Összefoglaló, avagy hova menj nyaralni/telelni

Többen érdeklődtek már, hogy vajon tényleg megírom-e az ígért összefoglalót az egyes helyszínekről, az értékelést, s egyben ajánlót. A válaszom mindig az volt, hogy természetesen igen, de egyrészt (tényleg nagyon) nem érek rá, másrészt nem is baj az, ha egy kicsit érnek bennem a látottak, és tiszta fejjel, nem friss, esetleg túl- vagy alulértékelt élmények viharában hasonlítom össze az egyes helyszíneket.
Ahhoz, hogy valami alapján mérhetőek és viszonyíthatóak legyenek egymáshoz ezek a desztinációk, úgy döntöttem, egy pár szempont alapján pontozni fogom őket. Ezen túl természetesen szöveges értékelést is írok, ahol bővebben kifejtem a gondolataim, illetve igyekszem kedvcsinálót nyújtani egy hasonló utazáshoz.

A szempontok a következők voltak:

• civilizáltság
  
• kultúra
  
• időjárás
  
• árszint
  
• természet
  
• emberek
  
• pihenési- és szórakozási lehetőségek

A pontozás az iskolában megszokott 1-5 osztályzat alapján történt, ahol az ötös a legjobb, legmagasabb szintet, az egyes a leggyengébbet jelenti. Igen szigorú voltam, hogy ténylegesen összehasonlíthatóak legyenek a helyszínek. No, akkor lássuk az egyes helyszíneket! Többen érdeklődtek már, hogy vajon tényleg megírom-e az ígért összefoglalót az egyes helyszínekről, az értékelést, s egyben ajánlót. A válaszom mindig az volt, hogy természetesen igen, de egyrészt (tényleg nagyon) nem érek rá, másrészt nem is baj az, ha egy kicsit érnek bennem a látottak, és tiszta fejjel, nem friss, esetleg túl- vagy alulértékelt élmények viharában hasonlítom össze az egyes helyszíneket. Ahhoz, hogy valami alapján mérhetőek és viszonyíthatóak legyenek egymáshoz ezek a desztinációk, úgy döntöttem, egy pár szempont alapján pontozni fogom őket. Ezen túl természetesen szöveges értékelést is írok, ahol bővebben kifejtem a gondolataim, illetve igyekszem kedvcsinálót nyújtani egy hasonló utazáshoz. A szempontok a következők voltak:

• civilizáltság
  
• kultúra
  
• időjárás
  
• árszint
  
• természet
  
• emberek
  
• pihenési- és szórakozási lehetőségek

A pontozás az iskolában megszokott 1-5 osztályzat alapján történt, ahol az ötös a legjobb, legmagasabb szintet, az egyes a leggyengébbet jelenti. Igen szigorú voltam, hogy ténylegesen összehasonlíthatóak legyenek a helyszínek. No, akkor lássuk az egyes helyszíneket!

Mexikó, Yucatan-félsziget

• civilizáltság: 3
  
• kultúra: 5
  
• időjárás: 5
  
• árszint: 3
  
• természet: 4
  
• emberek: 3
  
• pihenési- és szórakozási lehetőségek: 4

Mexikó elsősorban a maja kulturális emlékek miatt tett rám mély benyomást. Egyszerűen lenyűgözőek az építményeik, az a misztikum, ami körülöleli őket, a sok-sok megválaszolatlan kérdés és „középkori” hangulat. Amíg az ember nem jár ilyen helyen, addig nem tudja, mit hagy ki. Amíg pedig ott van, áthatja az érzés, hogy ő is részese valami más világnak, valami „mesének”. És akinek mindez nem lenne elég (pedig higgyétek el, már csak ezért megéri), annak ott van a világ egyik legszebb, örökké napfényben úszó tengerpartja a maga fehér homokjával, januárban is meleg, simogató vízével, árnyat adó pálmafáival. És nincs híján a vidék egyéb szórakozási lehetőségeknek sem, delfinekkel való úszás, cenote-k, víziparkok, vásárlás. Egy-két dolgot tudok említeni, amiben még lehet fejlődnie az országnak, ezek közül egyik mindenképp a fejlettség és civilizáltság, mert igen gyakori az az érzése az embernek, hogy át akarják verni, meg akarják kopasztani, és mindezt olyan árszínvonal mellett, amit amerikai turistákra szabtak, azaz a kínálat minősége és annak díja nincs összhangban.

California, San Francisco

• civilizáltság: 5
  
• kultúra: 3
  
• időjárás: 4
  
• árszint: 3
  
• természet: 2
  
• emberek: 4
  
• pihenési- és szórakozási lehetőségek: 5

San Francisco az a város, amit mindenkinek látnia kell(ene) életében. Azt hiszem, hogy az Egyesült Államok egyik legemberközelibb, leghangulatosabb városa, ami nem kis szó. Azon túl, hogy itt van a méltán híres Golden Gate híd, a sok számára a sorozatból ismert Twin Peaks, az öböl, az Alcatraz és a világ leghíresb „villamosa”, a cable car, fantasztikus az egész város lüktetése, a nappali forgatag, az ódon kikötők látványa, az éjszakai bulik, a tengerpart és mindennek tetejében a dimbes-dombos táj, a hepe-hupás utcákkal. Másodszor jártam itt, de nagyon remélem, hogy nem utoljára. A városban szinte soha nincs igazán hideg, vagy forróság, egész évben 5-25 fok között mozog a hőmérséklet, ami az óceán felől érkező szélnek köszönhető. Nincs olyan dolog, amit ne lehetne csinálni San Franciscoban.

Hawaii, Oahu, Maui

• civilizáltság: 5
  
• kultúra: 3
  
• időjárás: 5
  
• árszint: 4
  
• természet: 5
  
• emberek: 5
  
• pihenési- és szórakozási lehetőségek: 5

Ha valaki igazán egyedit, egzotikusat, nyugtatót és egyben lélegzetelállítót akar látni, annak Mauit kötelező meglátogatnia. Itt, a mintegy 80 kilométeres szigeten egyszerre találja meg a holdbéli tájra emlékeztető vulkánkrátert, a dél-európaihoz hasonló mediterrán tájat, a sűrű esőerdőt, és a szavannát. Minden csak attól függ, hogy a sziget északi, keleti, déli, vagy nyugati felére tévedünk. A növények hatalmasak, az óceán csodás, a bálnák közelsége megdöbbentő, és akkor még nem is beszéltem az erodált, csipkézett hegygerincekről, ormokról és a lépten-nyomon elénk táruló vízesésekről. No, egyszóval a természet látványával nem lehet betelni, többet nyújt, mint amire bárki is vágyhat. Óriási hullámokban lehet szörfözni, bodyboardozni, vagy csak úszkálni. Én nem voltam, de körbe lehet repülni a szigeteket helikopterrel, ami biztos, hogy megéri az árát, ugyanis Hawaii-n még az árak sem vészesek. Nyugat-Európához képest kifejezetten olcsó. Ezen túl, az ínyencek filmes helyszíneket kutathatnak fel, vízesésben fürödhetnek, vagy éppen teknősökkel úszkálhatnak az óceánban. Mindemellett a legkorszerűbb és civilizáltabb környezet vesz körül, minden flottul megy, nincsenek gubancok, nincs miért aggódni, és az embernek nincs gyomorgörcse, ha átadja a bankkártyáját. Nincs rohanás, nincs stressz, de készüljetek fel, a gyomrotoknak nem lesz része hasonló kényeztetésben, mert a gasztronómiai fejlettségük hagy némi kívánnivalót maga után.

Japán, Tokió

• civilizáltság: 5
  
• kultúra: 5
  
• időjárás: 4
  
• árszint: 2
  
• természet: 2
  
• emberek: 5
  
• pihenési- és szórakozási lehetőségek: 4

Japán (és most csak Tokióról tudok beszélni) a szélsőségek hazája. Egyszerre található itt meg az ázsiai társadalmak baráti hangulata, az emberek egymás iránti tisztelete, a segítőkészség és együttélés (szemben az európai egymás mellett éléssel), illetve a nyugati társadalmak fejlettsége, az osztrákok által is megirigyelhető tisztaság és rendszeretet, a munkamánia, a rohanás, és nem utolsó sorban a szexuális aberráltság. Olyan érzése van az embernek, hogy robotokat nevelnek itt, egy művin fenntartott világban él, de történik mindez (Észak-Koreával ellentétben) erőszak nélkül. Az emberek valahogy beleszületnek és élnek ebben a világban, ami egyszerre elragadó és megbotránkoztató európai szemmel. A reggeli vasalt inges, öltönyös figurák látványa, amint olvassák a manga-képregényeket teljesen ellentétben áll a városban egyébként fel-alá mászkáló metroszexuális, festett, extravagáns frizurájú srácokkal, és miniszoknyában szökdécselő lányokkal. Furcsa, de mégis szerethető, elegáns hely ez, minden számunkra megszokott berendezkedés, korlát és erkölcsi gátlások nélkül. És a legmegdöbbentőbb, hogy ilyen fejlettségi szinten, világszínvonalon, alig beszélnek angolul. Azt hiszem, keveset láttam még Japánból, épp csak a felszínt láttam.

Thaiföld, Bangkok

• civilizáltság: 2
  
• kultúra: 5
  
• időjárás: 4
  
• árszint: 4
  
• természet: 1
  
• emberek: 3
  
• pihenési- és szórakozási lehetőségek: 3

Thaiföld, partvidék

• civilizáltság: 2
  
• kultúra: 4
  
• időjárás: 4
  
• árszint: 5
  
• természet: 5
  
• emberek: 5
  
• pihenési- és szórakozási lehetőségek: 4

Ha eddig bármikor is azt írtam volna, hogy ez és az egész más világ, biztosan nem gondolkoztam előre, hogy még Thaiföldről is fogok írni. :) Hiszen ha valami társadalmi berendezkedésre és kultúrára igazán különbözik az általunk megszokottaktól, akkor az Thaiföld. Itt azonban nem a már-már kozmopolita, és a turistákból megélő mozgó, élő, koszos, rendezetlen nagyvárosra, Bangkokra gondolok, hanem a thai vidékre, ahol tényleg nagyon szerény körülmények között élnek az emberek, együtt majmokkal, elefántokkal, és más kisebb hüllőkkel, madarakkal, emlősökkel. A fővárosi zűrzavar az óriási reptérrel, az ügyeskedő ügynökökkel, a cikázó tuk-tukokkal csodás hely azoknak, akik olcsón akartnak vásárolni mindenféle ruhaneműt, vagy csecsebecsét. Izgalmas azoknak, akik érdeklődnek a buddhizmus iránt, akiket vonz ez a kultúra, és cserébe hajlandóak eltűrni a bűzt, a zajt és a nyugtalanságot. Aki nem akar ilyen kompromisszumokat kötni, annak ott a vidék. A tájban ugyan csalódtam, ami a szárazföldet illeti, de a tengerre kihajózva ámulatba ejtő lagúnák, szigetek, sziklák, zárt öblök ragadnak magukkal. Nagyon olcsón, nagyon színvonalas szolgáltatásokat vehetünk igénybe, gondolok itt pl. a kényeztető masszázsra (bocs, a happy finish-t nem próbáltam). Friss, édes gyümölcsökkel tömhetjük, miközben a tengerparton süttetjük a hasunk. A víz meleg, de az időjárás pompás, de el kell fogadnunk, hogy naponta egyszer, egy órán keresztül nyakunkba öntik a dézsát.

Ha azért mész nyaralni, hogy idegen társadalmat, embereket ismerj meg, és a civilizált világ és a tisztaság is fontos, akkor Japánba menj. Ha más társadalmak érdekelnek, és szívesen felhagysz a kényelmi szempontokkal azért, hogy szép környezetben barátságos emberekkel találkozhass, és a természeti kincsek lenyűgöznek, akkor irány Thaiföld. Ha minden vágyad, hogy kellemetlenségek nélkül, minden flottul menjen, és mesés környezetben pihenhesd ki magad, miközben sosem látott növény- és állatvilág vesz körül, a Te úti célod Hawaii. Ha szereted a pezsgést és a kényelmet, a bulikat és a nyüzsgő városokat, híres helyeket és épületek/építményeket szeretnél látni, és mindenféle program érdekel, ne hagyd ki San Franciscot. Ha elbűvölnek a történelmi emlékek, a letűnt kultúrák romjai, ha mindened a fehér homokos, tűző napsütéses tengerpart pálmafákkal, akkor Mexikóban a helyed. Összességében elmondhatom, egyik ország meglátogatását sem bántam meg, s ha úgy adódna, nem haboznék visszamenni egyik helyre sem. De oly sok minden vár még felfedezésre… :)

Koppány ajánlja:

• 1. Hawaii (elsősorban Maui)
  
• 2. Mexikó
  
• 3. San Francisco
  
• 4. Thaiföld
  
• 5. Tokió

A blognak ezennel a végére értem.
(Ui. Feltöltve Bulgáriából.) :)

Útlevél

Az útlevelem is gazdagabb lett néhány pecséttel. :)

Xel-ha videó

Még Mexikóban készült:

Videó: Valladolid

Vesztegzár alatt

6.0 Látogatás Ewing-oknál
Csütörtök, 13-a. Lehet, hogy az időeltolódás miatt volt minden. Amikor itt még 13-a volt, otthon már péntek.
No, de kezdjük szépen az elejéről. Már előző este összepakoltunk az indulásra, egy gyors reggeli, ezúttal csak pirítós lekvárral és gyümölcs, kifizettük a szállást, és kb. 8 órakor már autóban is voltunk. A gép ugyan csak 11:50-kor indult, de nekünk 2 órával előbb kint kell lenni a reptéren, ami pedig több mint 100 km-re volt a szállástól (nem autópályán). Ez a kis ráhagyást jól is tettük, hogy belekalkuláltuk, mert az út ugyan elég jól jöttünk, meg is tankoltunk, de ami első éjszaka olyan egyszerűnek tűnt: kocsit bérelni és levezetni a szállásig; az most kicsit nehezebb volt: visszatalálni. A GPS nem ismerte a címet, térképünk nem volt. Emlékezetből, érzésre tudtam, hogy merre kell menni, de annyi felesleges időnk nem volt, hogy keresgessünk. Úgyhogy megkérdeztünk egy rendőrt, amikor úgy gondoltam, hogy valahol már ott vagyunk. Nem hiszitek el, kb. 500 métert kellett még egyenesen előre menni és ott volt. :) Gyorsan leadtuk, és indultunk a reptérre transzferrel. (Még mindig le van foglalva a pénzem, de nincs levonva…) Időben odaértünk, be is csekkoltunk, igaz a hölgyike a bőröndök igazoló cetlijét el felejtette odaadni, de figyelmes Koppánynak helyén volt az esze. Gyorsan elkérte. Itt váltottam meg a világot! Fantasztikus, e nélkül most 35 kiló csomaggal lennénk kevesebbek.
Szóval biztonsági csekk kisebb bökkenővel, de megvan. Megtudtam, hogy az a garnitúra elem, ami nincs a fényképezőgépben, vagy zárt csomagolásban, az borzasztó veszélyes, ami benne van, az nem. No, el is vették az akkut! Tanyájukat! Repcsire simán felfértünk, minden rendben volt. Időben indultunk, időben érkeztünk. Így festett felülről az öböl és Dallas:

Felvettük a bőröndöket a reptéren, beengedtek minket az Államokba, és már csekkoltunk is újra be San Franciscoba. Eddig volt minden ok. Ez volt 17:00-ig. A repülő elvileg 17:45-kor indult. Igen ám, de Dallas 7 órával van lemaradva Budapesthez képest, tehát ott épp elmúlt éjfél, azaz megkezdődött a péntek, itt viszont még 13-a volt. (Nem, nem vagyok babonás. :) De érdekes.) Szóval, ez volt az első gép, amire nem fértünk fel.
- OK, akkor mi legyen?
- Semmi baj, van még ma kettő, majd a következőre.
- OK, és a csomagok?
- Azok most elmennek, majd ott megkapjuk?
- ?????? És, ha arra sem férünk fel?
- Van egy következő, a csomagokat meg megőrzik.
- OK, de 22. vagyok a várólistán, és erre 4 fért fel, meg tudná esetleg nézni, hogy ...
- Persze. (Szün.) Őööö, hát az a helyzet, hogy szombaton van legközelebb üres hely.
- Szuper, akkor csomagok ott, mi itt. Mit tudunk tenni? Busz, vonat, stb.?
- Hát, az nincs, egyébként is több mint 2 nap.
- Igen, de a repülő is csak 2 nap múlva esélyes. Esetleg máshova, vagy más társasággal lehet repülni?
Ez volt a varázskérdés. Csak azért írtam le, hogy mindenki tudja, soha semmi nincs veszve. Még akkor sem, ha 48 órát kell lehúzni ugyanazon kisgatyában. Engem kérdeztek meg ugyan, hogy mégis milyen reptér van közel ahhoz, lévén tuti jobban tudom, mint aki egy amerikai légitársaságnál dolgozik. Lényeg a lényeg: Másnap reggel volt járat San Joséba, amire van esély, de azért várjuk meg még a ma esti SF-i járatokat. Röviden: Az első 16. a másodikon 11. lettem a várólistán. Javult a helyzet, de amint jött vki új, rögtön elénk került, így esélytelen és reménytelen volt tovább várni. Szóval este az utsó gép után átkértük magunkat erre, kérdeztük, hogy szállást akkor hogysmint lehet intézni, és végül rendik voltak segítettek. Erről lehetne írni bőven, mert elég idegesek voltunk, de most utólag, örülünk, hogy minden jól alakult, úgyhogy nem szaporítom a szót. Reggel visszavettem szépen a koszos ruhát (már amit egyáltalán levettem), öblögettem, reggeliztem, és fogmosás nélkül irány a reptér (nincs se fogkefe, se fogkrém, se dezodor, se semmi nálam). Ááááá. Nem volt lehetőség venni sem. 11 körül értünk a motelbe transzferrel, és 5:00-kor indultunk a reptérre. Isteni volt 4:30-kor felkelni, és a hidegbe, sötétbe kimenni. Ugyanis Dallasban rendes tél van, hideg, a kabát meg San Franciscoban vár. Na, nem ragozom. Egy tuti, Dallasból semmit nem láttunk, csak a repteret, az viszont az egyik legnagyobb és legérdekesebb azok közül, amiket eddig láttam. (Jó, a Heathrow méretben verhetetlen.)
Folytatása következik.

Panoráma képek 2.

Mivel most itt ülünk San Joséban a reptéren, és van Internet, egy pár lemaradásom pótoltam. A mostani képeken némelyik összeillesztés kicsit sántít, főleg a tengerpartoson, de azért íme a következő két nap eresztése.

Ábel a rengetegben

5.0 Coba
Szerda. Eddig minden nap ragyogó napsütésre ébredtünk, azonban ma esős nap virradt. Ez volt az utolsó teljes napunk Mexikóban, és még volt azért látnivaló a közelben, ezért reggeli és egy kis netezés után elindultunk Cobaba. Coba szintén maya város volt, de az előző két helyszín, Chichen Itza és Tulum is annyira tetszett mindkettőnknek, hogy szerettük volna látni eme harmadik települést is. Ugyan ekkor még nem tudtuk, de utólag biztosan mondhatom, jól döntöttünk. Nem tudom, hány ilyen város kéne megnéznem ahhoz, hogy ne legyen kedvem már a következőhöz. (A mondatban először a megcsömörlik igét szerettem volna használni, de kilógott a lóláb, amikor leírtam, hogy megcsömöröljek. :) Ti hogy mondanátok?) Coba közelebb van Tulumhoz, mint Chichen Itza, kb. 40-50 perc autóval. Az úton sokat morfondíroztunk, hogy esetleg hagyjuk az egészet a francba, és forduljunk vissza, mert nagyon esett, és még csak nem is lehetett látni a felhők végét. Szóval az a helyzet, hogy azért itt sem süt állandóan a nap, de ennek hála az egész félsziget egy hatalmas erdőség.

Visszatérve kalandjainkra, mivel alternatívánk nem volt, a szerencsénkre hagyatkoztunk, illetve a velem utazó boszorkány minden képességét bevetette, hogy elálljon az eső. Hát, még van mit tanulnia, de azért látszik, hogy nem kezdő. Amikor kiszálltunk a kocsiból, felhős, borult idő volt, de nem esett. Amikor bent sétálgattunk, akkor néha csepergett, viszont elég meleg volt ahhoz, hogy ez még jól is essen nekünk (a fényképezőgépet kivéve). A végére azonban elég jól elkapott minket a zuhé, és az autóig meglehetősen eláztunk. Szóval a kis boszi azt már tudja, hogy hogyan kell csinálni, csak a varázserő fogyott el korán.
A város igen nagy kiterjedésű, egyes épületek között 1-2 kilométeres távolságok is vannak. De mind megéri a sétát. Van itt sokféle épület, templomok, piramisok, labdajáték tér stb. Az egészben az a fantasztikus – és ezért tetszett nekünk ez a legjobban –, hogy nincs kiépítve, illetve kiirtva körülötte az erdő, nincsenek bent modern épületek, pavilonok, WC vagy bármi, hanem az egész úgy ahogy megtalálták, olyan körülmények között látogatható. Azaz a legtöbb épületet teljesen benőtte az erdő, sőt, fák és bokrok nőnek az épületeken, olyan, mintha egy dzsungelben járnánk.

Az összes épület közül kimagaslik azonban egy, a Nohoch Mul piramis, ez 42 méter magas, és több mint 20 méterrel emelkedik az egész erdő fölé, így rendkívül messzire ellátni innen, lévén, erre az egy „romra” fel is szabad mászni.

Hát, itt iszonyatosan, de iszonyatosan durván jó érzés fent lenni, a világ tetején, és átérezni, milyen lehetett itt a maják idejében. Az érintetlen erdő, a fent repkedő ragadozó madarak, a csodás építmények mind olyan felemelő érzéssel töltenek el, hogy borzasztó hatalmasnak érezd magad, már-már halhatatlannak. De tényleg. Ott ültem fent, és néztem a tájat, és Rátok gondoltam. Ha máshova nem is, ide addig menjetek el, amíg fel lehet jutni ide, a világ tetejére. Ezt nem csak látni, érezni is kell.

Erről jut eszembe, hogy nemsokára esedékes a következő számháború; jelentem, megtaláltam a legalkalmasabb helyszínt. Itt akár történelmi játékokat is játszhatnánk, én biztos nem unnám meg egy ideig. Annyira emberközeli, sőt, inkább természetközeli élményt nyújt a sok-sok ember alkotta építmény, amelyet elfoglaltak a növények, és most ők uralják. Csani, azt hiszem, M.A.G.U.S. kaland helyszínéül sem lenne utolsó hely. Csakhogy nehéz elképzelni, úgyhogy valahol itt kéne játszanotok, maja ruhákban. :)
Mivel – mint írtam – elkapott minket a zápor, innen már hazamentünk, és végül kicsit pihentünk, meg megírtam az előző bejegyzést. Annyira elpilledtünk, hogy végül nem is vacsoráztunk.
Egy pár szót írok még az autónkról, és általában az autókról Mexikóban, vagy legalábbis a Yucatán-félszigeten. Az összes személygépkocsi 90%-át négy márka teszi ki a következő sorrendben: Chevrolet, Ford, Nissan, VW. Az összes Renault és Dacia típus például Nissan márkanév alatt fut, az Opelek pedig mind Chevroletek. Vannak azonban olyan típusok is, amiket otthon nem nagyon látni, pl. Opel Corsa sedan (Chevrolet néven). A helyiek autói átlagosan 10-15 évesek, kopottak, rozogák, a legtöbb platós terepjáró. Szinte biztos, hogy maguk szerelik, javítják, vagy épp átalakítják őket, elég gyakori a sajátos megoldás. A bérautók nagyon hasonlók, nagyon sok egyforma, 1-3 éves alsó-középkategóriás, illetve alsókategóriás autó rohangál. Egyedül ezek az autók tartják be a sebességhatárokat és KRESZ-szabályokat. A dudálás teljesen megszokott, viszont soha semmit nem köszönnek meg (az autósok).
Nekünk is Chevroletünk volt, méghozzá Chevynk, automata váltóval. A kocsi elég fapados, de arra jó volt, amire használtuk. Igaz a vezető oldali első ablakot le lehetett tekerni, fel már segíteni kellett neki a másik kézzel húzni az üveget. Ez álló helyzetben könnyű mutatvány, menet közben kicsit nehéz. Pláne teljesen bezárni, mert az utolsó centiken már nem tudom húzni, csak két oldalról megfogva tolni. Mondtam is a végén, amikor leadtuk a kocsit, hogy az az ablak egy kicsikét nehezen működik. :) Extrának mondható a klíma az autóban ezt azonban csak az esős napon fedeztem fel, úgyhogy nem nagyon kellett használni. :) A hátsó ajtó csak kulccsal volt nyitható, ráadásul az utolsó nap egy kicsit szét is esett a zár, de be lehetett még csukni. :) Összesen autóztunk közel ezer kilométert, és komoly problémánk nem akadt vele, úgyhogy barátságban váltunk el. Mivel a benzin literje kb. 150-160 Ft itt, így a 11000 Ft-ból meg is úsztuk az útiköltséget (70-80 liter üzemanyag) a bérleti és biztosítási díjon felül.
Az útviszonyok országutakon teljesen jók, eltekintve a fekvőrendőröktől: fagy hiányában kátyúik sincsenek. Emellett nagyon tudtam értékelni, hogy mindkét oldalon van egy-egy fél sáv, amely több funkciót lát el: egyrészt itt közlekednek a biciklisták és motorosok, másrészt leállósávként is használható, valamint előzéskor veszélyes helyzetben ki lehet húzódni, és akár 4 autó is elfér egymás mellett.
Az utak szélén leggyakrabban árusok, illetve kis épületek láthatók, különféle céllal. Ha láttatok már amerikai filmet, ami Mexikóban játszódik, akkor egész jó képet kaptatok az országról, mert tényleg olyan. Nem feltétlenül az emberekre gondolok, hanem a települések szerkezetére, az épületek állapotára. Itt nincs EU-szabvány. :)

Amikor ezt írtam, épp repülőn ültünk, nem sokkal később landoltunk Dallasban, majd elvileg repültünk volna tovább San Franciscoba, de ez nem jött össze. Vigyázzatok magatokra és egymásra!
PS. Dallasban ragadtunk :(, de erről írok majd később.
Ps2. Azóta San Joséban vagyunk :), de erről is később. :)

Natgeo Wild

4.0 Tulum
Újabb nap, újabb reggeli. Hogy mi, azt úgyis tudjátok. De legalább van sok friss gyümölcs, úgyhogy az mindig feldobja. :) Mivel a medencében még mindig nem lehet fürdeni – mily meglepő -, ismét autóba ültünk. Ezúttal a szállást adó városunk régi romjait néztük meg, amely a város északi végében van, egészen a tengerparton. Maga a település egyébként nem fekszik a tengerparton, így aztán nem tudunk csak úgy kisétálni és fürdeni.
Az igazán közeli célhoz érve megdöbbenés nélkül konstatáljuk, hogy a parkolásért fizetni fogunk. Ez nem is olyan nagy baj, csak időközben nagyon lecsökkent a zsebünket húzó pesok mennyisége, de szerencsére a dollár és az euró itt mindenhol jó barátunk. Mondjuk a váltási árfolyamok között 1,3-as szorzót is találtunk már, 1 dollárért 10-13 pesot adnak. Szóval, elérkezvén a parkolós bódéhoz az első kérdés, h beszélek-e spanyolul. Röstellem, de még mindig nem. Ok, akkor majául? Hát, hogyne, hisz ősi testvérek vagyunk, nem is véletlen olyan hasonló a két nép neve: maja és magyar. Mi vagyunk a kistesók (no meg isa, por ës homou). Végül rájött, hogy tud angolul, úgyhogy a kocsit letettük, és elindultunk be. Újabb óriási lehetőségeket hagytunk ki, néhány dollárért simogathattunk volna majmot, még nagyobb és színesebb leguánt, fotózkodhattunk volna nagy fejdíszű indiánokkal és a többi, és a többi…
A parkolótól kb. 7-10 perc sétára (lábhossztól függően) van a bejárat, ahol újabb gombolás történik. Tudom, nálunk sincs máshogy. Becsületükre legyen mondva, hogy az egész romváros és környéke nagyon szépen rendben van tartva, tiszta, ápolt, és gyönyörű a növényzet. Sőt, ide még a mindenhol másutt fellelhető árusokat sem engedték be, úgyhogy nem kellett földre szegezett fejjel menni, vagy folyamatosan ismételgetni, hogy no, gracias. A város egyébként nagyon fontos szerepet töltött be a maják életében, mert összekötő helyszínéül szolgált a vízi és a szárazföldi utaknak. A több épület közül a legnevezetesebb és legimpozánsabb az ún. El Castillo, ami egy 12 méter magas sziklán, közvetlenül a tengerparton fekszik. Ugyan maga az épület nem látogatható belülről (ahogy sok másik maja épület sem), de így is magával ragadó. Képek a városról:

Közvetlenül mellette lehet lemenni a tengerpartra, ahol nagyon finom homokú tengerben lehet fürdeni, miközben a horizonton a kék tengert, mögöttünk a maja várost csodálhatjuk. Tudtak élni, s építeni ezek a maják, bárcsak ma is alkotnának még. Azt az ott elhelyezett leírásokból tudtuk meg, hogy itt, a Yucatán-félsziget mellett található a világ második legnagyobb korall-zátonya, és ráadásul még mindig folyamatosan fejlődik, formálódik, alakul. Nos, itt fürödhettek a maják is :):

A városból visszafelé a parkolóhoz annyira ügyes voltam, hogy beleléptem egy lukba. Ugyan eddig nem írtam, de már az első nap sikerült teljes erőből belerúgni a szekrényajtóba, ami miatt a jobb lábfejem kicsit fáj (kicsit sebes, és bedagadt). Ha hozzávesszük, hogy a bal nagylábujjam tövének törése még nem gyógyult meg pontosan, akkor a lyukba lépéssel szerzett achilles-ín sérüléssel ismét a bal lábam vezet 2-1-re. Na jó, nem kell aggódni, csak úgy elmeséltem. :)

4.1 Sian Ka’an
Miki, előrebocsátom, nem csak a Xel-ha kihagyását bánhatod.
Ezután délre vettük az irányt, az általam Sirkánról megjegyzett Sian Ka’an nemzeti park felé. A nemzeti park valójában egy félsziget, egy sziget és a körülöttük lévő tenger és öblök együttese. Itt is fizetni kellett, de itt már a semmiért. Azon kívül, hogy ez egy gyönyörű hely (ráadásul meglepően kevesen vannak), sem rendben tartva nincs, sem épkézláb, járható utak sincsenek. A sziget majd’ legdélibb pontján van Punte Allen városa, kb. 45 kilométerre a bejárattól, ide szerettünk volna eljutni. Az első 30 km zökkenőmentesen ment, igaz földúton, de 40, néhol 50 km/h-s tempóval abszolválható. Ezen a részen egy helyen lehűtöttük magunkat egy gyönyörű fehér homokos tengerparton (sajnos, nem volt nálunk semmi, amiben hozni tudtunk volna), és visszafelé itt ettünk egy kis papayát. A papayáról csak annyit, hogy finom, de ne akarjátok belülről látni: olyan, mintha valami belepetézett volna. Blöá. A tenger viszont kifejezetten meleg, kb. 24-26 fokos lehet, melegebb, mint nyáron az Adriai-tenger. Voltak méretesebb hullámok is, naná, hogy ugráltam bennük. Útközben több helyen is megálltunk, az egyik helyen láttunk ráját, utána is mentem, de elúszott. :(

Majd még egy kicsit délebbre, ahol kb. 20-40 méter széles az egész sziget ismét megmártóztunk egy olyan helyen, amit mintha a National Geographicból vágtak volna ki, vagy a Discoveryn láttam volna. Itt egyenlített a jobb lábam, ügyesen beleléptem valami szúrós növénybe, ami beletört a talpamba, így – mivel csak később vettem észre, hogy beletört – egy óra múlva operálhattam magam.

Nagyon érdekes továbbá, hogy míg a keleti oldalon a nyílt tenger hullámzik, él, és csodaszép kék, addig a nyugati oldalon (zárt öböl) nyugodt, iszapos, lápos vöröses-barnás a tenger. A bokrok gyökere itt sűrűn, kígyózón merül bele a tengerbe, nincs is igazi part, csak egy-egy vágott út a sűrű növényzetben. Rövid pancsizás után ismét autóba vágtuk magunkat, mert ekkor még kb. 10-15 km-re lehettünk az út végétől. De megtréfált minket a fránya útkarbantartó, ugyanis szerintem a középkorban családostul kihalt. Innentől 1 km legalább tíz percig tartott, és attól féltünk, hogy vagy a felfüggesztés, vagy a lengéscsillapító megadja magát, esetleg megússzuk egy defekttel. A tankcsapák ehhez képest smafuk. :) 3 kilométer után visszafordultunk, de így is sok-sok szépet láttunk. Visszafelé még egyszer megálltunk, de mivel már alacsonyan sütött a nap, és így a keleti oldal már árnyékos volt, a szél fújt, én már nem mentem újra a vízbe.
Viszonylag korán, még világosban hazaértünk, rendbe szedtük magunkat, és úgy döntöttük megnézzük a várost, ahol megszálltunk. Bementünk vacsorázni Tulumba, egy mexikói étterembe. Az adagok itt fele akkorák, mint otthon, de laktatóak, úgyhogy jóllakottan fekhettünk le, hogy felkészüljünk az utolsó napra.

5.0 A következő részek tartalmából:

Holnap egész nap repülünk, mert a mexikói hódítás véget ér. Hogy mikor és hogyan lesz időm megírni a napi beszámolót, még nem tudom, de biztosan nem marad el, legrosszabb esetben kicsit késik. Viszont arra is fel kell készülni, hogy az utazós napról túl sok izgalmasat nem tudok majd írni, na, de hát annyi baj legyen!

Panoráma képek 1.

Mivel jók voltatok (10-én 77-en néztétek meg az oldalt), és sokat kommentáltok, ma még egy meglepi ajándékot is kaptok. Íme, itt vannak az első két nap panorámaképei (nem eredeti, de még élvezhető méretben).

Xel-ha

3.0 A zöböl
Mindenekelőtt el kell, hogy mondjam, hogy mindannyian borzasztóan hiányoztok. Elsősorban a családom, na meg persze szintén elsősorban a barátaim. :) Iszonyú jó lenne veletek együtt itt, és nagyon remélem, hogy mindannyiotoknak megadatik ez az élmény itt, vagy bárhol máshol. Ezt a blogot is elsősorban azért írom, hogy ne felejtsetek el, és hogy valahogy meg tudjam osztani Veletek is az élményeket, hátha egy kis napsütést át tudok csempészni a biteken keresztül. Ha hazaértem, mindenki jelentkezhet egy ingyen ölelésre, sőt…
Na, lássunk neki az újabb nap történetének. Azt előrebocsátom, hogy a képeken két dolgot fogtok majd tapasztalni: egyre barnább leszek, és egyre szőrösebb. :) Ugyanis néhány dolgot sikerült otthon hagyni, és máig sem pótolni: borotvahab, aftershave, fejkendő/fejfedő.
Szóval, reggel ismét korán keltem, szokatlanul korán tudok itt ébredni. Apu és Erik csodálkozna is rajta rendesen. Reggelinél (megint omlett) megbeszéltük, hogy úgy kezdjük a napot, hogy elmegyünk Xel-ha-ba (képek itt), úszni egyet a delfinekkel. A honlapjuk szerint a delfinekkel való úszkálás egy kb. 30 perces program, úgy terveztük hát, hogy azután majd megyünk még délre fürdeni a tengerbe. Ez a Xel-ha (Selá) nevű hely egy öböl, a szállásunktól mindössze 15 perc autóútra. Nos, cuccukat be a kocsiba, irány Horány, Darány, Surány. Megérkeztünk, egy biciklis srác mutatta, hova parkoljunk, és hol a pénztár. A pénztárnál megtudtuk, hogy sok minden más is van itt még, mint delfin-show, és mivel a beugrót úgyis ki kell fizetnünk, érdemes hát maradni mást is kipróbálni. Előre elárulom, így lett az egyórás programból egynapos. A belépőjegy magába foglalja egész napra az ételt, italt (bármi, bármennyi), búvárcucc-kölcsönzést, napágyat, törcsit, és a delfineken kívül minden más programot. Nos, ekkor még nem tudtuk, de végül annyi minden volt, hogy nem tudtunk mindent kipróbálni, pl. búvárkodni, biciklizni sem. Mondanám, hogy ez egy élménypark, de akkor túl „kicsiben” gondolkoznátok. Nem hasonlítható össze aquaparkokkal, vagy vidámparkokkal. Mi körbesétáltuk az egészet, de több mint másfél óráig tartott. Na, de kezdjük az elejéről.
Rögtön a delfinekkel való úszással kezdtünk. Hatan voltunk egy csoportban, ez tökéletesen meg is felelt nekünk, nem volt zsúfolt. A delfinünket Kissinnek hívták, ami ördögöt jelent. 4 éves kislány volt, de állítólag az egyik legnagyobb. Először simogattuk, úszkált körülöttünk, puszit kaptunk tőle, kezet fogtunk vele, megölelhettük, fröcsköltük egymást, adtunk neki enni, simogattuk a hasát, stb. Olyan finom bőre van. Aztán három delfin ugrott át felettünk, majd mindenkit egyesével húztak úgy, hogy az uszonyukba kapaszkodtunk, de borzasztó gyorsan, kb. 60 métert. Ez csúcs volt, bár valószínűleg megleptem azzal, hogy „összerúgtunk”. :) Sajnos, erről nem tudtunk fotót, vagy videót készíteni, mert ad1. egyszerre voltunk, ad2. nem is nagyon engedték. Hogy miért? Mert ők készítettek, és szerették volna, hogy a végén megvegyük. Csakhogy a fotó darabja 25$ volt, ha mind megvettük volna videóval együtt, akkor „csak” 170$ lett volna. Több mint 35 ezer Forint. Anyám!
Ezt követően ettünk egy kis gyümölcsöt, majd nyakunkba kaptuk a lábunkat, hogy körbesétáljuk a parkot. A séta során láttunk nagyon sokféle állatot. Így például az itt mindenhol százával rohangáló leguánt (iguánát), ami egy picit nagyobb, mint az otthoni gyíkok, kb. 40-70 centiméteresek. Nem is fogdossák meg őket a gyerekek. Ezen kívül láttunk sok-sok féle madarat (tukánt, papagájt), halat, rákot, ráját (tudom, hogy hal), lamantint, valamint a számomra legmeglepőbb: fehérorrú koátit, azaz ormányos medvét. Ezek a parkban össze-vissza sétálnak, senki által nem zavartatva, de ezek vadállatok, nem szabad simogatni őket. A parkról és az állatokról egy pár kép:

Egyébként a sok-sok növény és egzotikus fa biztos lekötné Csancsi fantáziáját is, pláne, hogy a legtöbb fának a neve és rövid leírás is megtalálható. Itt láttuk először a tengert, itt is fürödtünk benne első alkalommal. Van itt úgynevezett cenote, ezeknek nagyon érdekes az élővilága, és jó melegek. A parkban ezen kívül még canopyztunk, kötélről tarzanoztam a vízbe (Pityu ne csinálja utánam!), és végül óriásgumival csordogáltunk végig a folyón. Lehetett volna még szikláról ugrálni (4-6 m), búvárkodni, lamantinokkal úszkálni, bringázni etc. Nekünk az egy órás programunk a többszöri evéssel és ivással megszakítva így is egy teljes napra nyúlt, de egyáltalán nem bántuk meg.
A parkban egyébként két magyar családdal is találkoztunk, az egyikkel nem beszélgettünk, de a stílusból ítélve hazaiak voltak :(, a másik család Los Angelesben él tíz éve. Velük több ízben is összefutottunk, és miután elmeséltük, merre megyünk még, elgondolkoztak, hogy hazaköltözzenek-e. :)
Így utólag mindenképp azt kell, hogy mondjam tisztelt hölgyeim és uraim, kedves barátaim, akik itt voltatok és nem mentetek el, hogy bánhatjátok. Ha a delfin nem is érdekelt volna titeket, akkor is Xel-ha megéri a pénzét (remélem, mindenki ismeri a „Delma megéri a pénzét” dallamát).
Nos, hazafelé már csak az maradt, hogy kiderítsem, benzinnel, vagy dízellel megy-e ez a fránya automobil, úgyhogy betértünk tankolni ügyesen. Össze-vissza 6000 Ft-ból meg is töltötték a még nem teljesen üres, kb. 50 literes tankot. Hurrá. Haza nem vihetnék belőle egy kicsit???
Na, mára ennyit, menni kell enni, ugyanis itt most van vacsi-time!
3.1 Újabb baleset
Láttunk egy háromlábú leguánt! Szegényke nem tudott elsprintelni. Tyű, bosztorgyán.

4.0 A következő részek tartalmából