Összefoglaló, avagy hova menj nyaralni/telelni

Többen érdeklődtek már, hogy vajon tényleg megírom-e az ígért összefoglalót az egyes helyszínekről, az értékelést, s egyben ajánlót. A válaszom mindig az volt, hogy természetesen igen, de egyrészt (tényleg nagyon) nem érek rá, másrészt nem is baj az, ha egy kicsit érnek bennem a látottak, és tiszta fejjel, nem friss, esetleg túl- vagy alulértékelt élmények viharában hasonlítom össze az egyes helyszíneket.
Ahhoz, hogy valami alapján mérhetőek és viszonyíthatóak legyenek egymáshoz ezek a desztinációk, úgy döntöttem, egy pár szempont alapján pontozni fogom őket. Ezen túl természetesen szöveges értékelést is írok, ahol bővebben kifejtem a gondolataim, illetve igyekszem kedvcsinálót nyújtani egy hasonló utazáshoz.

A szempontok a következők voltak:

• civilizáltság
  
• kultúra
  
• időjárás
  
• árszint
  
• természet
  
• emberek
  
• pihenési- és szórakozási lehetőségek

A pontozás az iskolában megszokott 1-5 osztályzat alapján történt, ahol az ötös a legjobb, legmagasabb szintet, az egyes a leggyengébbet jelenti. Igen szigorú voltam, hogy ténylegesen összehasonlíthatóak legyenek a helyszínek. No, akkor lássuk az egyes helyszíneket! Többen érdeklődtek már, hogy vajon tényleg megírom-e az ígért összefoglalót az egyes helyszínekről, az értékelést, s egyben ajánlót. A válaszom mindig az volt, hogy természetesen igen, de egyrészt (tényleg nagyon) nem érek rá, másrészt nem is baj az, ha egy kicsit érnek bennem a látottak, és tiszta fejjel, nem friss, esetleg túl- vagy alulértékelt élmények viharában hasonlítom össze az egyes helyszíneket. Ahhoz, hogy valami alapján mérhetőek és viszonyíthatóak legyenek egymáshoz ezek a desztinációk, úgy döntöttem, egy pár szempont alapján pontozni fogom őket. Ezen túl természetesen szöveges értékelést is írok, ahol bővebben kifejtem a gondolataim, illetve igyekszem kedvcsinálót nyújtani egy hasonló utazáshoz. A szempontok a következők voltak:

• civilizáltság
  
• kultúra
  
• időjárás
  
• árszint
  
• természet
  
• emberek
  
• pihenési- és szórakozási lehetőségek

A pontozás az iskolában megszokott 1-5 osztályzat alapján történt, ahol az ötös a legjobb, legmagasabb szintet, az egyes a leggyengébbet jelenti. Igen szigorú voltam, hogy ténylegesen összehasonlíthatóak legyenek a helyszínek. No, akkor lássuk az egyes helyszíneket!

Mexikó, Yucatan-félsziget

• civilizáltság: 3
  
• kultúra: 5
  
• időjárás: 5
  
• árszint: 3
  
• természet: 4
  
• emberek: 3
  
• pihenési- és szórakozási lehetőségek: 4

Mexikó elsősorban a maja kulturális emlékek miatt tett rám mély benyomást. Egyszerűen lenyűgözőek az építményeik, az a misztikum, ami körülöleli őket, a sok-sok megválaszolatlan kérdés és „középkori” hangulat. Amíg az ember nem jár ilyen helyen, addig nem tudja, mit hagy ki. Amíg pedig ott van, áthatja az érzés, hogy ő is részese valami más világnak, valami „mesének”. És akinek mindez nem lenne elég (pedig higgyétek el, már csak ezért megéri), annak ott van a világ egyik legszebb, örökké napfényben úszó tengerpartja a maga fehér homokjával, januárban is meleg, simogató vízével, árnyat adó pálmafáival. És nincs híján a vidék egyéb szórakozási lehetőségeknek sem, delfinekkel való úszás, cenote-k, víziparkok, vásárlás. Egy-két dolgot tudok említeni, amiben még lehet fejlődnie az országnak, ezek közül egyik mindenképp a fejlettség és civilizáltság, mert igen gyakori az az érzése az embernek, hogy át akarják verni, meg akarják kopasztani, és mindezt olyan árszínvonal mellett, amit amerikai turistákra szabtak, azaz a kínálat minősége és annak díja nincs összhangban.

California, San Francisco

• civilizáltság: 5
  
• kultúra: 3
  
• időjárás: 4
  
• árszint: 3
  
• természet: 2
  
• emberek: 4
  
• pihenési- és szórakozási lehetőségek: 5

San Francisco az a város, amit mindenkinek látnia kell(ene) életében. Azt hiszem, hogy az Egyesült Államok egyik legemberközelibb, leghangulatosabb városa, ami nem kis szó. Azon túl, hogy itt van a méltán híres Golden Gate híd, a sok számára a sorozatból ismert Twin Peaks, az öböl, az Alcatraz és a világ leghíresb „villamosa”, a cable car, fantasztikus az egész város lüktetése, a nappali forgatag, az ódon kikötők látványa, az éjszakai bulik, a tengerpart és mindennek tetejében a dimbes-dombos táj, a hepe-hupás utcákkal. Másodszor jártam itt, de nagyon remélem, hogy nem utoljára. A városban szinte soha nincs igazán hideg, vagy forróság, egész évben 5-25 fok között mozog a hőmérséklet, ami az óceán felől érkező szélnek köszönhető. Nincs olyan dolog, amit ne lehetne csinálni San Franciscoban.

Hawaii, Oahu, Maui

• civilizáltság: 5
  
• kultúra: 3
  
• időjárás: 5
  
• árszint: 4
  
• természet: 5
  
• emberek: 5
  
• pihenési- és szórakozási lehetőségek: 5

Ha valaki igazán egyedit, egzotikusat, nyugtatót és egyben lélegzetelállítót akar látni, annak Mauit kötelező meglátogatnia. Itt, a mintegy 80 kilométeres szigeten egyszerre találja meg a holdbéli tájra emlékeztető vulkánkrátert, a dél-európaihoz hasonló mediterrán tájat, a sűrű esőerdőt, és a szavannát. Minden csak attól függ, hogy a sziget északi, keleti, déli, vagy nyugati felére tévedünk. A növények hatalmasak, az óceán csodás, a bálnák közelsége megdöbbentő, és akkor még nem is beszéltem az erodált, csipkézett hegygerincekről, ormokról és a lépten-nyomon elénk táruló vízesésekről. No, egyszóval a természet látványával nem lehet betelni, többet nyújt, mint amire bárki is vágyhat. Óriási hullámokban lehet szörfözni, bodyboardozni, vagy csak úszkálni. Én nem voltam, de körbe lehet repülni a szigeteket helikopterrel, ami biztos, hogy megéri az árát, ugyanis Hawaii-n még az árak sem vészesek. Nyugat-Európához képest kifejezetten olcsó. Ezen túl, az ínyencek filmes helyszíneket kutathatnak fel, vízesésben fürödhetnek, vagy éppen teknősökkel úszkálhatnak az óceánban. Mindemellett a legkorszerűbb és civilizáltabb környezet vesz körül, minden flottul megy, nincsenek gubancok, nincs miért aggódni, és az embernek nincs gyomorgörcse, ha átadja a bankkártyáját. Nincs rohanás, nincs stressz, de készüljetek fel, a gyomrotoknak nem lesz része hasonló kényeztetésben, mert a gasztronómiai fejlettségük hagy némi kívánnivalót maga után.

Japán, Tokió

• civilizáltság: 5
  
• kultúra: 5
  
• időjárás: 4
  
• árszint: 2
  
• természet: 2
  
• emberek: 5
  
• pihenési- és szórakozási lehetőségek: 4

Japán (és most csak Tokióról tudok beszélni) a szélsőségek hazája. Egyszerre található itt meg az ázsiai társadalmak baráti hangulata, az emberek egymás iránti tisztelete, a segítőkészség és együttélés (szemben az európai egymás mellett éléssel), illetve a nyugati társadalmak fejlettsége, az osztrákok által is megirigyelhető tisztaság és rendszeretet, a munkamánia, a rohanás, és nem utolsó sorban a szexuális aberráltság. Olyan érzése van az embernek, hogy robotokat nevelnek itt, egy művin fenntartott világban él, de történik mindez (Észak-Koreával ellentétben) erőszak nélkül. Az emberek valahogy beleszületnek és élnek ebben a világban, ami egyszerre elragadó és megbotránkoztató európai szemmel. A reggeli vasalt inges, öltönyös figurák látványa, amint olvassák a manga-képregényeket teljesen ellentétben áll a városban egyébként fel-alá mászkáló metroszexuális, festett, extravagáns frizurájú srácokkal, és miniszoknyában szökdécselő lányokkal. Furcsa, de mégis szerethető, elegáns hely ez, minden számunkra megszokott berendezkedés, korlát és erkölcsi gátlások nélkül. És a legmegdöbbentőbb, hogy ilyen fejlettségi szinten, világszínvonalon, alig beszélnek angolul. Azt hiszem, keveset láttam még Japánból, épp csak a felszínt láttam.

Thaiföld, Bangkok

• civilizáltság: 2
  
• kultúra: 5
  
• időjárás: 4
  
• árszint: 4
  
• természet: 1
  
• emberek: 3
  
• pihenési- és szórakozási lehetőségek: 3

Thaiföld, partvidék

• civilizáltság: 2
  
• kultúra: 4
  
• időjárás: 4
  
• árszint: 5
  
• természet: 5
  
• emberek: 5
  
• pihenési- és szórakozási lehetőségek: 4

Ha eddig bármikor is azt írtam volna, hogy ez és az egész más világ, biztosan nem gondolkoztam előre, hogy még Thaiföldről is fogok írni. :) Hiszen ha valami társadalmi berendezkedésre és kultúrára igazán különbözik az általunk megszokottaktól, akkor az Thaiföld. Itt azonban nem a már-már kozmopolita, és a turistákból megélő mozgó, élő, koszos, rendezetlen nagyvárosra, Bangkokra gondolok, hanem a thai vidékre, ahol tényleg nagyon szerény körülmények között élnek az emberek, együtt majmokkal, elefántokkal, és más kisebb hüllőkkel, madarakkal, emlősökkel. A fővárosi zűrzavar az óriási reptérrel, az ügyeskedő ügynökökkel, a cikázó tuk-tukokkal csodás hely azoknak, akik olcsón akartnak vásárolni mindenféle ruhaneműt, vagy csecsebecsét. Izgalmas azoknak, akik érdeklődnek a buddhizmus iránt, akiket vonz ez a kultúra, és cserébe hajlandóak eltűrni a bűzt, a zajt és a nyugtalanságot. Aki nem akar ilyen kompromisszumokat kötni, annak ott a vidék. A tájban ugyan csalódtam, ami a szárazföldet illeti, de a tengerre kihajózva ámulatba ejtő lagúnák, szigetek, sziklák, zárt öblök ragadnak magukkal. Nagyon olcsón, nagyon színvonalas szolgáltatásokat vehetünk igénybe, gondolok itt pl. a kényeztető masszázsra (bocs, a happy finish-t nem próbáltam). Friss, édes gyümölcsökkel tömhetjük, miközben a tengerparton süttetjük a hasunk. A víz meleg, de az időjárás pompás, de el kell fogadnunk, hogy naponta egyszer, egy órán keresztül nyakunkba öntik a dézsát.

Ha azért mész nyaralni, hogy idegen társadalmat, embereket ismerj meg, és a civilizált világ és a tisztaság is fontos, akkor Japánba menj. Ha más társadalmak érdekelnek, és szívesen felhagysz a kényelmi szempontokkal azért, hogy szép környezetben barátságos emberekkel találkozhass, és a természeti kincsek lenyűgöznek, akkor irány Thaiföld. Ha minden vágyad, hogy kellemetlenségek nélkül, minden flottul menjen, és mesés környezetben pihenhesd ki magad, miközben sosem látott növény- és állatvilág vesz körül, a Te úti célod Hawaii. Ha szereted a pezsgést és a kényelmet, a bulikat és a nyüzsgő városokat, híres helyeket és épületek/építményeket szeretnél látni, és mindenféle program érdekel, ne hagyd ki San Franciscot. Ha elbűvölnek a történelmi emlékek, a letűnt kultúrák romjai, ha mindened a fehér homokos, tűző napsütéses tengerpart pálmafákkal, akkor Mexikóban a helyed. Összességében elmondhatom, egyik ország meglátogatását sem bántam meg, s ha úgy adódna, nem haboznék visszamenni egyik helyre sem. De oly sok minden vár még felfedezésre… :)

Koppány ajánlja:

• 1. Hawaii (elsősorban Maui)
  
• 2. Mexikó
  
• 3. San Francisco
  
• 4. Thaiföld
  
• 5. Tokió

A blognak ezennel a végére értem.
(Ui. Feltöltve Bulgáriából.) :)

Ismét a felhők fölött

23.0 NRT - BKK

Még előző nap este összepakoltunk, megvettük a reggelit, sőt, el is készítettük, hogy reggel már készen álljunk az újabb repülésre. Nem is volt túl sok időnk, mert a reptér ugye kb. két órára volt tőlünk, metróval és vonattal. Így aztán a reggeli tisztálkodás után máris a metró felé vettük az irányt, a reggelit is már csak a szerelvényen fogyasztottuk el. Reggel még a tűzoltók is felvonultak a búcsúztatásunkra, de maradásra nem bírtak minket.

Hogy milyen iskola van Japánban szombaton, azt nem tudom, de a metró tele volt különböző egyenruhás diákokkal, meg bóbiskoló emberekkel, viszont számunkra a lényeg az volt, hogy minden flottul ment. A reptérre oda is értünk időben, az univerzális, előre feltöltős bérletünket szépen visszaváltottuk, és mentünk ismét a poggyászfeladáshoz. Szerencsére itt sem volt semmi fennakadás, sőt, rögtön helyet is kaptunk a gépre. A szokásos várakozást elütöttük a maradék yenünk elköltésével, a beszállókapu megtalálásával és egy kis Internetezéssel. A repülővel jó sokat keringtünk mire végre beálltunk a sorba, és szépen kivártuk, hogy ránk kerüljön a sor. Mire odaértünk, már utánunk is jó néhány álltak felszállásra várva.

A repülőről készítettem egy pár fotót Tokióról,

illetve a Fujiról.

Az úton egyébként más említésre méltó nem történt, a JAL kiszolgálására rossz szót nem nagyon lehet mondani. Érdekes leginkább csak az volt, hogy egy percre sem repültünk be Kína fölé, végig a part mellett, de a tenger fölött szálltunk.
Mikor megérkeztünk Bangkokba, egy egész más világ fogadott minket. Először is, a reptér nekem baromira tetszett, tudni kell ugyanis, hogy az Európa - Ausztrália útvonalon két köztes reptér van, amely a teljes forgalmat lebonyolítja: Bangkok és Szingapúr. Szóval nagyon nagy a reptér, és az egész üvegből van, azaz mindent látsz. Rögtön látszott, hogy ismét meleg helyre érkeztünk, mert kint az irányítók rövid-ujjúban flangáltak. Jó, ez nem volt meglepetés. Ami inkább az volt, hogy nem nagyon találtam free Wifi-t, a fizetőshöz a kódot pedig jó messze árulták. Ez azért volt baj, mert itt sem szállásunk, sem autónk, sem semmi nem volt foglalva, tervezve, vagy előre elintézve. Így aztán - jobb híján - kimentünk az útlevél ellenőrzés után az érkezési terminálra. Itt persze mindenki rögtön taxit, szállást, három napos idegenvezetést akart ránk sózni, de senki nem abban segített, amiben kértük, hanem amit ő el akart adni. Még a tourist info is különböző szolgáltatáscsomagokat ajánlgatott. Mire végre találtam netet, gyorsan lecsekkoltam a korábban már kiírt szállások közül a legszimpatikusabban, és kérdeztük, hogy tudunk oda eljutni (kb. 2,5 km a reptértől). Természetesen taxival. Szerencsére azért itt nem japán árakkal mérnek, így végül ugyan helyi szemmel nézve drágán, de csak eljutottunk oda, ahova szerettünk volna 5 zöldhasúért. Kiderült az is, hogy ami 2,5 km, az légvonalban annyi, a taxis jó sokat tekergett, mire bevitt minket a dzsuva közepére. De érdekes módon a szállás teljesen rendben volt, pedig a helyet elnézve már minden reményünket elveszítettük.
Mivel a környéken való szétnézés ki volt zárva, fáradtak is voltunk, no, meg éhesek. vacsoráztunk, fürödtünk, és el kezdtünk készülni a következő napra. Még nem volt olyan késő, ezért megnéztük a leveleinket, illetve az útikönyvből, meg a helyi prospektusokból kitaláltuk, hogy mit is szeretnénk csinálni másnap. Korán feküdtünk, hogy korán kelhessünk.

Útlevél

Az útlevelem is gazdagabb lett néhány pecséttel. :)

Ami késik, nem múlik

22.0 Asakusa, Márk
Péntek, 28-a. Az előző napi egész pihenő után nem esett nagyon nehezünkre korán kelni (én például 6-7 körül már fent voltam), és szerencsére, jobban is éreztem magam. A biztonság kedvéért a kötelező pirulákat még bedobtam reggel, de utána már készen is álltam az útra. A mai napra sok tervünk nem volt, Márk ajánlotta, hogy nézzük meg Asakusa-t. Erről a negyedről a Wikipedia az alábbiakat írja: "Aszakusza (浅草) Tokió egyik északkeleti kerülete; leginkább itt fedezhető fel valami a régi "polgári" (csónin) Tokióból. Itt áll a főváros legősibb buddhista temploma, az Aszakusza Kannon (hivatalos nevén Szenszódzsi), amelynek kapujában 3,5 méteres vörös lámpás lóg a belépő feje fölé, benn pedig az épülethez vezető út mentén színes lampionokkal díszített szuvenírstandok sorakoznak hosszan..."

Kicsit szétnéztem a neten, hogy mit lehetne még csinálni, van-e valami a közelben, és a térképen bejelölgettem azokat a helyeket, amiket esetleg megnézhetünk. Márkkal egyeztettünk, hogy fél négykor találkozunk Meijijingumae állomás egyes kijáratánál. Ja, mert itt meg vannak számozva a metrókijáratok, ugyanis egy-egy állomásnak akár 15 kijárata is lehet. Na, mivel volt terv, nem volt más hátra, mint előre, a szokásos pékségben elfogyasztani a finom reggelinket, onnan pedig tovább. Asakusa-ba kb. 40 perc alatt el is jutottunk, mindössze egy átszállással. Igaz, ekkor már volt vagy 11 óra, mert hiába a korán kelés, csak sikerült a délelőttöt egy kicsit még elb@szni.
No, kezünkben a térképpel, magunkban nagy reményekkel leszálltunk a metróról, és - ezúttal egész gyorsan - meg is találtuk a kijáratot. Hiába vártuk, hogy majd innen minden egyértelmű lesz, egy nagy kereszteződésben álltunk, sehol semmi "igazi" japán épület, vagy utca. Elindultunk a folyó felé, ahol túl sok érdekes dolgot nem láttunk (legfeljebb egy valaha volt sörgyár épületét), de lőn csoda, egy japán angolul szólt hozzánk. Megkérdezte, hova valók vagyunk, mit csinálunk itt, stb. Majd a végén meg is mondta, hogy merre kéne mennünk, hogy megtaláljuk a templomot. Nincsenek véletlenek. Ha az ember a jó irány felé tart, könnyen meg is találja, amit keres, úgyhogy nagyjából 3 utcasarokkal arrébb mi is felfedeztük ezt a vásárnegyedet, aminek a két végét nagy kapuk, és a kaput félelmetes őrök őrzik.

Az utcáról korábban már töltöttem fel egy videót, az többet mutat ennél, de azért itt is látszik, hogy milyen nagy a tömeg.

Az egész utca főleg szuvenírekkel, ruhákkal, japán csecse-becsékkel, díszfegyverekkel és dísztárgyakkal, egyéb vásári termékekkel van tele, és persze ez csak egy utca, innen aztán nyílik minden irányba még több utca teli boltokkal. Jól megnéztük a kínálatot, és nem vettük meg mások elől. :) Sokkal jobban érdekelt minket az utca végén található ősi buddhista templom, és melléképületei.

A templom előtt füstölőkből árad a megtisztuláshoz szükséges erős illatanyag és füst, amelyet mindenki magára legyez, ezzel segítve saját megtisztulását. A templomba csak ezután lépnek be.

A szentély előtt van egy óriási pénznyelő, ez egy rács, ahova az emberek folyamatosan dobálják a pénzt, miközben (elgondolásom szerint) kívánságaikat mormolják. A pénz szinte folyamatosan csörög. És van még egy érdekes dolog, ami a templomhoz köthető. 100 yenért lehet venni "szerencsét". Ez azt jelenti, hogy a pénzt bedobod a becsületkasszába, majd egy szabályos hatszög alapú fém hasábot jól megrázva, egy kis lukon kihúzol egy pálcikát, amin van egy japán betű. Ezt a betűt megkeresed a az alábbi szekrényen, és a hozzá tartozó fiókot kihúzod.

Itt találsz egy rövid jóslatot, kívánságot, imát (japánul és angolul), amit ha tetszik, magaddal vihetsz, ha nem tetszik, odakötheted a kerítésre, és ezzel megszabadulsz tőle. A pálcikát ezután vissza kell dugni a hasábba.
Ezután egy kicsit kóvályogtunk még a környéken, nézelődtünk, és érdekesebbnél érdekesebb dolgokat láttunk. Volt a közelben szép japánkert, vidámpark, néhány helyi srác/lány, aki feltűnésre vágyott, valamint egy Kukiba tartó vonat is.

Mivel odakint hűvös volt, kicsit el is fáradtunk, végül beültünk egy kávézóba. Itt aztán azon vettük észre magunkat, hogy igen gyorsan telik az idő, és lassan el kéne indulnunk találkozni Márkkal. Azt hittük, hogy 80 perc alatt simán odaérünk és még szét is fogunk nézni, de mivel úgy döntöttünk, hogy nem szállunk át a metrón, hanem majd sétálunk egy kicsit (kb. egy Ferenciek tere - Deák tér távolságot), épphogy elég volt ez az idő erre. Nehéz volt ugyan beazonosítani a térkép alapján, hogy merre is kéne mennünk, mert ugyebár sem utcanév, sem tábla, ami segítene az eligazodásban, de végül az okos kis Android telefonom megint segített. Szépen végigslattyogtunk - az egyébként egyik legpuccossabb (tele drága márkák boltjaival) - utcán, és megérkeztünk a helyszínre. Mivel ekkor már nagyon éhesek voltunk, mondtuk Márknak, hogy jó lenne beiktatni valami ebédszünetet.
Előbb azonban még megnéztük a Meiji Jingu szentélyt. Ennek a parknak a bejáratánál végre készült is egy kép a magyarnevű hódítókról. Egy képen két Koppány! :)

A parkban az út mentén kiállították a franciáktól kapott boroshordókat, valamint velük szemben a tradicionális japán szaké hordókat. Ez utóbbi sokkalta színesebb és érdekesebb, még ha a másik elegánsabb is. Ezeknél azonban még impozánsabbak a letisztult formájú, egyszerű, de mégis kecses kapuk (torii), amelyekkel a séta során több ízben is találkozhatsz.

A szentélybe csak kézmosás után illik belépni, ez is része a megtisztulási tradíciónak, és a finom friss (értsd jéghideg) vizet kis fa merőkanalakkal kell mérned egy szép kútból. A templomban találkoztunk fiatal, japán népviseletbe (kimonó) öltözött lányokkal is, akiknek láttam a szemükben a vágyat, hogy fotózkodhassanak velem. Márk volt olyan kedves, hogy eljátszotta a japán-magyar tolmács szerepét, mert azt hiszem, az angollal nem nagyon boldogultunk volna.

Innen aztán egy újabb nyüzsgő, igazi vásári hangulatot idéző utcába csalt minket Márk, ahol a kiabálóemberé volt a főszerep. Imádnak ugyanis a bolt előtt ordibálni, hogy épp milyen akciójuk van, és az nekem miért éri meg nagyon. Japánul. Hűtőmágnest sajnos, nem találtunk itt, de mivel a hasunk már tényleg követelte a magáét, kicsit újrapriorizáltuk a tevékenységeket, és bevágtunk egy ízletes gyrost. Kezdett szép lassan bukni le a nap, ezért úgy döntöttünk - mivel ez volt az utolsó napunk -, hogy a forgalmas Shibuya-t még mindenképp látnunk kell. Útközben belefutottunk egy létszükségletet kielégítő boltba, valamint megtaláltuk Tokyo egyetlen (magyar illetőségű) Gerbeaud-ját is.

Shibuya hatalmas élmény volt, ez az a hely, ahol az emberek elözönlik a teljes úttestet egy szempillantás alatt (korábban már feltettem videót). Itt van egyébként a hűség mintaszobra is, amit egy kiskutyáról, Hachikōról mintáztak, aki még évekkel gazdája halála után is minden nap kiment elé az állomásra, hátha egyszer visszatér.
Itt vettünk végül búcsút Márktól, és zártuk tokiói kiruccanásunkat.

(foto by Márk)

Ui. Azóta már épségben hazaértem, és hamarosan a thaiföldi kalandokat is mondatokba szedem. A késés oka Internethiány, lustaság, majd hazaértem után borzasztó leterheltség. Köszi a türelmet.

No Ken

20.0 Tokió
Csütörtök, 27-e. Fél ötkor keltem. Hawaii idő szerint fél tízkor. Otthoni idő szerint este fél kilenckor. Mivel még sötét volt, és egyedül virrasztottam, ismét maradt az információáradatban való eligazodás, az Internet. Ezzel el is voltam vagy 2,5-3 óráig, amikor úgy éreztem, hogy ez már naplopás. Nyolckor már el kellett menni a reggeliért, és kitalálni az az napi programot. (Megjegyzem, azért nem volt teljesen naplopás, mert útikönyv híján a Wikipedián és utazási oldalakon próbáltam kitalálni, hogy mit is lehetne csinálni.) Ja, meg egyeztettem Márkkal, hogy mikor (17:00) és hol találkozzunk.

A reggeli az amerikai gyorszabáldák után egyszerűen fenséges volt: péksütik, ráadásul igen finomfélék. És mindez útba is esett, tehát innen aztán már nem kellett hazamenni, hanem nyomás a tök jó „Tókjó”. A Tozai vonallal kellett csak mennünk, azaz nem kellett átszállnunk, és első állomásunk a császári palota kertje volt. Mielőtt azonban belevágnék a beszámolóba, pár érdekesség magyar szemmel:

• Iszonyatos rend és tisztaság van mindenhol, sehol egy szemét az utcán, de még így is láttunk szemétgyűjtögető embert (akinek szerintem semmi dolga nincs)
• ezzel egyetemben viszont sehol nincs kuka, vagy szemetes, mindenki szépen hazaviszi a hulladékot kis zacskókban, vagy a zsebében.
• Az utcák tele vannak rendőrökkel, biztonsági emberekkel, vagy felügyelő emberekkel, akik építkezéseknél, felújításoknál, vagy bárminél csak úgy áll és segít (ugyan nagyon nincs mit), pl. mutatja, hogy merre menj, biztosít, hogy nem fog arra épp autó jönni stb. A rendőrök pedig bringázgatnak. Szóval mindenre van ember. Liftbe beszállásra, kiszállásra, sorbaállás koordinálására, minden metrómegállóban információs pult, és segítők.
• Mindemellett szinte senki nem tud más nyelven, csak japánul. Vagy ha tud is, letagadja, és nem is hajlandó használni. Volt, aki még az „exit” szót sem értette.
• Az előző ponthoz kapcsolódik, hogy szinte minden csak japán betűkkel van kiírva. Azaz a boltban az áruk, a közlekedési táblák, az étteremben az ételek nevei. Ez utóbbi esetben a rendelést megkönnyebbítendő minden étel makettjét (szerintem magát az ételt tartósítják és vonják be lakkal) kiteszik a kirakatba, és adnak neki egy számot, hogy az alapján rendelhess.

• Nagyon udvariasak, segítőkészek, tisztelettudóak, de mindent japánul magyaráznak el, kérdeznek meg. De ha válaszolsz nekik bármilyen más nyelven, annak nagyon örülnek, mosolyognak, és folytatják japánul.
• Az utcáknak nincs neve (csak a sugárutaknak), amivel jelentősen megnehezítik a tájékozódást. Kb. 20 percbe telik betájolni magam, miután leszálltam egy metróról, hogy hol vagyok, és merre kéne menni. Mert ugyebár a metróállomásoknak is van vagy 8-15 kijárata.
• Mindenki mindent megköszön. Mármint, a boltban, ahol vásárolsz, a metrós, aki segíthetett, az útkarbantartó, aki megmutathatta neked, merre kell menni. Azonban viszontmegköszönni nem szokás, azaz nekünk nem szabad megköszönni, mert mi vagyunk az ügyfelek/vendégek/stb. Ja, a köszönéshez mindig hozzátartozik a meghajlás. Néha nehéz megállni mosoly nélkül.
• Itt szinte mindenki doki, nővérke, vagy legalábbis annak tanul. Annyira viccesek, hogy maszkban járkálnak az utcán, boltban, de még az autóban egyedül ülő sofőr is maszkban van.
• Nekem nagyon tetszik, hogy egyáltalán nem szabad dohányozni kültéren, azaz utcán, parkban. Kár, hogy a vendéglátóhelyek többségében van erre kijelölt hely, de az pedig nincs elkülönítve.
  

Most első körben ennyi jutott eszembe, de majd kiegészítem, ha még valami beugrik (vagy majd megteszi ezt Márk).
Tehát mentünk be a metróba, itt mosolyodtam el nem is tudom hányadszor. Igen, én is hallottam már, hogy emberek tolják be a metróra az utasokat, de most a saját szememmel is láttam, ahogy kb. 20 metro-guard áll a peron szélén, amíg nincs ott a vonat, hogy be ne lépj/ugorj, majd, amikor közeledik a szerelvény, akkor kiabálnak mindenfélét, utána pedig mutatják, hogy merre menj, és szépen tolják be az embereket. És ne tudjátok meg, mennyire tudnak sűrűsödni. Ááááááá. Ja, és ki van jelölve, hogy hol fog nyílni az ajtó, és ott állnak sorban egymás után. :)

A császári palota kertjébe, és az ott található múzeumba ingyenes a belépés. Most is gyönyörűen rendben volt tartva, japánkert is van, de igazán csodálatos tavasszal lehet, amikor mindenféle színben pompázik, és virágzik a kert. A növényeknek mind fel van tüntetve a neve, talán Csani ismerné is őket, de valószínű ő is bajban lenne a kiolvasásukkal. :) Egy pár kép innen:

Találkoztunk itt több csoporttal is, köztük egy általános iskolai osztállyal. Nagyon néztek minket, lévén valahogy nem illettünk a képbe, majd nagy szervezkedés után odajött a három legbátrabb egy cetlivel, és felolvasták, hogy: „- Where is it from?” Visszakérdeztem, de hülyeség volt, nyilván azt akarták tudni, hogy honnan jöttünk, úgyhogy rögtön válaszoltam is, hogy Hungary. Nagyon örültek neki, és tapsoltak. :) Amikor aztán továbbmentek, 3-4-szer elköszöntek egyesével, volt, aki meg is hajolt. :) Ezután a városban sétáltunk, elsősorban olyan helyet kerestünk, ahol hosszú idő után végre újra valami finomat ehetünk. Ezt végül – tudtunkon kívül – egy néger francia séfnél találtuk meg. Nagyon hangulatos kis konyhája volt, és előttünk készítette el az ebédet.

Ebéd után ismét sétáltunk, de tudatosan már a találkahely felé. Ezt a táblát érdemes alaposan tanulmányozni, sok okos dolog van rajta. :)

A találkozó kicsit nehezebb volt, mint azt gondoltuk, mert a megbeszélt helyszín egy parkban volt, az viszont időközben bezárt. Kérdeztük, hogy „Can we go in the park?”, mire mondta nekünk a néni, hogy „No, no Ken!”. :) Úgyhogy indult a wifi-vadászat, mert ugyebár költségtudatos telefon felhasználóként nem fogok Japánban Japánba roamingolni, amikor a netet ingyen is meg lehet találni, és lehet e-mailezni. Ennek csak egy hátránya van. Amíg meg nincs a végső döntés és egyezség, addig nem nagyon lehet elmozdulni, és minden választ ott kell megvárni. De működött, és végül meg is találtuk egymást a hely- és nyelvismerettel rendelkező Márkóval. Innen minden gondot levett a vállunkról. Volt ötlete, és tudta, hogyan valósítsuk meg. Így aztán nekivágtunk, hogy felmenjünk egy felhőkarcoló sokadik emeletére, és megnézzük a várost éjjel, magasról. Ez sem került semmibe, valami önkormányzati épület volt. Egy pár fotót itt is készítettem, több-kevesebb sikerrel:

Innen egy másik érdekes helyre mentünk (a nevére sajnos, nem emlékszem itt pedig most nincs Internet, hogy rákeressek), ami egy, a felhőkarcolók árnyékában megbúvó igen szűk utcákból és alacsony öreg „bódékból” álló kis blokk, ma szórakozó negyedként funkcionál. De útközben még vettem kupakot a fényképezőgépemre. :)

Itt aztán megbeszéltünk másnapra egy egész napos programot a városon kívülre, Fuji közelébe, majd búcsút vettünk. Két metróval jutottunk haza kb. egy óra alatt, de a végére én már annyira szarul voltam, hogy majdnem megmutattam nekik, milyen Európában a róka. Ezt végül is úgy kerültem el, hogy a metróban a földre guggoltam, majd „kiestem az ajtón”, és rögtön lezuhantam egy székre. De szerencsére ez már egy nyitott állomás volt, és volt oxigén. Az öt perces út alatt a hotelig jó párszor kivert a hideg, úgyhogy éreztem, a holnapi program nem egészen terv szerint fog alakulni. Beültem a minikádba – ekkor már lázas is voltam – vettem egy meleg fürdőt, majd el is aludtam ott, így szépen a víz is hűlt, ami végül talán a lázam is csökkentette. Estére begyógyszereztem magam Rékuéktól kapott csodaszerrel, Aspirinnel és Béres cseppel is (ezt egyébként többé-kevésbé rendszeresen szedem az út során), jól beöltöztem, és lefeküdtem. Mivel reggelre – ugyan nem tökéletesen, de – már sokkal jobban voltam, ezért feltételezem, hogy a sok utazás, időeltolódás, klímaváltozás miatti kimerülés jött csak ki rajtam.

21.0 A paplan
Jobban voltam ugyan még reggel, de nem szerettem volna visszaesni, mert akkor nem csak egy napot veszítek Japánban, hanem akár többet, ne adj’ isten még Thaiföldön is, ráadásul betegen repülni borzasztó szar (sajnos, tapasztalatból tudom). Reggelit (meg ebédet) ugyan elmentünk még venni, de én aztán egész nap aludtam, meg Interneteztem, de nem mozdultam ki a szobából.
Egy biztos, ha madár-, vagy malacinfluenza is volt, legyőztem. :)
Márkkal még megbeszéltük, hogy másnap folytatjuk. :)

Videók Tokióból

Amíg eljutok oda, hogy leírjam a Tokióban eltöltött három napunkat (valószínűleg majd a reptéren és a repülőn holnap), addig is egy pár ma készített videót kiteszek, hogy legalább az érzést át tudjam adni. Fogadjátok szeretettel. :)

24 óra = 48 óra

18.0, 19.0 Az időugrás
Na, ez egy aránylag rövid poszt lesz. Elsősorban azonban azt hiszem, a cím szorul magyarázatra. Miért is egyenlő a két nap eggyel? Hát azért, mert időközben átléptük a vasárnap-hétfő vonalat, és míg mi ugyan csak 24 óra elmúlását érzékeltünk, az óráinkon valójában 48 óra telt el.
Kedd reggel tehát 4:45-kor magamtól felébredtem, holott az órám szerint csak 5:00-kor kellett volna kelni. De jó is volt ez így, legalább könnyebb volt felkelni, és gyorsan összekészülni. 5:30-kor már úton voltunk. Jó sokan voltak az úton, ezért az a fél órás ráhagyás jól is jött, mert a sztrádán álltak az autók. De szerencsésen megérkeztük, minden gond nélkül leadtuk az autót, és a becsekkolásnál sem volt semmi fennakadás, rögtön helyet is kaptunk, azaz biztosan fent voltunk a gépen. Időben el is indultunk, ezúttal egy emeletes Boeing 747-essel. A JAL (Japan Airlines) szolgáltatásai eddig a legjobbak, igaz, extra jégkrémet nem adtak. Az út azért hosszú volt, több mint 8 óra. Említésre méltó dolog nem történt legfeljebb az, hogy egy borzasztó rusnya amcsi nő ült mögöttünk, aki azt hitte, hogy a hawaii virágfüzér segít rajta, ezért az istennek le nem vette egy percre sem. Az igazság viszont az, hogy a virágfüzér sem mindenható.

Érkezés után itt is ujjlenyomatot vettek, lefényképeztek, és kaptunk matricát az útlevélbe. A csomagok megérkeztek, úgy tűnt minden rendben lesz. No, aztán ki kellett találni, hogy miképp jutunk be a szállásunkra. A taxi 60 ezer Ft-ért vitt volna be minket! Kerestünk egy információs pultot, hogy megkérdezzük, milyen alternatívák vannak (busz, vonat stb.). A Narita reptér ugyanis kb. annyira van Tokiótól, mint Székesfehérvár Budapesttől. Kérdeztük, hogy a helyi tömegközlekedésre milyen bérletet (heti, ötnapos) lehet venni, de felvilágosított minket, hogy itt több társaság van, mindegyikre külön kell venni jegyet, és csak napijegy van. Viszont van egy ún. Pasmo, ami ugyan nem kedvezményes, de mindenre lehet használni, csak előbb kell rá tölteni zsetont. No, ez is megoldva. Innen az állomás kb. 100 méter volt, de ez alatt két rendőr is igazoltatott minket, és felírt minden adatunkat. Mondták, hogy ez security-check, az egyik pedig maga volt a rendőrség („Hi, I’m the police.”).

Sajna, nem ilyennel mentünk. :( A vonatról egyszer kellett átszállni egy másik vonatra, ami aztán metróként funkcionált tovább (nagyon kedves vezetője volt, aki nem tudott nagyon angolul, de mindenben segített nekünk, és odajött, hogy mikor kell leszállni), és egész a hotelig vitt minket. Ez több mint egy óra és összesen kettőnknek kb. 7000 Ft volt.
A szállásra gyorsan bevackoltuk magunkat, majd elmentünk vacsorát keríteni. Ezután még szép vezetéknevű Márk barátommal (gyk. Koppány) – aki most itt tanul – egyeztettünk, hogy holnap mikor és hol fussunk össze. Már csak a szunya volt hátra.

Vissza a jövőbe

今日は! [konnyicsivá]

Szerencsésen megérkeztünk Tokióba, és ezzel visszatértünk a jövőbe. Az eddigi 11 órás lemaradásunkat Hozzátok képest most 8 órás előnnyé kovácsoltuk.
左様なら! [szájonárá]