggelit most is gyorsétteremben (ezúttal a burger királynál és a csillagbakoknál) fogyasztottuk el. (Jó, ez előtt még reggel Interneteztem, meg készítettem még néhány képet a szállásról, köztük egy panorámaképet.)
Szóval az volt a terv, hogy reggeli után megmásszuk a közelben, közvetlenül a parton fekvő meredek dombot, majd utána lemászunk és fürdünk valahol a tengerben. Aztán, mivel lezuhanyozni ott nem tudunk, felmegyünk, fürdés, majd a medence parton pihenünk, este meg összecsomagolunk. A helyzet az – bármily meglepő is –, hogy tartani is tudtuk ehhez magunkat, egy kisebb változtatással, amit teljesen kedvünk szerint hoztunk meg, így aztán nem is bánjuk.
Ja, jut eszembe, a reggeli fotók:

Visszatérve a napirendhez tehát, teli hassal nyomban nekivágtunk a hegymászásnak, ami időnként tényleg mászás volt. Először szépen körbesétáltuk a dombot, már ez maga kihívásokat okozott néhol, mert nem igazán erre találták ki. Illetve szerintem nagyon is erre való, csak a helyiek valamiért nem szeretik annyira megmászni az ilyen sziklakupacokat. Nem találtunk sem jelzett, sem jelzetlen ösvényt, azazhogy utóbbit mégis, azt azonban csövik taposhatták ki, akiknek meg is találtuk a fészkét a hegy oldalában, egy barlangban. Nem voltak otthon, de nem háborítottunk birtokot.
Az út közben azért lőttünk néhány képet:

Miután sikeresen megkerültük az egészet, megtaláltuk azt a helyet, ami leginkább alkalmas arra, hogy a csúcsra hágjuk. No, ez sem aszfaltozott út volt, még csak nem ösvény, leginkább az EKKE túrákról ismert Szabolcs-féle vadtúrákhoz hasonlítanám. Én nagyon élveztem, bár az igaz, hogy némi veszélyt rejtett magában egy-egy szirt. Lényeg, hogy végül is csak sikerült meghódítanunk a csúcsot, ahol azért már biztosan jártak előttünk, mert volt egy kis betontömb, ami a legmagasabb pontot jelölte. A magasság sajnos nem volt feltüntetve rajta, de én hozzávetőleg 150 méter körülire saccolom. (Kicsit alacsonyabb volt, mint a Gellért-hegy a Duna felé.)
A csúcson szintén készült pár kép a panorámáról, valamint ezt még megfejeltem egy panoráma-videóval is.

Miután lemásztunk, úgy gondoltuk, hogy mégsem rögtön megyünk a tengerbe, mert nálunk volt minden iratunk, a repjegyek, a pénzünk, bankkártyáink, fényképezőgép, és így valakinek mindig őrködnie kellett volna, hanem inkább felmentünk, átvettük a fürdőrucit (én csak gatyát, még mielőtt a figyelmesek rákérdeznek), letettünk minden cuccot, és egy törölközővel, egy jogsival, valamint egy kocsi- és egy lakáskulccsal mentünk le ismét a partra. Ez összesen max. negyed óra volt, mert 500 méterre volt a szállásunk a kinézett strandtól.
Ez azonban azzal is járt, hogy amit most fogok elmesélni, azt nem tudom illusztrálni, mert semmilyen képrögzítő eszköz nem volt nálunk. No, hát a hullámokban ezúttal sem kellett csalódnunk. Némelyik simán 3-4 méteres volt, épp ezért az elején be is voltunk tojva, épp csak a széléig merészkedtünk be. Annyira meredek volt a part vége, és annyira erősek voltak a hullámok, hogy sokszor még a térdig érő vízben is fellöktek minket, és kilöktek, majd behúztak. Nagyon durva, de a visszafolyó víznek olyan ereje van, hogy alig bírsz kimenni, mert egyszerűen sodor vissza, és nem tudsz a homokban megkapaszkodni. Néhány perc (10-15) akklimatizálódás után nagy bátorságot vettem magamon, és úgy döntöttem, kipróbálom, hogy teljesen bemegyek (értsd. addig, hogy már nem ér le a lábam.) Ez kicsit kockázatos, mert ezt senki nem csinálta más a parton, csak olyan, akinek volt bodyboard-ja, azaz fent tudott maradni a víz tetején, és akár a partig sodortatni magát. Hát a legnehezebb része a dolognak, hogy bejuss a feléd robogó, fejed fölé magasodó hullámok között. Ha ez megvan, akkor már minden zsír. Ahol nem ér le a lábad, sokkal könnyebb megmaradni, mint a szélén, a parton. A hullámokon (még ha azok sok méteresek is) simán lehet úszkálni, és vicces, hogy néha milyen magasra kiemelnek. Egyedül akkor kell nagyon vigyázni, ha már fodrozódik, azaz már beborult,, vagy épp beborul. Ha ekkor elkap, akkor össze-vissza dobál a víz alatt, akár 30-40 méteren keresztül is, úgy, hogy azt sem tudod, hol a fent és a lent, és esélyed nincs arra menni, amerre akarsz. Ez nagyon félelmetes, de ha már biztonságban érzed magad, van egy kis tapasztalatod is, akkor érdemes kipróbálni, mert iszonyat király. Össze-vissza dobál, forgat, rángat. De nagyon fontos: Mindig vegyél nagyon mély levegőt előtte, és készülj fel rá, nehogy pánikolj, megijedj, és kapkodj! Ha kicsit is tartasz tőle, ne próbáld meg, mert veszélyes, és rossz esetben vizet nyelhetsz és meg is fulladhatsz. Ha bent vagy a vízben, és jön feléd egy ilyen hullám, és félsz tőle, nem akarod, hogy akár a partig is kisodorjon úgy, hogy azt sem tudod épp merre nézel, akkor csak (szintén nagy levegővétel után) bukj le a víz alá (elég 30-50 cm-re is), és ússz szembe a hullámmal. Nagyon gyorsan a másik oldalon ki fogsz jönni, és szinte meg sem érzed. Szóval ilyenkor sem kell megijedni, gyorsan és könnyen át lehet rajtuk menni, csak nem a felszínen, hanem alattuk. Persze ahhoz, hogy ki tudj jutni, egy-egy ilyen hullám nagy segítség lehet, mert ha elkapod, simán partra vet. Egy sráctól a bodyboard-ját is elkértem, és egész jól ment, meglovagoltam a hullámot, csak a legvégén kapta ki a kezemből a hullám.
Ez a játék annyira tetszett nekem, hogy az eredetileg félórásra tervezett fürdőzésből simán két-három órás lett úgy, hogy én a vízből alig jöttem ki, csak akkor, amikor egy-egy hullámmal kidobattam magam. De ezt nem lehet túl sokszor csinálni, mert a homok meg olyan, mint a smirgli meg a borotva, szépen leszedi a szőrt, majd a bőrt, ha nagyon erőlködöm ellene. :) Az biztos, hogy nem bántam meg, még úgy sem, hogy egész éjjel hullámzott utána az ágyam, és az egyensúlyérzékem is jelentősen romlott időlegesen. Szerintem ez igazából csoportosan király, úgyhogy készüljetek, legközelebb együtt hullámúszunk. :)
Mire felértünk, a medencét már zárásra készítették elő, így ezt a programot kihagytuk, de egyébként sem lett volna rá túl sok időnk, mert még fürödnünk, vacsoráznunk kellett (gondolhatjátok, hogy megéheztem), majd beszámolót írni, és összecuccolni a másnapi repülésre. A szobánk készülődés előtt így festett:

Tizenegy óra után kerültem ágyba, ami egészen hajnal ötig hullámzott alattam, amikor is elérkezett a búcsú ideje Hawaiitól.

17.1 World Team Tantrix Championship 2011
Hamarosan indul a 2011-es WTTC, amelyen ötödmagammal (blick, dunadan, mizo, Sirpi, lipi) képviseltetjük a HUN-A csapatot. Hajrá fiúk, mindent bele!


18.0 A következő rész tartalmából

LOST helyszínek (Previously on Lost…)

16.0 Oceanic 815
A vasárnap a Lost című sorozat jegyében telt. (Aki nem igazán tudja, hogy emmeg mifene, avagy ki fia borja, annak lehet, hogy nem lesz túl izgalmas a mai beszámoló.) Hogy mit jelent ez? Azt, hogy igyekeztünk minél több olyan helyszínre eljutni, ahol a sorozat egyes részeit forgatták. Ehhez nagyon nagy segítségünkre volt ez a honlap. Aki eljön Oahura LOST rajongóként "ereklyékre" vadászni, annak ezek a leírások felérnek egy Bibliával.
Az előző napi fáradtság okán reggel későn keltünk, ettünk ananászt, és (én titkon megnéztem, mely helyekre kell elmenni) szépen meggyőztem a Mitfahreremet, hogy nekünk mindenképp kell vízesésben fürdenünk. Hál’ istennek nem volt nehéz. Így aztán a többi helyszínt már csak útba kellett ejteni. :)
Reggel még szépen kimostuk a színes cuccainkat (van mosógép, csak port kellett venni), és kiteregettük ügyesen a szobában. Estére meg is száradtak.
Mivel útközben autónk üzemanyagtartálya vészesen kezdett kiürülni – akárcsak tette ezt a gyomrunk egész éjszaka –, összekötöttük a kellemest a hasznossal, tankoltunk és reggeliztünk. Két igen kedves nevű benzinkút van Hawaiin, ami meggyőződésem, hogy máshol nincs: Aloha és Mahalo. :)

Innen aztán tartottunk tovább észak felé, hogy rögtön menjünk a vízeséshez, ugyanis ekkor már elmúlt dél. A GPS szépen elvitt minket egy jól eldugott zsákutca végére, közel a vízesés tetejéhez. Igen ám, de innen nem lehetett megközelíteni. Amikor megkérdeztem egy helyi illetőségű úriembert, a kb. következőket mondta:
- Áh, a vízesés, nagyon jó helyen vagy, de szart sem érsz vele. Itt van közel, csak innen nem tudtok lejutni oda. Menj vissza a főútig (kb. 2-3 kilométer), ott van egy lámpa, ott fordulj balra, és utána majd valamikor lesz egy nagy jel, azt kövesd.
Jó volt az instrukció, igaz egy olyan 6 kilivel odébb kellett menni, de legalább másodikra meg is lett. No de addigra már jól beborult, és esett is az eső. OK, akkor halasszuk el, majd visszajövünk. Addig menjünk el nézzük meg a tengert, meg a többi helyszínt. Így is lett. Először a tengerparti táborhelyüket kutattuk fel (no jó, ez még előző nap volt, de pont ezen az úton, úgyhogy most írom le), ami ma így fest:

Kerestem Kate-et, de sajna, nem találtam. Petinek egy videóval is feldobom a napját.

Szóval, igazából először a tengert és a hullámokat néztük meg, majd megtaláltam a Többiek (Others) táborát. Nagyon durva volt, az, aki valamikor Locke volt majdnem el is kapott, de szegény már öreg, nem futott elég gyorsan, a kései meg nem voltak nála. Tök durva, hogy ha senki nem mondaná, hogy ez az, valószínűleg nem ismerném fel, sőt, még így sem volt mellbevágó érzés. Alig hittem el élőben, hogy ez az a hely, de fotókról már azért kezdett derengeni, meg néhány kép felsejleni. Egyszerűen más a képeken, mint élőben.

Mivel időközben kisütött a nap, elindultunk vissza a vízeséshez, amit Waimea Falls-nak hívnak. Aki látta a sorozatot, annak elmondom, aki nem, annak spoilerezek :), hogy itt forgatták Sawyer és Kate romantikus jelenetét, illetve ebben a tóban találnak két embert a repülőülésbe szíjazva a víz alatt. Már nem voltak ott.

A vízesés után a tengerig a patak pedig egy-egy jelenetben szintén előfordult, e mentén a patak mentén "túráztak" időnként.

Volt még néhány helyszín Oahun, a leghíresebb talán a Kualoa Ranch, ahova ezen a napon már nem akartam visszamenni, mert előző naphoz hasonlóan be kellett volna járnunk körbe az egész szigetet, ami már sok lett volna. Viszont ehhez a helyhez közel lőttem két képet arról a helyről, ami több filmben is szerepel, többek között a Lostban, a Jurassic Parkban, az Első 50 randiban stb.

No, de vissza a vízeséshez és a patakhoz. Amikor itt végeztünk, már elmúlt négy óra, és mi még csak a reggelin voltunk túl. Volt ugyan itt egy egész jó kis büfé, de természetesen előttünk bezárt, úgyhogy ismét nekivágtunk, hogy keressünk valami életmentő "kajáldát". Itt azért túlzás étteremről beszélni. :) Találtunk egy egész normálisnak tűnőt Haleiwa-ban, és mi mást, mint két hatalmas sajtburgert tettünk magunkévá. De ez legalább igazi nagy, szaftos, ízletes burger volt, nem gyorséttermi.
Hazafelé még bementünk Honoluluba, szerettünk volna venni egy pár dolgot, de végül a Macy’s zárva volt, hűtőmágnesest nem találtunk, az Abercrombie-ban nem volt úgy leárazás, mint San Franciscoban, úgyhogy csak két pólót vettem a Hollisterben, úgyhogy van igazi szörfös cuccom. :)
Miután hazaértünk, a szokásos hírmorzsák megírásával töltöttem az estét még lefekvés előtt, illetve újabb adagot mostunk (ezúttal fehéret).

17.0 A következő rész tartalmából

Oahu (counterclockwise)

15.0 Hullámok hazája
Reggel korán, 6-kor keltünk. Majd 6:10-kor, majd 6:20-kor, végül 7:00-kor. :) Erre azért volt szükség, mert Oahut csak egyszerre lehet megkerülni, és az biz’ egy jó napos program, ha az ember látni is szeretne ezt-azt. Ezt az utat jártuk végig autóval:

Nagyobb térképre váltás
Ez a sziget abban különbözik az előzőtől, hogy míg ott csupán kis települések vannak, országutak és csendes, érintetlen környezet, addig emitt igazi amerikai nagyváros (Honolulu), más kisebb-nagyobb városok, kétszer hatsávos autópályák dugókkal. Pedig méretben ez a kisebb. Ennélfogva a korai indulásunk (noha szombat volt) majdhogynem kárba is veszett azáltal, hogy belefutottunk egy helyes kis csúcsforgalomba. Állt a sztráda, időnként pedig lépésben haladtunk. Gondolkoztunk, hogy lemegyünk egy kijáratnál, de a keresztbe átszelő hidakon sem volt jobb a helyzet. Türelmesen kolbászoltunk, tötymörögtünk. Miután elhagytuk Waikikit, oldódott a helyzet, és hamarosan a tengerparton folytatódott a már-már szűknek mondható 2×2 sávos autópálya. Amikor aztán ez is elfogyott alólunk, és maradt a jó öreg országút, a tempó ismét felgyorsult. :)
A tengerpartra kiérve ez a látvány fogadott minket:

Ahogy mentünk tovább, és kezdett egyre inkább kisütni a nap (reggel még szemerkélt az eső), úgy lett egyre inkább melegünk, és kívánkoztunk a vízbe. Igen ám, de itt nincsenek kiépített strandok zuhanyzókkal, így ha megfürdünk, egész nap finom sósak és ragadósak leszünk. Így aztán ott merészkedtünk be a tengerbe először, ahol tudtunk a tetején járni:

Ez már a sziget keleti oldalán volt, ahol egy aranyos kis, meghódításra váró sziget is árválkodik.

Az utat folytatva a már Mauiról ismert banyan fák övezik több helyütt az utat, érdekes, indaszerű gyökereikkel, ágaikkal.

Mivel mindezidáig (kb. 120-150 km) nem sikerült egyetlen valamire való jó kis reggeliző helyet találnunk (értsd: sem pékség, sem valami jó kis szalonnás, kolbászos, zsíros katonákat kínáló árus), újra a skót család pénztárcáját dagasztottuk. Ez pont a Polinéz Kulturális Központ mellett volt, ahova szívem szerint bementem volna, de ekkor már a nappalnak közel a felén túl voltunk, és még sehol a híres északi part. Sajnos, ez kimaradt most az életünkből, de így legalább ha egyszer valamikor mégis visszatérnénk, lesz mit megnézni. :)
Ezt követően egy újabb rövid autókázás után elértünk a méltán híres szörfparadicsom partjaira, a North Shore-ra, ahol most sem kellett csalódnunk a hullámokban és a látványban. Szép homokos, ámde hirtelen mélyülő part, ami az erős északi szél hatására kialakuló kis hullámból is több métereset szül, ahogy az közeledik a szárazföld felé. Igen erőteljes, duzzadó, hömpölygő teremtések. De a srácok sem restek, igyekeznek meglovagolni őket.

Itt több helyen is megálltunk, néztük a hullámokat, üzentünk velük haza, áztattuk a lábainkat, és játszottunk, akárcsak a gyerekek. Ugráltunk, ki-be futkorásztunk, míg a másik fényképezett és vigyázott a cuccokra. :) Elmentünk még a sziget északnyugati végének másik felére is, itt egyedül nem ér körbe az út, és itt találkoztunk egy víziszörnnyel (, akinek kocsikulcs volt a kezében) :).

Egy pillanat alatt tört fel és tűnt el a vízben:

Innen aztán a sziget belsején keresztül visszatértünk délre, miközben ismét keresztülrobogtunk egy kisebb esőn, és kelet felé a hegyről láttuk, ahogy egy szivárvány nőtt. Sajnos, csak egy, így nem tudtam elkészíteni a duble rainbow videó második részét. :) Szerettem volna lefotózni, de az autópálya mellett sehol nem lehet megállni, és itt még csak pihenőparkolók sincsenek (arra a néhány kilométerre).
A két sziget között a legnagyobb különbség a már említett „népsűrűségben”, beépítettségben, nyüzsgésben van. Oahu egy sűrűn lakott, már-már zsúfolt, a modern amerikai életérzést nyújtó sziget, míg Maui egy érintetlen paradicsom. Maui sokkalta szebb a maga vadságával és "kicsinységével" (egyébként nagyobb sziget), Oahu nyüzsgőbb, pörgőbb, több lehetőséget kínáló, izgalmas sziget. Más a kettő, Maui sokkal inkább pihenésre, kikapcsolódásra alkalmas, Oahu a biznisz, a szörf és a bulik világa. De mindkettő nagyon is élhető.
További érdekességként még megemlítem, hogy utazásunk során először itt láttam „a mi autónkat”, habár gyanítom, ez sem Esztergomban látta meg a napvilágot, hanem a japóknál. Nem ritka itt a japán autó (Toyota, Honda stb.), de Suzukit nem igazán látni. Nekünk először nem fapados az autónk, egy nem túl szép, de annál inkább kényelmes Jeep Compass-szal robogunk.

Van benne hely bőven, könnyű ki-beszállni, működik a rádió, és nagyon jó a klímája, van benne tempomat, és az automata váltónak van kézi változata, azaz lehet le-fel lökögetni a sebességeket. Poén. :) Ja, és központi záras, távirányítós, nem kell külön zárogatni az ajtókat, vagy kulccsal nyitni, zárni.
Este még megírtam az előző napokat, feltöltöttem útitársunkról a képet, aki akkor köszönt be és lebegtette meg farkát, amikor épp kb. 60 km/h-val repesztettünk, illetve hosszú fáradságok árán az első videót is felszenvedtem. Megizzadtam vele, kb. 50 perc volt, mire fölkászálódott a nagy információs sztrádára.
A napot ananászevéssel zártuk.

16.0 A következő rész tartalmából